Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Tamás
Capriati címvédése és a svéd bravúr

A 2002-es év első rangos teniszeseménye, az Australian Open döntői a hölgyeknél a tavalyi bajnok Jennifer Capriati szenzációs címvédését, míg a férfiaknál az abszolút esélytelenek önbizalmával indult svéd Thomas Johansson bravúros sikerét hozta. Capriati, aki a kábítószerezés mélységeiből tért vissza a tenisz élvonalába, zsinórban másodszor nyerte az ausztrál bajnokságot, és két éven belül harmadik Grand Slam-tornáját. 


Thomas Johansson és Jennifer Capriati a két győztes a trófeával Fotó: Reuters-DPPI

A döntőben alulmaradt Martina Hingis számára ellenben 1999 óta továbbra is csak délibáb egy újabb Grand Slam-torna egyéni döntőjének megnyerése. 1997 és 1999 között egymás után háromszor is ő lett a bajnok, s azóta zsinórban döntős Melbourne-ben, ám három éve az áhított trófeát egyszer sem sikerült megkaparintania. Hingisnek idén négy meccslabdája is volt a győzelemhez, ám Capriati szívósságának köszönhetően egyiket sem tudta beütni. Hingis nevéhez fűződik egyébként az is, hogy 1997-ben a hölgyek között eddigi legfiatalabbként, tizenhat évesen nyerte a tornát, a férfiaknál ugyanebben a műfajban Ken Rosewall tartja a rekordot, ő 1953-ban tizennyolc évesen lett győztes. A svájci hölgy számára bíztató azonban, hogy a női párosban Anna Kournikovával az oldalán ismét diadalmaskodtak, úgy mint 1999-ben. 
A férfiaknál a favoritok gyors kihullását követően már a levegőben volt a meglepetés, amit a csupán 16. helyen kiemelt Johansson be is teljesített, aki pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. Hozzá hasonlóan, utoljára 26 éve Mark Edmondsonnak sikerült kiemelés nélkül győznie. Johansson a döntőben - sokak várakozásával ellentétben - nem ingott meg az előtte tornyosuló hatalmas lehetőség súlya alatt. Ellenfelét a 2000-es US Open bajnokát, Marat Safint már a második szettben térdre kényszerítette, Agassit idéző szervafogadásaival és bravúros fonákelütéseivel. Az esélyesebbnek kikiáltott Safin, aki pechjére aznap volt huszonkét éves, csak a szülinapi tortával vígasztalhatta magát. A svédeknek nagy áttörést hozott Johansson diadala, hiszen Mats Wilander és Stefan Edberg óta 10 éve nem nyert svéd Grand Slamet. A világranglistán a férfiaknál változatlanul Hewitt az első és Kuerten a második, míg a hölgyeknél Capriati visszavette a vezetést Davenporttól. Az Ausztráliában egy kört futott Sávolt Attila élete eddigi legjobb tabellahelyezésével büszkélkedhet, a világranglistán 83., az ATP világbajnoki pontversenyben pedig 61. Mandula Petra, aki szintén egy fordulóig jutott, három helyet araszolt előre a világranglistán, s jelenleg az 54. helyen áll.