Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Kétszínű szaúdi politika

A szeptember 11-ei támadást követően egy szaúdi herceg tízmillió dolláros csekket kívánt átnyújtani New Yorkban a mentőmunkálatokra - egyúttal azonban azt is fontosnak tartotta közölni, hogy a támadást Amerika a közel-keleti politikájának köszönheti. New York polgármestere, Rudy Giuliani, aki szerint semmivel sem lehet indokolttá tenni a Világkereskedelmi Központ ellen elkövetett szörnyűséget, a felajánlást megköszönve megkérte a herceget, hogy tartsa meg a pénzét. 

Az Egyesült Államok hosszú éveken keresztül szövetségesének tekintette Szaúd-Arábiát - a barátság még az Öböl-háborúban kezdődött, amikor amerikai katonák vére azért omlott ki, hogy a közel-keleti királyságot megmentsék Szaddám Huszeintől. Az elmúlt évek azonban némi hanyatlást hoztak a két ország közötti kapcsolatokban, ami elsősorban Fahd király halálának tudható be. A szaúdi politikai fordulat a Fahd királynál lényegesen vallásosabb Abdullah herceg hatalomra kerülésével következett be. „Nagyon szeretne hithű muzulmán uralkodó színében feltűnni. A szaúdiak szerint így lehet a leginkább fenntartani a saját uralmukat” - állítja Joshua Teitelbaum, a Tel Aviv-i Egyetem kutatója, aki szerint a szaúdiakat Abdullah herceg fordította el az Egyesült Államoktól olyan iszlám országok felé, mint például Irán. A szaúd-arábiai vezetés a jelek szerint most azon töri a fejét, miként vethetne véget egyszer s mindenkorra az amerikai katonai jelenlétnek a királyság területén. Mivel Szaúd-Arábia a muzulmán világ vezetőjének tekinti magát, úgy gondolhatja, hogy ezzel egy időben viszont nem támogathatja az Egyesült Államok mostani akcióját, amit számtalan arab iszlámellenesnek tart. Amikor az Afganisztán elleni bombázás elkezdődött, Szaúd-Arábia nem volt hajlandó megengedni, hogy az amerikai repülőgépek a területén leszálljanak. A királyság abban sem bizonyult túl készségesnek, hogy segítséget nyújtson az Amerikai Szövetségi Nyomozóhivatalnak a szeptember 11-ei szaúdi öngyilkos merénylőkre vonatkozó információk felkutatásában. 
Jogosan merülhet fel a kérdés: vajon azért-e a kelletlenség, hogy ne derüljön fény arra, milyen mértékben érintett a szaúdi kormány az incidensben? Az mindenesetre tudott dolog, hogy a tálibok hatalomra kerülése nagy részben szaúdi pénznek volt köszönhető. A szeptember 11-ei öngyilkos merénylők között szintén több szaúdi volt, nem is beszélve arról, hogy maga Oszama bin Laden szintén Szaúd-Arábiában nevelkedett. Az sem titok, hogy 1986 óta a szaúdi királyi család több tagja támogatja dollármilliókkal Oszama bin Laden és több terrorista szervezet akcióit.