Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Karácsonyi bevásárlóturizmus

Indul a karácsonyi bevásárlási roham. Mind az ajándékok, mind az élelmiszerek kínálata évről évre bővül, nem véletlen, hiszen a kereskedők mindent megtesznek, hogy a várva várt időszak minél nagyobb nyereséget hozzon a konyhájukra. Csak győzzük pénztárcával! 


Nagy a forgatag Fotó: Somorjai L.

A fenyőfák a napokban megjelennek az utcákon. A Nagybani piac munkatársa még nem tudott az árakkal kapcsolatban pontos információkkal szolgálni, mert mint mondta, csak most indultak el a szállítmányok vidékről. Annyi már most is biztos, hogy a nemesebb normandiai fenyő (nagykereskedelmi!) ára méterenként 2000-2500 forint lesz, az ezüst és a hagyományos lucfenyő árát a kereskedők egyénileg szablyák meg. A fenyők ára nem követi feltétlenül az inflációt - tudtuk meg -, hanem a kereslet-kínálat szabályozza, így hát előre nem kalkulálható a karácsonyi szobadísz ára. Egzotikus gyümölcsök, úgymint mangó, avokádó, kivi, már a hétköznapok részévé váltak, de izraeli málna és áfonya, valamint közép-amerikai sárga- és görögdinnye is kapható lesz decemberben, hasonlóképpen chilei cseresznye is nagykereskedelmi áron 4400 forint ellenében. Nem kizárt ugyanakkor, hogy a narancs és a banán ára kis mértékben, de emelkedni fog az ünnepekig. 
Az élelmiszerüzletek egyes termékekre vonatkozóan kiemelt akciókkal készülnek. A Kaiser’sben a (400 grammos kiszerelésű) szaloncukor 519 forinttól kezdődik, a CBA-ban fél kilónyit már 479 forintért is megvásárolhatunk. Az Auchanban pedig a 400 grammos csomag ára 449 forint.
A játékok is elengedhetetlen kellékei a karácsonyi „eseményeknek”. A bevásárlóközpontok nagy akciókkal készülnek a rohamra. A Corában kisebb plüssállatkák két-háromezer, a nagyobbak (egy méteresek) hatezer forinttól kaphatók. Hócsúszka 549, soros görkorcsolya már 2 990 forintért megvásárolható. Alumíniumroller 2 990 forint, az Auchanban viszont teleszkópos változat 3 990 forint. Ugyanitt Daewo mikrohullámú sütő 19 990, JVC videokamera pedig 89 990 forint ellenében elvihető. (A hipermarketek a hónap közepétől újabb akciókkal rukkolnak elő). A Media Markt Fagor automata mosógépet 44 444, Sharp 70 centiméter átmérőjű színes tévét 129 990 forintért ajánl. 
A Libri és a Fókusz könyváruházak karácsonyi akciós könyveiket 5 százalékos kedvezménnyel kínálják.