Vissza a tartalomjegyzékhez


Ciao, Baggio

Roberto Baggio nagy álma szertefoszlóban van. Igazából még senki nem tudja biztosan, hogyan dönt majd a labdarúgóklasszis. A most harmincöt éves olasz játékos a múlt héten szenvedett térdsérülést, elszakadtak a térdszalagjai. Megműtötték, és orvosai szerint legjobb esetben is minimum öt hónap kell ahhoz, hogy felépüljön. Ez viszont azt jelenti, hogy a nyári világbajnokságon nem léphet pályára. Nem csak az olasz labdarúgás kedvelői és az itáliai szurkolók remélik, hogy a sportoló időben erősödik meg. 


Roberto Baggio. Vajon visszatér-e még? Fotó: FBE

A bolognai Toniolo Klinikán lábadozó egykori aranylabdás nem nyilatkozott, viszont az olasz sajtó tele van találgatással: folytatja-e a pályafutását, vagy inkább visszavonul. A menedzsere, Vittorio Petrone szerint „Copfocska” új életet akar kezdeni, amelyben már nem lesz helye a futballnak. A BBC televíziós csatorna biztosra veszi, hogy Baggiót már sohasem látjuk futballozni, és Japánban, ahol - részben mert buddhista - rengeteg szurkolója van, már el is búcsúztatták az aktív labdarúgástól. Ugyanakkor Luigi Corioni, Baggio csapatának, a Bresciának az elnöke inkább csak reményét fejezi ki, amikor állítja, hogy még nem jött el a búcsú pillanata: „Látjuk még Baggiót a Brescia mezében focizni; ha pedig tényleg visszavonul, és menedzserként akarja folytatni a pályafutását, akkor nálunk egy kényelmes szék és egy íróasztal várja.” 
Az olasz labdarúgás szinte minden szereplője arra biztatja, hogy ne adja fel, hogy ne vonuljon vissza, hanem felépülése után harmincöt évesen is folytassa pályafutását.
1990-ben ő volt a világ legdrágább játékosa: nyolcmillió angol fontért került a Juventushoz a Fiorentinától. Igaz, nem volt sima az adásvétel, mert három napig tartó tüntetéssel tiltakoztak a firen-
zei szurkolók. 1993-ban az 
UEFA-kupa megszerzésében nagy része volt az irányítónak. 94-ben belőtte századik bajnoki gólját, és talán ezért is ő lett a világ és Európa legjobb focistája. A 94-es vb-n csak egyszer hibázott komolyan, de azt pont a Brazília elleni döntőben tette: kihagyott egy tizenegyest, és csapata ki is kapott. A szurkolók ezt mára elfelejtették, és az olasz labdarúgás egy emberként várja vissza kedvencét a stadionok kezdő körébe. (mlg)