Vissza a tartalomjegyzékhez


Mi is a nacionalizmus?

A 2002. január 18-án megjelent számban van egy cikk, mellyel sehogy sem tudok megbékélni. A című írásban ugyanis a cikkíró Erdei L. Tamás teljesen félrevitte a dolgot, bár ez nem teljesen az ő hibája, sokkal inkább a kor átka. Mármint az, hogy a nacionalizmus fogalmát abszolút félreértelmezik, és ebből adódóan negatív felhangja lesz, holott a nacionalizmus egy teljesen modern ideológia, ami a nemzetállamok létrejöttével az egyik legtermészetesebb érzéssé vált. Ha történelmi fejlődés alapján vizsgáljuk a nacionalizmust, akkor mindenekelőtt olyan ideológia, amely arra irányul, hogy egy nemzet nemzetállami kereteket teremtsen a maga számára, ezeket erősítse és bővítse. 

A nacionalista világszemléletben a nemzet a legfőbb forrása az anyagi és kulturális alkotóerőnek, vagyis a közösségszerveződés egy sajátos formájához kapcsolódik. A nacionalizmus mindenekelőtt hazaszeretet, és nem pedig kirekesztés. Arról nem is beszélve, hogy a cionizmus - ami Izrael államának legitimitását adja - nem más, mint zsidó nacionalizmus… 
Tévedés, hogy a nacionalizmus és az idegengyűlölet analóg fogalmak lennének, hiszen a nacionalizmus szeretet: a saját nép, a saját haza szeretetét jelenti (ami nem egyenlő azzal, hogy másokat gyűlöl), olyan érték, ami szorosan összekapcsolódik a társadalomformálás demokratikus és racionális értékeivel. Sajnálatos azonban, hogy a mai világban - különösen a volt szocialista országok esetében - a nacionalizmussal mint pejoratív fogalommal dobálóznak, és figyelembe sem veszik eredeti, progresszív jelentését.
Köszönettel: K. A. 


Kedves K. A.!

Mindenekelőtt köszönöm levelét, amelyben egy régi problémára hívja föl a figyelmet. Sajnos írásom műfaji és terjedelmi korlátai nem tették lehetővé, hogy a nacionalizmus korábbi történetét is áttekintsem, ezért a 20. századra szorítkoztam. Közismert az Ön által hivatkozott történetírói hagyomány, amely az európai nemzetállamok létrejöttét lehetővé tevő 19. századi nemzeti mozgalmak fő ideológiáját, a nacionalizmust a liberalizmus mellett problémátlanul és egyértelműen pozitív, haladó fogalomként láttatja. Ezzel a szemlélettel két baj is van. Az egyik, hogy nem vet számot a francia forradalomban gyökerező európai polgári forradalmak súlyos nemzetiségi problémáival (lásd magyar forradalom 1848-49, szerbek, horvátok, románok, szlovákok). A magyar szabadságharc bukásának nem éppen mellesleg ez volt a fő oka, mivel a nemzetiségi törvény a nagy nemzeti lázban túl későn született meg. A fönt említett szemlélet másik problémája, hogy nem tesz különbséget a 19. századi, valóban progresszív vonásokat mutató és a 20. századi, destruktív jellegű nacionalista politika között. Ezt a csapdát kikerülendő vezettem be cikkemben John Lulacs alapján a nacionalizmus kontra patriotizmus fogalompárt, amely véleményem szerint lehetővé tesz egy eléggé pontos fogalmi megkülönböztetést. A nacionalizmus kifejezés eszerint a saját nemzet rosszul értelmezett szeretetét jelenti, amely magában foglalja a saját nemzet hatalmának más népek rovására való kiterjesztését, ahogy Ön mondja, „bővítését”. Míg a hazafiság produktív, eredménycentrikus és védekező jellegű, addig a nacionalizmus ideológiaközpontú, elkülönülő és támadó. A patriotizmus valóban az adott haza szeretete s annak sajátos hagyományaié; a nacionalizmus azonban valami sokkal kevésbé megfoghatónak a „szeretete”, az ősök mítoszáé: politikai és ideológiai pótvallás.
A cionizmus és a modern Izrael kérdéskörét idekeverni semmiképpen nem szerencsés, hiszen teljesen specifikus helyzeténél fogva abszolút nem alkalmas az általános következtetések levonására. A bibliai és a modern Izrael története mindig is elsősorban üdvtörténeti jelentőséggel bír, mozgalmai hagyományos politikaelméleti fogalmakkal nem leírhatók. 
Végezetül újra hangsúlyozom írásom fő tételét: a nacionalizmust és az újabban vele szövetkező katolicizmust egyaránt fejlődésellenes, a társadalmi és politikai modernizációt gátló, ennélfogva káros ideológiáknak tartom.
Üdvözlettel: Erdei L. Tamás