Vissza a tartalomjegyzékhez

Péterfi István
Tét a lét

A népszámlálás minden ország életében visszatérő, fontos aktus, a tisztánlátás, tervezés és elemzés megalapozása. Románia ebben is kivétel: itt a népszámlálás egyben súlyos etnopolitikai kérdés, netán konfliktusforrás. A romániai magyarság számára viszont ok a helyzettel való szembenézésre: fogy-e a közösség. Kicsit úgy készülődtek románok és magyarok erre a tíz napra, mintha nem is népszámlálást, hanem népszavazást, választásokat tartanának.

Nem tett jót a népszámlálás előkészítését kísérő közhangulatnak, hogy amikor az RMDSZ vezetői a felmérés fontosságát próbálták a maguk nyelvén megértetni a magyar közösség tagjaival, a megerősítés a lehető legszélsőségesebb román forrásból érkezett. Markó Béla jelezte, sok helyen az eredmény határozza meg, bevezethetők-e a közigazgatási és oktatási törvény előírásai, amelyek az anyanyelvhasználatot a kisebbség húszszázalékos arányához kötik. Funar kolozsvári polgármester jelezte, a 92-es népszámlálás adatai, miszerint a városban több mint húszszázalékos a magyar lakosság, már nem érvényesek, de az is ki van zárva, hogy a napokban zajló megmérettetés húsz százaléknál több magyart mutasson ki a megyeszékhelyen.
Kolozsváron történtek a népszámlálás első komoly botrányai: néhány idősebb magyar ember ellen indított eljárást az ugyancsak a polgármester vezette népszámlálási bizottság, azzal a váddal, hogy megtagadták az együttműködést, vagy hamis adatokat közöltek. Valójában a románul rosszul beszélő öregek segítséget szerettek volna kapni az ívek kitöltéséhez. A polgármester azzal fenyegette az ügyre fényt derítő magyar újságírót, hogy „kiegyenesíti a csontjait”, később kijelentette, ez egészségügyi tanácsadás volt csak a részéről. Ezután hevesen próbálta szembefordítani a város cigányságát a magyarokkal, és óva intette a romákat, nehogy a státustörvény kedvéért magyarnak vallják magukat. Utónépszámlálást indíttatott mindenki esetében, aki magyarként regisztráltatta magát, és azzal vádolta a hatóságokat, hogy a számítógépek programját is meghamisították, csak hogy mennél több magyar legyen Romániában.
Országszerte, különösen a szórványvidékeken mindennapos volt, hogy a számlálóbiztos a magyar nemzetiséget csak ceruzával akarta felírni az ívre. Akadt, aki csak akkor lett volna hajlandó rögzíteni a magyar nemzetiséget, ha bemutatják neki a magyar igazolványt, a hargitai (román) prefektus egy hallomásból ismert dokumentumra hivatkozva állította, hogy a magyarok magyar állampolgároknak akarják feltüntetni magukat. Noha számba kellene venni azokat is, akik átmenetileg külföldön tartózkodnak, erre a magyarok esetében a biztosok sokszor nem hajlandók. 
A moldvai csángó magyarok anyanyelvi oktatás iránti igényét már az Európa Tanács is megerősítette, a hatóságok azonban az eddigi megfélemlítések után a népszámlálás adataival is azt szeretnék elérni, hogy kiderüljön: senki nem akarhat magyarul tanulni Moldvában. Még a népszámlálás kezdete előtt nyomatékosan figyelmeztetett az iasi katolikus püspökség: a nemzetiséget az határozza meg, hogy ki milyen nyelven fordul Istenhez, márpedig a püspökség területén az egyház és a mise nyelve a román. Egyes számlálóbiztosok egyszerűen nem voltak hajlandók azt írni az ívekre, amit a megkérdezettek mondtak, vagy üresen hagyták a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó részt - egy biztos elismerte, hogy ő erre kapott instrukciót. Csángóföldön, Kolozsvárott, de Bukarestben is megtörtént, hogy amikor a magyar kérdezett tiltakozott az inkorrekt eljárás, a ceruzás beírás, a rubrika üresen hagyása miatt, a számlálóbiztos rendőrökkel tért vissza az illetőhöz. Pusztinán, mikor egy nő minden ráhatás ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy az ívre rákerüljön: magyar anyanyelvű, a román számlálóbiztos ezt kérdezte tőle: „Hát nem román? Hát nem román iskolába járt?” (Moldvában a hatóságok sosem engedélyeztek, és a nemzetközi nyomás ellenére most sem engedélyeznek magyar iskolát.)
A számlálóbiztos szavai jól tükrözik azt a most is uralkodó közfelfogást, hogy a román nemzetállamban még mindig deviancia, korrigálandó hiba, eltérés, ha valaki nem a többséghez akar tartozni. A kormányzat jó szándékú megnyilatkozásai ellenére a közigazgatási miniszter is Funar oldalán szólalt meg, amikor azt állította, hogy a szórólap, amelyen az RMDSZ a magyaroknak az ívek pontos kitöltését magyarázza, valójában felhívás, hogy a csángók és a cigányok vallják magyarnak magukat. Leginkább a NATO-bővítésről döntő prágai csúcs közeledése készteti a mostani bukaresti vezetést arra, hogy óvakodjon nemzetközi közfigyelmet keltő botrányoktól, ennek ellenére nehéz megbecsülni, menynyivel csökkenti majd a végeredményben a magyarok arányait a biztosok és esetleg más hivatalosságok manipulációja. Az RMDSZ ugyan kívülről támogatja a kabinetet, de nem kormánypárt, tehát nem kapott olyan pozíciókat a népszámlálás vezérlésében, ahonnan teljes rálátása lenne az adatkezelésre, a feldolgozásra.
A romániai magyarság lélekszámát sok évtizedig kétmillióban jelölték meg, a 92-es népszámlálás csak egymillió-hatszázezernyit talált, de magyar szakértők szerint akkor valóban súlyosan meghamisították az adatokat, hogy lekerekítsék a kisebbség arányát. Optimista vélemények ezért számítanak a nyilvánvaló fogyás ellenére most is hasonló, 1,6 millió körüli eredményre, ha az idei népszámlálást nem kísérik annyira durva beavatkozások, mint tíz éve. Pesszimisták azonban ennél sokkal drámaibb csökkenésre számítanak, a kétmillióhoz képest pedig a négyszázezres fogyás is súlyos figyelmeztetés: a születések száma nem haladja meg az elhalálozásokét, a vegyes házasságokban született gyermekek nem biztos, hogy magyarként élnek tovább, de ami a leginkább kell hogy továbbgondolkodásra késztessen: az elvándorlás. Kicsit leegyszerűsítve, míg a születésszám csökkenése „csak” a kedvezőtlen körülményeket jelzi, az elvándorlás viszont a perspektívák hiányát. Itt kapcsolódik a népszámlálás a legfontosabb politikai trendekhez. Már 2000 végén érzékelhető volt a budapesti vezetés aggodalma, hogy a posztkommunisták hatalomra kerülésével magyarok százezrei akarnak áttelepedni. Azóta ugyan a Nastase-kabinet az RMDSZ támogatása mellett meglepő pragmatizmussal küzd a NATO-ba és az EU-ba jutásért, de a szükséges nagy belső változások jórészt továbbra sem zajlottak le. 
Az elmúlt évek története azt bizonyította, hogy Romániában az egyetlen pontosan definiálható társadalmi csoport, amelynek létérdeke az integráció: a magyar közösség; az egyetlen politikai erő, amely végig konzekvensen integrációpárti volt: az RMDSZ. Ha a magyarok fogynak, tehát ha az RMDSZ mögötti bázis gyengül, az gyengíti az integrációt, ha pedig az ország nem fordul eltéríthetetlen biztonsággal egyértelműen Európa felé, a 2012-es népszámláláson (ha akkor lesz a következő) Románia etnikai térképe manipulációk nélkül is nemzetállamhoz méltóan egyre egyszínűbbé válik.