Vissza a tartalomjegyzékhez

Karl Pfeifer, Bécs
Fortyogó náci eszmék

Furcsa, ha egy, az osztrák kormányhoz közel álló bécsi hetilap, a Zur Zeit - melynek kiadói közt található Haider volt főideológusa, Andreas Mölzer - már négyéves fennállását olyan szimpóziummal ünnepli, mint ahogy ezen a hétvégén Gloggnitz mellett történt. 


Újságírókra vadászó biztonságiak Kranichberg határában. Jobbra zártak Fotó: Somorjai L.

Az ünneplésre az európai szélsőjobboldal olyan személyiségei is meghívást kaptak, mint Filip DeWinter és a Le Pentől leszakadt alvezér, Bruno Mégret. DeWinter, a belga Vlaams Blok vezetője újságírókkal beszélgetve hangoztatta: neki nincs szüksége arra, hogy szövetkezzék az osztrák Szabadságpárttal. A kelet-európai szélsőjobboldali pártok szemében a Vaams Blok nem tűnik szalonképesnek, hiszen Antwerpenben zsidó képviselői is vannak, és nem kívánja, hogy pártja antiszemita hírbe is kerüljön. Ő megelégszik az idegengyűlölettel. Mölzer, aki nagy súlyt helyez a származásra, egy osztrák újságírónak elmondta, hogy Mégret francia politikus felesége zsidó származású - mintha ennek a ténynek valami politikai jelentősége lenne.
Csurka István a sajtókonferencián tagadta, hogy valamikor együttműködött volna a III/III-as ügyosztállyal. Amikor megkérdezték, hogy valóban a globalizációt és a Palesztinában folyó tervszerű népirtást okolta-e az Amerika-ellenes terrortámadásokért, a kérdést provokatívnak minősítette, és azt a valótlanságot állította, hogy csak megkérdezte, vajon nem ezek az okok váltották-e ki a New York-i tömeggyilkosságot. Csakhogy Csurka a MIÉP honlapján szeptember 12-én nem kérdezett, hanem állított. A vasárnapi sajtókonferencián a részt vevő politikusok szokás szerint többnyire önmagukat sajnálták, és az újságírókat korholták. 
Volt idő, amikor a Szovjetuniót példaképként állították a kelet-európai népek elé, mondván: a Szovjetuniótól lehet a győzelmet megtanulni. Most úgy tűnik, a mai osztrák kormány az a példakép, amely a jobboldali (és szélsőjobboldali) magyar pártok előtt lebeg. Hiszen Ausztriában olyan koalíció kormányoz, amelynek egyik pártja, az osztrák néppárt - az európai néppártok szövetségében a Fidesz testvérpártja - annak érdekében, hogy kancellárt állíthasson, Jörg Haiderrel, „a nemzetiszocializmus bagatellizálójával” szövetkezett.
Igaz, hogy a 14 EU-tagország az új osztrák kormány miatt diplomáciai lépéseket indított (amelyeket Ausztria „szankcióknak” nevezett), de már nyolc hónap elteltével arra kényszerültek, hogy normalizálják az osztrák kormányhoz fűződő viszonyukat - ami persze nem jelenti azt, hogy Európában ne kísérnék figyelemmel az osztrák belpolitikát.
Az „antiszemita író” - ahogy a liberális Der Standardban Hans Rauscher nevezte Csurka Istvánt - meghívása a Zur Zeit rendezte szimpóziumra jelzés értékű: jelezni kívánja Orbán Viktornak, hogy megismételheti az ÖVP taktikáját, amelynek liberális politikusai azt hangoztatták az 1999-es választások előtt, hogy inkább ellenzékbe vonulnak, mintsem hogy koalícióba lépjenek az akkor hivatalosan is Haider vezette Szabadságpárttal, az FPÖ-vel. A választások után ezek az úriemberek megfeledkeztek arról, hogy mit ígértek. Hasonlóképpen - így képzelik bécsi kormánykörökben - működhet ez Magyarországon is.
Amikor a keddi minisztertanács után egy újságíró megkérdezte, hogy mit szól ehhez a szimpóziumhoz, Schüssel kancellár a szokásos, nem mindig udvarias modorában kifakadt az újságíró ellen, és azt tanácsolta neki, hogy mérsékelje a hangnemét. A kancellár azt hangoztatta, hogy a szimpózium nem volt a kormányülés témája, és hogy Ausztriában az antiszemitizmus és radikális jobboldal ellen törvények vannak (ami persze igaz, csakhogy ezeket az utóbbi évtizedekben egyszer sem alkalmazták ismert személyiségek vagy akár politikusok ellen). Susanne Riess-Passer alkancellár pedig azt a valótlanságot állította, hogy a Szabadságpártnak semmi köze a Zur Zeithez.
Igen ám, de a szimpózium díszvendége volt Ewald Stadler volt FPÖ-frakciófőnök, aki ma egyike a három osztrák ombudsmannak, és mint ilyen, az osztrák köztársaság magas rangú tisztségviselője. Barbara Rosenkranz, az alsó-ausztriai helyi parlament szabadságpárti képviselőnője is részt vett az összejövetelen.
Jellemző apróság, hogy miközben a Zur Zeit több mint 860 ezer schilling támogatást kapott a kormánytól, egy színháztól megtagadtak 200 ezer schillinget a „Schlusstrich” nevű darab bemutatásához - igaz, a téma kényes, hiszen azt mutatja be, milyen módszerekkel akadályozták meg osztrák politikusok a nácik által elrabolt tulajdon visszaadását az áldozatoknak.


Kutyaharapást szőrével

Franciaországban, Ausztriában, Belgiumban, Németországban törvény szabályozza a közbeszédet, ezen felül - vagy talán éppen innen eredően - a közvélemény számára elfogadhatatlan antiszemita vagy rasszista nézetek nyilvános hangoztatása. Az ausztriai Gloggnitz-Kranichbergben megtartott találkozó tanulsága az volt a résztvevők számára is, hogy Keleten a helyzet egyelőre változatlan: Európa keleti térfelén a jobboldal a régi antiszemita, nacionalista hangot üti meg. „Kelet-Európában radikálisabb a jobboldal, mint Nyugaton” - állapították meg a résztvevők, és ebből a megállapításból nem a jobbnak kijáró elismerés csendült ki. Olaszországból mintha előre látták volna ezt a polémiát, és eleve nem küldtek képviselőt a találkozóra. Nem mintha az antiszemitizmus nem lenne jelen a nyugati jobboldal véleményében, de egyrészt ennek hangoztatása törvénybe ütközik, másrészt megütközést kelt, ami nem használna a - politikai pártok számára létfontosságú - népszerűségüknek. Harmadszor, de nem utolsósorban inkább létező idegenektől féltik a hazájukat. Ezek az idegenek - nagyrészt vendégmunkások - látványos külső jegyekben ütnek el az őslakosságtól, de még a nekik szánt jobbos megjegyzéseknek is meg kell felelniük a törvény által még nem kifogásolható formának. Magyarországon ilyen határ számonkérhető formában nem létezik, ezért a nyugati értelmezésben különváló jobb és szélsőjobb fogalma is könnyebben összemosódik a gyakorlatban. (fk)