Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Gabriella
Kiszorítósdi a Közel-Keleten

A Time magazin napokban megjelent egyik írása is megerősíti azt a sokak által vallott nézetet, mely szerint a nagyhatalmi politikában manapság minden az olaj körül forog, különösen, ha valahol háború tör ki. Tizenegy éve az Öböl-háború során egyértelmű volt, hogy amennyiben Kuvait homoksivatagjai nem rejtenének fekete aranyat, aligha vonult volna fel a fél világ hadi arzenálja az agresszor Irakkal szemben. Hasonló motívumok húzódhatnak meg napjaink meghatározó külpolitikai eseményei mögött is. Az Egyesült Államok és az Európai Unió az iszlám fundamentalizmus fenyegetése miatt és főként a szeptember 11-ei események óta mindent megtesz annak érdekében, hogy az olajbeszerzés centrumát a Közel-Keletről elmozdítsa. S mivel az USA olajimportjának egynegyede a Közel-Keletről származik, kénytelen számos engedményt tenni a radikálisnak számító iszlám államok felé.


A kabul Club és riválisa, a Millan csapata játszik Afganisztánban. A nagypolitika játékszerei Fotó: Reuters

Spencer Abraham, az Egyesült Államok energetikai minisztere tavaly év végi oroszországi látogatása alkalmával egyértelművé tette, hogy szeretnék, ha Oroszország nagyobb szerephez jutna az USA energiaellátásában - jelent meg a napokban a Time hasábjain. Oroszország Szaúd-Arábia után a világ második legnagyobb olajkitermelője, „lepusztult” gazdasága ki van éhezve a nyugati nyersanyagexportra, ezért az Egyesült Államok és az unió oroszországi olaj- és gázimportját akár meg is duplázhatja, aminek következtében a Közel-Kelet stratégiai fontossága csökkenne, és a Nyugat kevésbé lenne kiszolgáltatva az iszlám országoknak.
Ahmed Kashid pakisztáni újságíró Tálibok című könyvében azt fejtegeti, hogy az olajvezetékek kiépítéséért ma akkora nagyhatalmi harc dúl, mint amit hajdan a 19. század végén az olajmezőkért folytattak. Kashid szerint a tálib rendszer megszűnése szintén lehetőséget biztosít majd arra, hogy Afganisztánon keresztül olajvezeték menjen Pakisztán, illetve India felé, valamint a nyersanyagban egyre szűkölködő Távol-Keletre. Az igények és az afgán politikai helyzet azonban erre még nem érett.
Amerikai cégek - a Közel-Kelet szerepének visszaszorításának jegyében - több mint egymilliárd dollárt fektettek Kaszpi-tengeri olajvezetékekbe. A Kaszpi-tengeri régió bizonyított olajtartaléka 17-34 milliárd barrel, ami meghaladja az USA teljes területén található olajmezők tartalékát. A Kaszpi-tengeri gázlelőhelyek ennél még hatalmasabbak. Oroszországba olyan multinacionális olajvállalatok is befektettek, mint a Royal Dutch / Shell, ExxonMobil és az Arco. A Kaszpi-tengeri olajvezetéken az orosz olajexport akár egyharmada is áramolhat az unió és az USA felé. Ezek alapján érthető, hogy a Nyugat miért nem ítéli el az oroszok csecsenföldi hadjáratát, hiszen a Nyugat számára sokkal kellemesebb az oroszokkal tárgyalni, mint a csecsen fundamentalistákkal.
Természetesen az USA és Oroszország kapcsolata sem felhőtlen politikailag, és jelenleg a kölcsönös egymásrautaltság miatt felmelegedő viszony bármikor lefagyhat. Amennyiben az oroszokkal a kapcsolat meghidegülne, Bakutól Azerbajdzsánon és Tbiliszin át Törökországba 1700 kilométer hosszú csővezetéket terveztek, amely napi egymillió barrel olajat szállíthatna már 2004-től az unió és az USA felé az OPEC-től függetlenül. 
Az USA és az unió törekvése, miszerint függetleníteni szeretnék magukat az arab olajtól, nyilvánvalóan csak hosszú távon valósítható meg, és az OPEC mindent el fog követni ennek megakadályozására.