Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársainktól
Státusörvény

A magyar miniszterelnöknek tavaly átnyújtott román levélről sejthető volt, hogy a státustörvényről való megegyezés azon áll vagy bukik: kiterjeszthető-e a munkavállalás kedvezménye a romániai románokra is. (, Hetek 2001. november 23.) A kiterjesztés megtörtént, ezt követően váratlan gyorsasággal és hevességgel vált elsőrendű választási-belpolitikai témává Magyarországon az ügy. Sorjáznak a kérdések: Miért mondják, hogy a román diplomácia megvezette a magyar kormányt? Mi a gond az egyezménynyel? Egyáltalán, ki jár jól mindezzel?


Egy román autós Bukarestben. Indulnak-e a Daciák? Fotó: Reuters

Ugyanaz az RMDSZ-politikus, Markó Béla elnök, aki hónapokon keresztül egyébként teljesen érthető módon hangsúlyozta, hogy a státustörvény elsősorban a két kormány vitája, amelybe a romániai magyar közösség nem akar belefolyni, most jó néhány nyilatkozatában érezhető elégedettséggel mondja, hogy az erdélyi magyarok számára feszültségoldó megállapodás létrejöttében az RMDSZ-nek nagyon jelentős szerepe volt. Nyilván ez így is történhetett, csak épp jól felfogott érdekek mentén egyik résztvevő sem részletezte e hozzájárulás lényegét. Nastase néhány órával azután jelentette be, elmegy Budapestre és aláírja a nyilatkozatot, hogy az RMDSZ segítségével kormánya simán átvészelt egy krízissel fenyegető bizalmi szavazást a bukaresti törvényhozásban.
Mint ismeretes: az ellenzék egyik fontos pártja eldöntötte, hogy nem próbál beszállni a kormány külső támogatási pozíciójába, inkább új egységfrontot szervez a megbuktatására. Másrészről pedig mivel a romániai instabilitás ugyancsak konkrét veszély a romániai magyarságra is, rajta keresztül egyben Magyarország integrációs érdekeire nézve a magyar fél számára sem volt túl nagy ár egy-két engedmény, amint ezt Mar- tonyi külügyminiszter ki is mondta. Ráadásul a mostani budapesti kormány számára fontos presztízskérdés, hogy ne kelljen elhalasztania az olyannyira össznemzeti törvény bevezetését, amely egyébként nem annyira a magyarországi, mint inkább az erdélyi magyar kedvezményezettek számára hátrányos.
Az egyezményt bírálók szerint viszont egy dolog szemmel látható: elsősorban a románok érdekeit szolgálja az egyezmény, hiszen ellentételezésként Románia semmit sem ad Magyarországnak, csak olyan dolgokat enged meg, amelyek szimbolikus jellegűek. A többi kedvezmény különféle kétoldalú nemzetközi szerződéseknek köszönhetően már korábban is megadatott a romániai magyaroknak. 

Pénz kontra eszme

Hiába értékelik sikeresnek a diplomaták magukat, a hétköznapi emberek számára nem a magasztos diplomáciai és a mindennél jelentősebb politikai érdekek a legfontosabbak. Számukra az a fontos, hogy hogyan, pontosabban miből élnek. Romániában a gazdasági növekedés a mindennapokban továbbra is csak növekvő szegénységként érzékelhető, az energiaárak emelkednek, miközben szó szerint milliók vacognak a roszszul fűtött panelházakban. Igaz, Magyarországon több területen jobb a helyzet, de a magyar kormánypropagandával szemben vannak olyan vidéki térségek, ahol romániai életszínvonalon élnek a magyarok. ( - interjú Laki László szociológussal, Hetek 2001. december 14.) A gazdasági mutatók kedvezőek Magyarországon (is), de a hétköznapi emberek ezt nem annyira érzik, hiszen a reálbérek a KSH adatai szerint gyakorlatilag nem növekedtek. Ráadásul egyre nehezebb a középosztálybeli polgárok számára kedvező befektetéseket találni, hiszen a tőzsde „tönkrement” és az ingatlanpiac pang, a legjobb banki befektetések is „infláció-közeliek”, azaz szinte semmi hasznot nem hoznak a betéteseknek, kötvénytulajdonosoknak. Leegyszerűsítve: inkább a vagyon lassú felélése jellemző az emberekre. 
Egy ilyen helyzetben kérdéses a „román nyitás”, hiszen a román munkaerő leviheti az uniós léptékben amúgy is alacsony magyar béreket. Mindenesetre kis hazánkban két olvasata is van az egyezménynek. Első, ez a diplomata-politikusi verzió: a románok részéről nem várható azonnali és hatalmas áradat a végrehajtással foglalkozó irodák felé. Egy dolog a lehetőség, és nagyon más élni vele. Gyanítható, hogy a magyarországi munkavállalás továbbra is elsősorban a mozgékonyabb, az állami gondoskodásban kevésbé bízó erdélyi magyaroknak lesz vonzó. 
A romániai románok számára a munkavállaláshoz változatlanul szükséges bonyolult - magyarországi - utánjárás nyilván sokkal inkább elriasztó, mint a magyarok esetében, és egy kis gondolkodással az is kiokoskodható, hogy a siker továbbra is a magyarországi munkaadón múlik. Martonyi János külügyminiszter és Matolcsy György gazdasági miniszter vállvetve ismétlik, hogy van plafonja a beáramolható munkaerő számának, azaz korlátok állnak a románokkal szemben. 
A második, „szakszervezetis-ellenzékis” olvasat szerint a románok igenis akarnak Magyarországon dolgozni, szerencsétlen helyzetben 
- diplomáciai nyomásra - még az ukránok és a szlovákok is (erről lapzártánkig nem érkezett hivatalos nyilatkozat, de egyes elemzők biztosra veszik, hogy Szlovákia hasonló elbánást igényel majd) követhetik őket, miközben a magyarok előtt zárt a uniós munkapiac. Borsik János szakszervezeti vezetőt a kormányzati nyilatkozatok eddig nem győzték meg. Mint mondta: nem kisebb a feladat, mint megnyugtatni a románokat, hogy jöhetnek, a magyarokat megnyugtatni, hogy nem jönnek a románok. 
Borsik úgy érvelt: jelenleg számára nem a miniszterek szava a garancia a „korlátra”, hanem inkább valamilyen törvényerejű rendelet nyugtatná meg. Azonban az egyezményben az áll: „Minden román állampolgár, származására való tekintet nélkül, a Magyar Köztársaság területén érvényes munkavállalási engedély alapján ugyanazokat a munkavállalási feltételeket és elbánást élvezi.”
Egy másik mondat az egyezményből: „Az egyezmény alkalmazása során az etnikai alapú különbségtétel kizárására vonatkozó kölcsönös kötelezettségvállalást is rögzíteni fogják.” Ez a mondat jelentheti azt, hogy kidolgozzák annak a garanciáját, hogy a magyar kormány még adminisztratív technikákkal sem teheti meg azt, hogy a román magyart beengedi, de a román románt kizárja a magyar munkaerőpiacról. Borsik szerint éppen ezért kétséges, hogy mi lesz azokkal a köztisztviselőkkel, akiknek az adminisztratív piszkos munkát el kell végeznie. 
„Sokan úgy látják, hogy az állami intézményekben a köztisztviselőktől és közalkalmazottaktól várják el, hogy szűrjék majd ezt a bejövetelt, amire nincsenek felkészülve. Mint ahogy a munkaügyi ellenőrzés sincs felkészülve, hiszen közel négyszáz felügyelő nem túlfizetett, és »békeidőben« is elég nehezen tudják tartani a frontot a feketemunkával szemben. Összességében: Magyarország nem lett felkészítve egy ilyen eseményre, amit a szerződésben vállalt a miniszterelnök” - tette hozzá az ismert szakszervezeti vezető. 

Román kontroll

Más kérdés, hogy alaposabban végigolvasva a dokumentumot, valóban akad egy olyan pont, amely igazi román győzelemnek tűnik, az ember nem is érti, hogyan került bele a nyilatkozatba. „A Magyar Köztársaság nem nyújt támogatást a romániai magyar politikai szervezeteknek, kivéve a román hatóságok előzetes értesítésével és hozzájárulásával.” Mivel a státustörvény kifejezetten egyének kedvezményeiről rendelkezik, ez a kitétel kilóg a sorból. Az is furcsa, mit jelent a többes szám: egy szinte kizárólag választások idején jelentkező álpárt kivételével Romániában nincsenek magyar politikai szervezetek, csak egy van: az RMDSZ. Noha a tiltás nem vonatkozik például kulturális intézményekre vagy a civil társadalom szervezeteire, mégis sokkal inkább korlátozó jellegű, mint a munkavállalás kötöttsége. Amúgy talán jelzi, miért nem valószínű, hogy a törvény körüli vita enyhülése egyben gyökeres fordulat a kétoldalú viszonyba. Ha a román politikum számára eszerint továbbra sem természetes és normális dolog, hogy a romániai magyarok politikai kapcsolatot tartanak az anyaországgal, akkor nyilván az sem, hogy a romániai magyarok - a státustörvénytől, a kedvezményektől függetlenül - továbbra is magyarként akarnak élni Romániában.


Nemzeti kártya: csak a többség a cél

Elvi jelentősége van annak, hogy a kedvezménytörvény eredetileg státustörvénynek indult: deklarált ideológiai célja a nemzet határokon átívelő egyesítése volt. E célkitűzést azonban egy nagyon határozott hatalmi szempont motiválta: része volt a társadalmi törésvonalakat elmélyítő, megosztó politikának - vélekedett lapunknak Ripp Zoltán történész, politikai elemző. A kutató szerint a Fidesz-stratégia egyik döntő eleme, hogy olyan módon húzza meg és rögzítse az ideológiai-politikai törésvonalakat, amely révén a többsége biztosítható. A nemzeti tényező használata - magas érzelmi töltésénél fogva - különösen alkalmasnak tűnt a belpolitikai megosztás számukra kedvező megvalósításához. Igyekeztek is a mesterségesen konstruált nemzeti-nemzetietlen szembeállítást szorosan összekapcsolni a polgári-kommunista, keresztény-ateista stb. ellentétpárokkal. 
A nemzeti érzés demonstrálására aligha találhattak volna megfelelőbbet a határon túli magyarság érdekeire való hivatkozásnál, ezért is válhatott az ideológiai offenzíva kitüntetett területévé a kedvezménytörvény, s ez magyarázza, miért volt presztízskérdés az életbe léptetése akár az Orbán-Nastase-paktumban foglaltak árán is. Jellemző, hogy a különleges nemzeti elkötelezettség kinyilvánítására a hazai belpolitikai harcok részeként vonultatták és vonultatják fel maguk mellett a határon túli magyar szervezetek vezetőit. Egy részük a jobboldali elkötelezettség okán, mások talán kényszerből is részt vesznek ebben a játszmában: az elmúlt években a Fidesz-politikusok sikeresen törekedtek a szomszéd országok kisebbségi magyarságának érzelmi megnyerésére. 
Jellemző, hogy a közszolgálati médiumok első tudósításaiban a határon túli megszólalók arról beszéltek, hogy számukra a törvény nyújtotta kedvezményeknél fontosabb a magyarságoz való tartozásukat szimbolizáló igazolvány.
Az ügy ideológiai jelentőségét mutatja, hogy Csurka István a vitatott román-magyar miniszterelnöki megállapodást követően rögtön „rácsatlakozott” a Fideszre, és a polémiában Orbán mellé állt. 
Emlékezetes, hogy 1997-ben (az 1847-es ellenzéki nyilatkozat évfordulóján) Orbán Viktor egy sok vitát kiváltó beszédében idegenszerűnek nevezte a Horn-kormányt. Erre Csurka István, a MIÉP elnöke indignálódva jegyezte meg, hogy Orbán Antall József mezében lép föl, de az ő (mármint Csurka) szavait használja. Most már egyáltalán nem zavarja, hogy Orbán a jobboldal egyesítésére igyekszik kihasználni a nemzeti kártyát. 
Ripp Zoltán a magyar igazolvány fedőlapjára nyomott Szent Korona kapcsán megjegyezte, hogy az pontosan illeszkedik abba a historizáló ideológiai kampányba, amelyet a Fidesz évek óta folytat. Nem titok, hogy a szomszédos országok nacionalistái 
a magyar revizionizmus jelképének tekintik a Szent Koronát, s hangjukat fölerősíti, ha a nemzet egységét kifejező hivatalos szimbólumként jelenik meg a magyar kisebbség számára. Ráadásul a Fidesz egész historizáló kampánya arra irányult, hogy egyenes vonalat húzzon Szent Istvántól „a történelem főutcájára” visszataláló Orbán Viktorig, aki olyan politikusokat vállal elődjeként, mint Tisza István és a Horthy-korszakot reprezentáló Bethlen gróf. (Hazafi Zsolt)