Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
A királyok újra ászok

Bízvást az ezredfordulóra vonatkozó számos be nem teljesedett jövendölés közé sorolhatjuk a néhai egyiptomi uralkodó, Faruk király pesszimista mondását, aki szerint „2000-re már csak öt király marad a földön: a pikk király, a káró király, a kőr király, a treff király… és az angol királynő”. Bár az elmúlt évszázadban számos uralkodó maradt trón nélkül, egyedül Európában tíz nemzet őrizte meg a monarchikus államformát. A várakozásokkal ellentétben az intézmény, különösen a királyi családok fiatal tagjainak a népszerűsége a kilencvenes évek óta egyre növekszik, az ifjú hercegeket a hollywoodi sztároknak kijáró rajongás kíséri milliók részéről. Kik ők, és milyen szerepet játszhatnak még az egységesülő kontinens jövőjének alakításában?


Henri luxemburgi nagyherceg, János Károly spanyol király és fia Fülöp herceg, trónörökös Fotó: Reuters

A „királyok Európája” nemcsak fogalom: a leányait gondosan kiválogatott trónörökösökhöz férjhez adó hajdani Viktória királynőnek köszönhetően, akit „Európa nagymamájának” is neveztek, kontinensünkön a mai uralkodócsaládok mind rokonságban állnak egymással. Gyakorlati hatalmuk elé az alkotmány korlátokat állít, ám megmaradtak feudális címeik és előjogaik. Uralmuk forrása nem evilági: „Isten kegyelméből” uralkodnak, személyük a földi, állami joghatóságok számára sérthetetlen, utódlásukat kizárólag a vérségi, dinasztikus kapcsolatok határozzák meg, elhívásuk pedig az, hogy népük felett uralkodjanak.
A tíz európai monarchia szoros kapcsolatban áll az Európai Unióval: hét közülük (Belgium, Dánia, Spanyolország, Nagy-Britannia, Luxemburg, Hollandia és Svédország) tag; Lichtenstein, Norvégia és Monaco pedig, ha formálisan nem is része az EU-nak, gazdasági és politikai szempontból szintén az integráció céljait követi.
A legkisebb monarchia, Lichtenstein egyben a legrégibb is: jogilag a francia forradalom következtében széthullott középkori szent Német-római Birodalom egyetlen változatlan formában megmaradt tagja. Létezése mintegy jelképezi is a francia forradalom befejezetlenségét, hiszen a forradalom volt az, ami, úgy tűnt, visszafordíthatatlanul felszámolja a feudális Európa jelképeit, a dinasztiák uralmát. Ennek ellenére az emberi és polgári jogok nyilatkozatának több elve a mai napig nem érvényes az európai uralkodókra. A nyilatkozat első pontja kimondja, hogy az „emberek szabadnak, jogilag egyenlőnek születnek, és azok is maradnak”. A demokráciában nincsenek tehát születésből származó előjogok, senkit nem illet meg származásából eredően sérthetetlenség. A nyilatkozat alapján senki nem hivatkozhatna arra, hogy politikai, jogi hatalma természetfeletti eredetű. A népfelség elve kimondja, hogy „minden szuverenitás alapelve lényegileg a nemzettől származik”. A mai uralkodók címeikben mégis hivatalosan megőrizték az ősi istenkirályság eszméjét idéző „Isten kegyelméből” való uralkodás kiváltságát, amely nem veszi figyelembe az emberi alkalmasságot, képességeket, csak a vér szerinti születést, és élethosszig tart.
A forradalom legfontosabb dokumentuma kimondja azt is, hogy „a társadalomnak joga van elszámoltatni kormányzata valamennyi képviselőjét”. Több mint 200 év elteltével ezt a követelést sem sikerült maradéktalanul megvalósítani: tovább él a sérthetetlenség középkori elve, amely kimondja: az uralkodót államfői funkciójában nem lehet megvádolni, sem beperelni, és senki nem kérheti rajta számon a cselekedeteit.
A középkori hagyomány él tovább az uralkodói címekben is. A puritánabbja, mint a belga uralkodó, az egyszerű „Őfelsége, II. Albert, a belgák királya, Belgium hercege” megszólításra hallgat. Ennél hangzatosabb a lichtensteini miniállam uralkodójának titulusa: „Ő hercegi fensége, II. János Ádám, Isten kegyelméből Liechtenstein uralkodó hercege”. 

II. Arthur király?


Károly herceg az első, és fia Vilmos, a második számú trónörökös Fotó: Reuters

A monarchiák európai hierarchiájának élén azonban kétségtelenül a két legjelentősebb királyság: Nagy-Britannia és Spanyolország uralkodója áll. Ők ketten egyben azok, akiknek trónjához nemcsak politikai, hanem vallási címek is kapcsolódnak. A patinás Bourbon-Anjou-házból származó I. János Károly spanyol király megszólítása: „Ő katolikus felsége”. A spanyol uralkodók a középkor óta a pápa áldásával a „legkatolikusabb király”-nak tekintik magukat.
Még ennél is magasztosabb hivatalt tölt be II. Erzsébet angol királynő, az egyetlen, trónra lépésekor szent olajjal felkent európai uralkodó. Nagy-Britannia uralkodója a Rómával dinasztikus okok miatt szakító VIII. Henrik kora óta hagyományosan az államegyháznak számító anglikán vallás feje is, hivatalos címén a „hit védelmezője”. A Windsor-házat sújtó sok családi gond közül az egyik legbonyolultabb éppen ezzel kapcsolatos. Diana hercegnő halála után a walesi herceg felelevenítette régi viszonyát a férjezett Camilla Parker Bowlesszal. A házasság előtti és azon kívüli kapcsolatok nem számítanak rendkívülinek a brit uralkodóházban. Károly herceg nagybácsikája, Lord Mountbatten egyenesen azt tanácsolta az ifjú hercegnek, hogy a „lehető legtöbb kalandja legyen”, mielőtt megházasodik, és a titkos találkák számára rendelkezésre bocsátotta broadlansi birtokát is. Károly megfogadta a tanácsot, ám nem korlátozta magát házassága idején sem. 
A vallási problémát azonban nem is ez, hanem az elvált Camillával való újraházasodási tervei okozzák. Ezt ugyanis az anglikán egyház szabályai kizárják. Megoldási lehetőségként kínálkozik, hogy kettéválasztják az uralkodói és az egyházvezetői tisztségeket, vagyis Károly trónra lépésekor lemond a „hit védelmezője” címről, és egyszerű királyi fenségként uralkodik alattvalói felett. Másik megoldásként - amit szintén sokan javasolnak - lemondana trónörökösi címéről, amely így az utódlási sorban következő idősebbik fiára, az idén húsz éves Vilmos hercegre (teljes nevén William Arthur Philip Louisra) szállna. A herceg fiatal kora miatt ehhez az is szükséges lenne, hogy a 70 éves és idestova fél évszázada trónon lévő II. Erzsébet jó egészségben uralkodjon tovább. A 101 éves anyakirálynőt tekintve erre minden esélye megvan. Erzsébet lemondani sem kíván, így nem kizárt: az idősödő Károly, beleunva a hosszas várakozásba, átengedi a koronát fiának.
A korábban Etonban, jelenleg pedig a skóciai St. Andrews Egyetemen tanuló ifjú Vilmos herceg mindenesetre máris a világ legjobb partijának számít. A megnyerő külsejű fiatalember népszerűsége édesanyja, Diana hercegnő tragikus halála óta csak tovább nőtt. Diana rendszeresen elvitte fiait hétköznapi helyekre, például a McDonald’s étterembe vagy a vidámparkba. A brit lapok szerint Vilmos kedvenc zenei műfaja a techno, legszívesebben az MTV zenei csatornát és a Spice Girls klipjeit nézi, és a Windsor-ház legképzettebb komputerhasználójának számít. Személyiségében együtt jár az ősi frank uralkodókig visszanyúló kék vér a 21. századi modernséggel, így esetleges trónra lépése sokak szerint új korszakot nyithat a brit királyi család kissé viharvert történetében. Az egyik brit magazin szerint Vilmos „a monarchia utolsó reménysége”. Uralkodói neveként nemcsak a Vilmos (ilyen néven V. Vilmos lenne), hanem második keresztneve is szóba jöhet. Így még az is elképzelhető, hogy az angol trónon egyszer majd újra Arthur király ül…

Franco kegyelméből

Vilmosnál idősebb a szintén fényes jövő előtt álló Fülöp herceg, a spanyol királyi trón várományosa. Édesapja, a jelenleg uralkodó I. János Károly története a 20. század második felének igazi királydrámája. János Károly a spanyol polgárháború kellős közepén született száműzetésben, Rómában. Pacelli bíboros, a későbbi XII. Pius kereszteli meg. Apja, a forradalmárok által elkergetett XIII. Alfonz király a gyermek hároméves korában meghal, és a kisfiút ettől kezdve tudatosan készítik a királyi mesterségre. Később erről így vall: „Egy király fia számára… nem az a kérdés, hogy szereti a hatalmat vagy sem. Ez nem kérdés, én erre születtem. A Bourbonoknak a királyság a mesterségük.”
Erre azonban hosszú évtizedeken keresztül kell várnia, igaz, nem remény nélkül. Franco tábornok a második világháború után megszilárdítja hatalmát a király nélküli királyság kormányzójaként. A caudillo (ez Franco hivatalos címe) „trónörökösévé” fogadja a Portugáliában élő János Károlyt, és 1957-ben bejelenti: halála után azt akarja, hogy Spanyolországban helyreálljon a monarchia. A restauráció János Károlyra vár, aki ettől kezdve hazatér, és a madridi királyi palotában lakik. Első hivatalos feladataként kinevezik a Máltai Lovagrend spanyolországi elnökévé. Történészek szerint a monarchia helyreállítását és az utód kiválasztását az ötvenes években Spanyolországban meghatározó tényezővé vált „Harmadik Erő” politikusai szorgalmazzák, amely az ultrakonzervatív spanyol szerzetesrend, az Opus Dei befolyása alatt áll. (Hetek, 1998. március 14., ) 
1975-ben meghal Franco, és ekkor a diktátor akaratának megfelelően a spanyol parlament, a cortes, és a királyi államtanács János Károlyt királlyá kiáltja ki. A király kezét a Biblián tartva esküt tesz arra, hogy „hűséges marad a Nemzeti Front (a francoista párt) alapeszményeihez”. Az esküre válaszul a cortes elnöke így válaszol: „Ha így teszel, Isten megjutalmaz érte, ha nem, Isten majd számon kéri rajtad.” Az 1981-es sikertelen puccs után (emlékezetes és drámai kép a puccs eseményeiből a parlament elnöki székéből pisztollyal lövöldöző Molina ezredes képe) János Károly fokozatosan reformokat vezet be, külföldi utazásaival kihozza Spanyolországot a nemzetközi elszigeteltségből, és bevezeti az országot az Európai Unióba. Még 1962-ben feleségül veszi Zsófia görög hercegnőt, akitől két lány után megszületik a trónörökös, Fülöp, Asztúria hercege.

Szűkös hercegnőpiac

Fülöp kiemelkedő tehetségű fiatalember: apja a 13 éves fiút a puccs drámai éjszakáján is maga mellett tartja a királyi palotában, hogy közelről tanulmányozhassa, milyen is lesz leendő mestersége. Isabelle Bricard nemrég magyar nyelven is megjelent Európai uralkodócsaládok című dokumentumkönyve szerint a király a futball-labda példájára hivatkozik, amelyről senki nem tudhatja, hogy melyik oldalára esik: „Nohát! Figyelj ide, Felipe, a koronával ugyanez a helyzet. Ebben a pillanatban éppen a levegőben van, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a jó oldalára essék.” A gyermek többször is elalszik, de apja mindannyiszor felébreszti, mondván: „Felipe, ne aludj! Figyelj, mit kell tenni, ha király az ember!” A puccs megbukott, a korona visszahullott a király fejére, Fülöp herceg pedig kitartása elismeréseként megkapta apjától a híres aranygyapjas rend kitüntetését.
A herceg életútja ezután is hibátlan: sikeresen elvégzi a katonai akadémiát, és Amerikában jogi diplomát is szerez. Kitűnő sportoló: vitorlásversenyzőként kétszer is spanyol bajnok, részt vesz a barcelonai olimpián, ahol a megnyitón ő viszi a nemzeti csapat zászlaját. Fülöp továbbra is tudatosan készül jövőbeli feladataira: 1998-99-ben két évig a helyszínen, Brüsszelben és Strasbourgban tanulmányozza az Európai Unió intézményeinek működését. A felmérések szerint a spanyolok 79 százaléka rajong érte, rivális trónkövetelő sincs a színtéren. 
Mivel apja is alig múlt hatvan éves, így van ideje kiválasztani az ideális házastársat, ami nem könnyű feladat. Bár Fülöp szíve szerint már feleségül vette volna egy spanyol kisnemes lányát, ezt János Károly király és Zsófia királynő együttesen megakadályozták, igaz, a felett szemet hunytak, hogy fiuk egy lichtensteini grófnő oldalán vigasztalta magát a füstbement szerelem miatt. Egy leendő „legkatolikusabb király” számára nem könnyű méltó társat találni: „A hercegnőpiac Európában meglehetősen szűkös” - amint azt Fülöp egyszer ironikusan megjegyezte. Zsófia anyakirálynő azonban hajthatatlan: fia csak a főnemeseket felsoroló góthai almanachból házasodhat. (Bezzeg a liberális Belgiumban a lakosság közel fele még azt is elfogadná, ha a trónörökös herceg - horribile dictu! - férfit választana maga mellé.)

Hercegek ország nélkül: a Habsburgok

A főnemesi dinasztiák eredete körül sok legenda kering. Az egyik legmisztikusabb, amellyel a kilencvenes években több bestseller is foglalkozott, az úgynevezett Meroving-eredet legendája. A Római Birodalom bukása után hatalomra került frank uralkodók négyszáz éven keresztül meghatározták Európa történetét. A mitológia szerint a Merovingok nem haltak ki, hanem egy titokzatos társaság, a Sion Rendje közreműködésével a mai napig fenntartották az ősi vérvonalat, amely arra vár, hogy egy európai uralkodó személyében újra visszatérjen a hatalomba. (Hogy melyik ágon, arról megoszlanak a vélemények: a brit és a spanyol uralkodóházak mellett a királyi családfakutatók gyakorta emlegetik a koronás fővel ez idő szerint nem rendelkező, ám a magyar közéletben is egyre gyakrabban feltűnő Habsburg-dinasztia fiatalabb sarjait is.)
A Merovingok ráadásul eredetüket egészen Jézus koráig, nevezetesen Arimathiai Józsefig vezették vissza, aki - szintén a legendakör modern népszerűsítői szerint - pedig igazán kivételes elődtől, egyenesen Dávid király házából származott. A misztikum iránt fogékony posztkeresztény világban egy ilyen legenda csábító lehetőséget kínálhat az új királyi generáció valamely tagja számára… Úgy tűnik, még várni kell arra a korra, amiről Petőfi Sándor azt írta: „Bármit mond a szemtelen hízelgés, nincsen többé szeretett király.”