Vissza a tartalomjegyzékhez

Hack Péter
Minden jobbra fordul

Ugyanazon a napon, amikor Bukarestben Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke „terrorista jellegű szervezetnek” nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök „hazaárulónak” nevezte a szocialista ellenzéket. Az eset két dolgot bizonyít. Egyrészt azt, hogy négy év Fidesz-kormányzás a politikai kultúrában kezdi kiegyenlíteni a különbségeket Magyarország és Románia között. Másrészt azt, hogy tévednek, akik a magyar demokrácia jövőjét Csurkától féltik, holott Orbántól kellene.


Orbán Viktor. Rossz szél a jobbszél Fotó: MTI

A miniszterelnök kirohanása úgy történt, hogy az Országgyűlés február 5-ei ülésén két előterjesztés keretében is szóba került a státustörvény és az Orbán-Nastase-megállapodás. Az MSZP is, és az SZDSZ is el szerette volna érni, hogy a kérdésről az Országgyűlés vitát folytasson. A feszült hangulatban számos bekiabálás hangzott el, így a miniszterelnök is azt kiáltotta a szocialistáknak, hogy „hazaárulók”. Ezt utóbb maga is elismerte, azzal a két módosító megjegyzéssel, hogy állítása szerint 
kijelentése az Európai Unió Magyarországot hátrányosan érintő javaslata kapcsán hangzott el, másrészt azt állította, hogy nem bekiabálta, hanem csak mondta, hogy a szocialisták hazaárulók. Az ügy egy nappal az után történt, hogy a kormányfő az Országgyűlésben higgadtságra hívta fel a pártokat. Az események azt bizonyítják, hogy Orbán vagy nem ura az idegeinek, és ha nem előre megírt szöveget mond, elveszti a fejét, vagy még rosszabb, komolyan is gondolja, amit mond, akkor pedig nem demokrata.
Miért probléma, ha a miniszterelnök hazaárulónak nevezi a legnagyobb ellenzéki pártot? Azért, mert a hazaárulókkal nem lehet tárgyalni, nem lehet vitatkozni, nem lehet politikai megállapodásokat kötni, hanem azokat meg kell büntetni, ki kell iktatni a politikából. Demokrata ilyet politikai ellenfelével nem tehet.
Most tegyük félre azt a körülményt, hogy Orbán nem mondott igazat, amikor a státustörvény helyett az EU-ajánlást nevezte meg kirohanása okaként. Az MSZP azzal, hogy az unió Magyarország számára hátrányos javaslatából azt a következtetést vonta le, hogy mindez az Orbán-kormány hibája, pusztán politikai véleményt nyilvánított. 
Az MSZP szerint, ha a kormány ügyesebben politizált volna, most előnyösebb helyzetben lennénk. Ez vagy így van, vagy nem, de tartalmilag egy politikai vélemény, amellyel szemben politikai vitát kellene folytatni. (Figyelem, az MSZP nem azt állította, hogy Orbán hazaárulása folytán kerültünk hátrányos helyzetbe, csupán rossz politizálással vádolta a kormányt és annak fejét.) 
A választók a nyilatkozat ismeretében eldönthetik, hogy egyetértenek-e az MSZP értékelésével vagy sem. Természetesen azt senki nem várta, hogy a kormány egyetértsen, de akkor ki kellett volna fejteni, hogy miért nem ért egyet. Az érvelés helyett alkalmazott megbélyegzés csak azt mutatja, hogy a paranoia politikaformáló erővé vált. Orbánék a választást nem úgy akarják láttatni, hogy egy demokratikus ország négyévente ismétlődő rutinfeladata következik, hanem a „hazaszeretők” és a „hazaárulók” összecsapása. Ez a logika a magát „hazaszerető” szerepben láttató jobboldalt feloldja az erkölcsi korlátok alól, hiszen a „hazaárulók” elleni küzdelemben minden megengedhető.
Normális körülmények között, normális, demokratikus országban a választás a demokrácia legmagasztosabb pillanata. Ez az az alkalom, amikor a választók nem pusztán véleményt nyilvánítanak, ahogyan azt a közvélemény-kutatások során teszik, hanem kifejezik az akaratukat. A választás során méretnek meg a tettek, a programok, a politikusi személyiségek. A választást megnyerők lehetőséget kapnak arra, hogy terveiket megvalósítsák, ígéreteiket beváltsák, a kisebbségben maradók pedig arra kapnak lehetőséget, hogy négy éven keresztül a többségi vélemény alternatíváját fogalmazzák meg, mindazoknak a millióknak vagy százezreknek a nevében, akik az adott pártot szavazataikkal támogatták.
Orbán szélsőséges kijelentése újabb bizonyíték arra, hogy a Fidesz úgy érzi, a politikai mező közepén nem terem számára több babér, ezért a MIÉP szavazóbázisát megcélozva kívánják a Fidesz pozícióját a választásokon erősíteni. Ez a törekvés nem új keletű. A Fidesz vezetői soha nem határolódtak el a MIÉP szélsőséges megnyilatkozásaitól. Orbán Viktor az FTC Fotex általi megvásárlásakor sem talált arra alkalmat, hogy a nyíltan antiszemita kijelentésektől elhatárolódjon, sőt kétértelmű nyilatkozatával maga is szerepet vállalt a botrányban. Orbán gondosan vigyáz arra, hogy sehol, semmilyen nyilatkozatban ne tegyen olyan kijelentést, amiből a MIÉP-től való elhatárolódást lehetne kiolvasni. Amikor a szeptember 11-ei New York-i terrortámadás után nemzetközi szempontból tarthatatlanná vált a MIÉP nyilatkozatának válasz nélkül hagyása, akkor a technokrata Martonyi János külügyminiszter nyilatkozott, tehát nem Orbán, Pokorni, Kövér vagy Szájer, akik a közvélemény szemében inkább megjelenítenék a Fideszt, mint a jobboldali szavazók között amúgy is népszerűtlen Martonyi (akinek rendszeresen szemére vetik, hogy a nyolcvanas évek végén belépett - a már széthullóban levő - MSZMP-be).
A választókat a Csurka- Orbán-koalícióval riogató politikusok szem elől tévesztik, hogy a magyar politikai élet szélsőséges megnyilvánulásai távolról sem csupán a MIÉP környezetéből származnak. Az útszéli kirohanásaival hírhedtté vált Bayer Zsolt nem MIÉP-es, mint ahogy Lovas István sem, a Magyar Nemzet sem, a Demokrata sem. Ezek a személyek és orgánumok mind a Fidesz jóindulatából léteznek és töltik be azt a pozíciót, amit betöltenek. Ugyanez vonatkozik a Magyar Rádió elnökére, aki az Egyesült Államok nagykövetéről úgy nyilatkozott, hogy az „antiszemitizmusról brekeg”. Vonatkozik ez a Magyar Televízió elnökére, aki Fidesz-képviselő volt, és aki most egyre nézhetetlenebb és elfogultabb kampánytévét csinál az adófizetők milliárdjaiból.
Valamiért a politikusok és a politikai elemzők nem hajlandók tisztázni, hogy a MIÉP parlamenti frakciója kizárólag a Fidesz jóindulatának köszönheti létezését, hogy nem jutott arra a sorsra, amire 1997-ben a KDNP frakciója, amelyik a kizárások és kilépések folytán a szükséges létszám alá csökkent, így elveszítette a frakció státust az azzal járó pénzzel és megszólalási lehetőségekkel együtt. A MIÉP frakciójának az Alkotmánybíróság döntése értelmében meg kellett volna szűnnie, amikor Szabó Lu-kács, majd Cseh Sándor kilépett a frakcióból. A MIÉP parlamenti létezése tehát csak a Fidesz jóindulatának köszönhető. Csurka ugyanakkor csapdába is kerülhet. Ma már csak a NATO és az Európai Unió elutasítása különbözteti meg a MIÉP-szavazókat a Fidesz-szavazók egy részétől. A Fidesz egyre szélsőségesebb és radikálisabb hangütése sok szavazót vihet el a MIÉP-től áprilisban, ez pedig a két nagy párt közötti küzdelem kiéleződése és magas szavazói részvétel esetén ki is ejtheti a MIÉP-et a parlamentből. Azonban, mint láttuk, ezzel sok minden még nem oldódna meg, hiszen nézeteik mára már egyre inkább a Fidesz nézeteivé kezdenek válni.