Vissza a tartalomjegyzékhez


Motorizált vezérdaru

Az Amerikában honos darvak fiatal egyedeit egy ultrakönnyű repülőgép fogja elvezetni az észak-amerikai hideg Wisconsin államból a napsütötte Floridába, mivel szüleik már nem tudják megmutatni nekik a költözési útvonalat. Az elszánt madárvédők ezzel a módszerrel tavaly már átvezettek egy csoport darut a kontinensen, így most is sikeres akcióra számítanak. 

Szakértők megállapították, hogy már csak háromszáz, úgynevezett kiáltozó daru (whooping crane, Grus americana) él szabadon, és száznál is kevesebb él fogságban. Szerintük egy új vándorló csapat létrehozásával növelni lehet a létszámukat. Az állatvédők arra kérték meg a médiát és a madárkedvelőket, hogy maradjanak távol az ösztönös vándorlási képességüket elvesztett, így segítségre szoruló darvaktól, ne zavarják őket a vonulásban. A hosszú lábakkal és kecses nyakkal megáldott kiáltozó daru Észak-Amerika legmagasabb madara több mint 150 centiméter magas. A testét borító hófehér tollaknak érdekes kontrasztját nyújtják a fekete végű szárnyak, a fekete és piros fej, valamint a hosszú csőr. A madár szárnyfesztávolsága körülbelül 2,1 méter, és kinyújtott nyakkal és lábakkal, lassú szárnycsapásokkal repül. Nevét onnan kapta, hogy már három kilométeres távolságból (!!) is hallani lehet a hangját. A Necedah National Wildlife Refuge parkból hamarosan nyolc daru veszi az irányt Florida felé. Összesen hét államon fognak átkelni, hogy végül a Chassahowitzka National Wildlife Refuge park területén békésen átteleljenek. (Jövőnéző)