Vissza a tartalomjegyzékhez


Könyvsikerek

Janikovszky Éva: Égigérő fű

Janikovszky Éva meséi felnőttnek, gyereknek egyaránt mindig is nagy élvezetet nyújtottak. A szerző könyvei révén a gyerekek bepillanthatnak a felnőttek világába, gondolkodásába, a felnőttek pedig, ha figyelmesen olvasnak, jobban megismerhetik a gyerekek észjárását. Az Égigérő fű című kötet, az írónő könyveinek állandó illusztrátora, Réber László mulatságos rajzaival már nem az első kiadását éri meg, sőt nagyszerű film is készült belőle. Változatos figurák, különös cselekmény, sok-sok titok - nem csoda, hogy a mű alkalmasnak találtatott a megfilmesítésre. A műben az olvasó újra találkozhat a régi házzal, a sárga kövekkel kirakott udvarral, Dezső Dezsővel, a lószerszámkészítővel, Kamilla kisaszszonnyal, aki zord, barátságtalan teremtésből egyszerre csak valóságos tündérré változik, Berta mamával, a málnaszörpivó verseny örökös győztesével és a többiekkel, de persze elsősorban Misuval, a kisfiúval, akinek szemszögéből látja mindezt. (Móra Ferenc Könyvkiadó, 2000.)


M. Hrabovszky Júlia: 
Ami elmúlt 
Egy polgárasszony vallomásai

M. Hrabovszky Júlia nem csupán azért érdekes emlékiratszerző, mert Márai Sándor nagy-nagynénje, hanem azért is, mert nyitott, fogékony asszony, aki hosszú élete során - a 19. század közepétől a 20. század közepéig - nagyon sok történelmi és társadalmi eseményt tapasztalt közelről, s örökített meg élményszerűen. Ő még látta a magyar millenniumot, az 1900. évi párizsi világkiállítást, az első világháborút, a történelmi Magyarország felbomlását és számtalan más fordulatot a második világháború bezárásáig. Sorsa nagyon különböző helyzetekbe, sőt országokba sodorta: Budán és Kassán gyerekeskedett, bácskai és bánáti városokban bálozott, Bécsben és Herkulesfürdőn nevelősködött, éveket töltött Párizsban, fiatalasszonyként Bukarestbe költözött, és rengeteget utazott Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban. Élt szegényen és jómódúan, ünnepelt társasági kedvencként és keményen dolgozó, független értelmiségi nőként, boldog asszonyként és magányos özvegyként, rangos lapok külföldi tudósítójaként és az irodalomból „kikopott”, szerény nyelvtanárnőként, de mindig megőrizte tartását, megmaradt „grande dame”-nak. Ahogy Márai írta: „Zsülí néni igazi nő volt, a »fin de sičcle« remekműve ritka tünemény. Emlékiratai egy különleges személyiség vallomásai egy különleges korról.” (Helikon Kiadó Kft., 2001.)


Michaele Gerber: A vállalkozás mítosza

Az Egyesült Államokban a statisztikák szerint az induló kisvállalkozások 40 százaléka az első évben megbukik. A következő négy évben további 40 százalék megy tönkre. Bizonyára nálunk sem jobb a helyzet… Vajon miért? Mi az, amit nem tanultak meg az érintettek? Miért van, hogy szinte korlátlan ismeretanyaggal rendelkezünk arra nézve, hogyan vállalkozhatunk sikeresen, mégis olyan kevés a sikeres vállalkozás? Mi az eredményesség valódi titka? A könyv ezekre a kérdésekre keresi a választ. Bemutatja, hogyan építsük fel vállalkozásunkat úgy, hogy az biztosítsa számunkra az anyagi függetlenséget és életcéljaink megvalósítását. Sok egyéb mellett megismerhetjük a vállalkozásfejlesztési folyamat legfontosabb lépéseit és az ezekkel kapcsolatos gyakorlati teendőket is. (Bagolyvár Kiadó Kft., 1996.)