Vissza a tartalomjegyzékhez

Szűcs Emese
A romantika halála

Korunk egyik jellegzetes tünete a magányérzés, ami az év végi ünnepek közeledtével csak még inkább felerősödik az egyedül vagy társas magányban élő embereknél. Aki magányos, az a nagy készülődés közepette még magányosabbnak érzi magát: sokan ezekben a napokban az eddigieknél is nagyobb intenzitással keresnek maguknak társat. Ilyenkor különösen megugrik a társkereső irodák forgalma, biztos sikert garantálva, hogy az ünnepek idejére orvosolni lehet a problémát: a Télapó rendelésre hozhat egy instant párt.

Míg tíz éve még kínos volt társközvetítő irodán keresztül keresni az igazit, addig ma ez az iparág virágzik, a módszer elfogadottá vált. Úgy tűnik, ez tölti be azt az űrt, amit a közösségi élet eltűnése hagyott maga után: manapság az ismerkedésnek egyszerűen nincs megfelelő tere és kultúrája. A társközvetítés látszatra kényelmes és egyszerű formája a párkeresésnek, mert így az embereknek nem kell kimozdulniuk otthonról, szabadidejük nagy részét továbbra is a tévé előtt tölthetik. 
A belvárosi Mirolen Kommunikációs és Művészeti Stúdió a társkeresés rovatokban hirdeti magát, szolgáltatásai során igyekszik teljes keresztmetszetét adni az emberi kapcsolatokra vonatkozó igényeknek: társalkodó szolgálattal, kríziskezeléssel, tanácsadással, sőt galéria-, alkotó- és előadóművész-közvetítéssel is foglalkoznak. Váraljai Kiss József, a stúdió vezetője tizenkét éve foglalkozik emberi kapcsolatokkal, kíséri figyelemmel a társadalom párválasztási szokásait. Elmondása szerint jelenleg mintegy harminc társközvetítő iroda működik Budapesten, melyek szinte kivétel nélkül ugyanazokat a paramétereket gyűjtik be kuncsaftjaiktól, úgymint testmagasság, testsúly, szemszín, vagyoni helyzet, végzettség stb. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek az adatok kevésnek bizonyulnak egy sikeres párkapcsolat összehozásához. A Mirolen társkereső szolgáltatásához egyórás tanácsadó beszélgetés tartozik. A jelentkező személyiségének részletesebb felmérése szükséges, így kitérnek akár a vallásra, alkoholfogyasztásra, a szexuális aktivitásra, különféle személyiségjegyekre, illetve a kitűzött életcélokra egyaránt. Magyarán megkímélik ügyfeleiket az ismerkedés procedúrájától. A tapasztalatok alapján egyébként egy párkeresés eredményessége 1-3 százalékos. 

A céltalan életek együtt sem sikeresek 

Az emberek jelentős része ma nagyon elszigetelten éli az életét, a kollégáin kívül szinte nem érintkezik senkivel. Magányában tengődve alig várja, hogy szerelmes legyen - még ha ez nem is tudatosul benne -, így az első emberbe, aki közelebb kerül hozzá, beleszeret. Váraljai Kiss József ezt nevezi szalmaszál effektusnak, és szerinte ez jellemzi ma a kapcsolatok megszületését. Egy szerelmes ember azonban nem látja reálisan a másik jellemét, sőt előfordul, hogy sokáig nem szerez tudomást még annak gyermekeiről sem. A kapcsolatok így persze hamar tönkremennek, ami frusztráltságot, kiábrándulást idéz elő a felekben.
A modern társadalmakra jellemző, hogy az emberek döntő többsége megfogalmazott célok nélkül éli le az életét. Ez visszatükröződik a párkeresésen is, többnyire nem igazán tudják megfogalmazni, hogy kit is akarnak valójában. A jövőképre vonatkozó kérdésre a válasz gyakran úgy hangzik, hogy békés, boldog családi életet akarnak élni: majd ülünk a szobában, fogjuk egymás kezét, és nagyon boldogok leszünk. Ennyi. Ez különösen a negyvenes nők tipikus válasza. Pedig a párkapcsolatok általában kudarcba fulladnak - de legalábbis nem lesznek boldogok -, ha bármelyik félből hiányzik a megfelelő önismeret és a kellő tudatossággal kialakított jövőkép. „Tapasztalataim szerint akkor optimális a párkapcsolat - állítja a Mirolen stúdió vezetője -, ha az egyéneknek vannak céljaik, és ezek között a célok között vannak átfedések, még inkább, ha van közös tevékenységi területük.” 
Az elmúlt évtizedben a társkeresés célja is erőteljesen átrendeződött. Míg régebben jellemzően társat, társnőt, sőt még régebben kizárólag férjet, feleséget kerestek ezen a csatornán keresztül, úgy ma elsősorban a szexpartner-közvetítés a húzóág, majd ezt követi a társközvetítés, szabadidőpartner-keresés. Házastársat a jelentkezők mindössze 30 százaléka keres, ezeknek is többsége nő.

Partnert a fa alá

Ilyenkor ünnepek előtt megugrik a társközvetítő irodák forgalma, és jellemző, hogy amilyen gyorsan akarnak az emberek mindent megszerezni az élet más területein, olyan gyorsan akarnak társra lelni a karácsonyfa alá, amolyan instant módon akarják a boldogságot.
A rendszerváltás előtt még elmondható volt, hogy a társadalom nagy része erkölcsileg stabilan elítélte az egyéjszakás kapcsolatokat. Mára ez teljesen megváltozott, az emberek beleszaladnak minden lehetőségbe. Váraljai tapasztalatai szerint ez azzal is magyarázható, hogy félnek az elkötelezettségtől, az értékkel bíró kapcsolatoktól, amelyek csak a vágyak szintjén léteznek bennük. A mai rohanó világban nem igazán tudunk mit kezdeni egymással, miközben rádöbbenünk, hogy elrohan az élet mellettünk. Ilyenkor előkerülnek az olyan dilemmák, hogy mit is jelent a társ az életünkben, milyen lesz az öregség egyedül. Ha ezek a kérdések megválaszolatlanul maradnak, az bizony hamar okozhat egy belső megroppanást, emiatt kapcsolatból kapcsolatba menekülnek az emberek, mindig csak egy-egy napnak élnek, és ilyenkor persze könnyen jön az alkohol vagy akár a kábítószer.


Biztos szemmel

A házasságközvetítésnek a zsidóság körében komoly tradíciója van - tudtuk meg a Györgyi Asszony Társ- és Házasságközvetítő Iroda vezetőjétől. Ez a tradíció évszázadokkal ezelőtt a kelet-európai népek között is meghonosodott. Gondoljunk csak a Hegedűs a háztetőn című nagysikerű filmre, amelyben Jente töltötte be a házasságközvetítő szerepét. Sadcheneknek hívták azokat a főként asszonyokat, akik házasságközvetítés céljából járták a falvakat, városokat, és vitték a híreket, hogy hol vannak eladósorban lévő hajadonok vagy nősülni szándékozó férfiak, illetve ki milyen vagyonnal bír. Kicsit tartottak is az emberek a sadchenektől, mondván, aki híreket visz, az pletykálkodik is, de mindettől függetlenül micvének, azaz jótéteménynek tartották azt, ha valaki fölkutatta azokat, akik házastársra vágytak, és ebben segítségre szorultak. Ha pedig létrejött a házasság, a hozományból honorálták azt a személyt, aki „összeboronálta” őket.


A házasság nem pótszer

Nagy hiba összetéveszteni a magányérzetet az egyedülléttel, és főleg egy házasságba menekülni a magány elől, mert ez kevés kivétellel keserű, csalódott, eleve elrontott házasságokhoz vezet - figyelmeztet dr. Mlinarics Edit, a Józan Élet Keresztény Egészség-, Család- és Ifjúságvédő Egyesület munkatársa. A nők eleve nehezebben viselik az egyedüllétet férfitársaiknál, a házasság azonban nem problémamegoldó eszköz, annak önmagáért, a felek öszszetartozása miatt kell megköttetnie.