Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Magán-titkosszolgálati akció közpénzen

Sem a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, sem Harrach Péter szociális és családügyi miniszternek nem volt tudomása tavaly márciusban arról, hogy egy biztonságtechnikai magáncég megfigyelőrendszert telepít a minisztérium egyik irodájába, és néhány napig megfigyelés alatt tartja azt. Az akcióra Molnár Ilona közigazgatási államtitkár adott megbízást a minisztériumnak helyet adó Lánchíd Irodaház igazgatójának, Várkonyi Endrének, aki az elvégzendő munkára újsághirdetésekből választotta ki az általa megfelelőnek gondolt céget. A cél egy irodai tolvaj leleplezése volt. A minisztérium nemzetbiztonsági ügyekért felelős tisztviselője megkérdőjelezte az eljárás törvényességét, de nem sokkal ezt követően „lefokozták”, néhány napja pedig elbocsátották állásából. 

Szolóczki József 1993 óta dolgozott a Munkaügyi Minisztériumnál, majd annak jogutódjánál, a Szociális és Családügyi Minisztériumnál. 1997-től a honvédelmi és nemzetbiztonsági törvényekből eredő feladatok ellátásáért felelős Szolgálati Ügyek Osztályának vezetőjeként tevékenykedett. Ebben a minőségében szerzett tudomást a minisztérium biztonsági szolgálatától egy tavaly márciusi hétfőn arról, hogy előző nap két idegen szerelő műszerekkel és szigetelt elektromos vezetékekkel felszerelkezve két és fél órán keresztül dolgozott az épületben. Velük volt a minisztériumnak otthont adó Lánchíd Irodaház igazgatója, Várkonyi Endre is. A biztonsági szolgálat emberei a szerelőket az egyik főosztályvezetői szoba, valamint a politikai államtitkári, illetve a közigazgatási államtitkári szobák előtt látták. Szolóczki a gyanús ügyről azonnal tájékoztatta a Nemzetbiztonsági Hivatalt, illetve közvetlen felettesét, Molnár Ilona közigazgatási államtitkár asszonyt, aki később elmondta neki, a megfigyelést ő rendelte el, az egyik főosztályvezetői szobában rendszeressé váló lopások miatt. A helyiségben elhelyezett ipari kamerák segítségével egyébként néhány nap alatt kiderült: az egyik titkárnő volt a tolvaj; Molnár Ilona az illetőnek felajánlotta, hogy amennyiben távozik a minisztériumból, eltekint a feljelentéstől.
Információink szerint Szolóczki több ízben jelezte feletteseinek: Molnár Ilonának, Harrach Péternek, majd később Pintér Sándor belügyminiszternek is az eljárással kapcsolatos aggályait. Szerinte ugyanis ilyen megfigyelő eszközök telepítésére sem a minisztérium, sem a Lánchíd Irodaház nem jogosult; egy köztisztviselőnek nincs joga egy kormányhivatalban magánnyomozást elrendelni; a megfigyelés során sérültek az ott dolgozó személyek személyiségi jogai; a munkát elvégző cég könnyen hozzájuthatott titkosnak minősített információkhoz. Úgy tudjuk, a Nemzetbiztonsági Hivatal az esetet követően kutatott is a minisztérumban hasonló eszközök után. 
Néhány hónappal az esetet követően Molnár Ilona megszüntette a Szolgálati Ügyek Osztályát, majd az addigi osztályvezető Szolóczkit - miközben ő évi rendes szabadságát töltötte - főtanácsossá fokozta le. Ezzel kapcsolatban Szolóczki Harrach Péterhez fordult, mivel szerinte törvénysértő a Szolgálati Ügyek Osztályának megszüntetése. Információink szerint a miniszter szóban ígéretet is tett a helyzet rendezésére, erre azonban nem került sor. Ehelyett az ősszel fegyelmi eljárás indult ellene, majd a napokban felmentették tisztségéből. Szolóczki lapunk megkeresésére azt válaszolta, hogy jogi úton szeretné rendezni az ügyet, ezért bővebbet egyelőre nem kíván mondani a történtekről.
Szolóczki még októberben feljelentést is tett a Legfőbb Ügyészségen „Molnár Ilona közigazgatási államtitkár aszszony és tettestársai ellen a Szociális és Családügyi Minisztérium hivatali helyiségében engedély nélküli titkosszolgálati eszközzel, közpénzből végrehajtott megfigyelés és magánnyomozás tárgyában”. Az ügyet az V-XIII. Kerületi Ügyészség vizsgálta, majd a napokban bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást. Az indoklás szerint az államtitkár nem követte el a jogosulatlan, titkos információgyűjtés bűntettét. Rosdy Tamás, az SZCSM sajtófőnöke a távirati irodán keresztül közleményben tudatta továbbá azt is, hogy az esetet jelentették a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, amely megállapította, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően történt. Rosdy azt is hangsúlyozta, hogy Szolóczki József elbocsátása sem tartalmilag, sem kronológiailag nincs összefüggésben a megfigyelési üggyel. (A történtekkel kapcsolatos felmerülő kérdéseinkre - például, hogy ezek után bármelyik államtitkár megrendelhet megfigyelést egy minisztériumon belül a miniszter, illetve az NBH tudta nélkül - a SZCSM sajtóosztályán nem kívántak válaszolni. Mint mondták, közleményükben mindent elmondtak a témával kapcsolatban, amit fontosnak tartottak.)
Egy neves biztonsági szakértő lapunk kérdésére hihetetlennek nevezte, hogy egy kormányzati szerv újsághirdetés útján keresett külső céggel telepít megfigyelőrendszert saját épületébe, ráadásul az NBH tudta nélkül. Az NBH-nál lapzártánkig szintén nem válaszoltak többek között arra a kérdésünkre, hogy miért nem tartják aggályosnak, hogy egy civil vállalkozás megfigyelést folytat egy kormányhivatalban.