Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Nem esküszünk

Negatív rekordot dönthet a házasságkötések száma: hazánkban a második világháború évei óta nem mondták ki ilyen kevesen a boldogító igent, mint ebben az évben. Bár ezzel párhuzamosan az élettársi kapcsolatok száma nőtt, szakértők szerint ennek az együttélési formának a stabilitása még a házasságokét sem közelíti meg. A statisztikai adatokból továbbá az is kiderül: a házasodási kedv csökkenése a népességfogyást is erősíti.


Egyre kevesebben fogadnak örök hűséget. Elmaradó álomesküvők

Magyarországon a házasságkötések száma a hetvenes évek végétől kezdve folyamatosan csökken. Az eddigi negatív csúcs 1998-ban volt: egy év alatt mindössze negyvenötezren kötöttek házasságot. A következő két évben bekövetkezett néhány százalékos javulás láttán a kormánypárti politikusok siettek kijelenteni: hathatós családpolitikai intézkedéseiknek köszönhetően a Bokros-csomag utáni pesszimista közhangulatot felváltotta az egyre növekvő családalapítási kedv. A helyzet azonban nem ennyire rózsás. Kamarás Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) demográfus szakértője szerint inkább az ezredforduló romantikája ihlette meg a párokat, ennek volt köszönhető az egyébként nem túl meredek emelkedés. A legújabb eredmények azonban ismét arra utalnak, hogy csökken a házasodási kedv, ami az idén várhatóan negyvenháromezer házasságkötést eredményez. 
De miért is fontos a házasságok számának vizsgálata, hiszen együtt élni nem csak házasságban lehet? „Az élettársi kapcsolat korántsem követel akkora felelősségvállalást a felektől, mint a házasság, és talán épp emiatt könnyebben fel is bomlik: ötven százalékuk erre a sorsra jut” - mondta lapunknak Pongrác Tiborné, a Népességtudományi Kutatóintézet főmunkatársa. Sőt, még az együttélésből, élettársi kapcsolatból „kinőtt” házasságok is törékenyebbek, mint azok, amelyeket nem előzött meg együttélés. A bizonytalan alapokon nyugvó párkapcsolat azután automatikusan maga után vonja az átlagnál alacsonyabb gyermekvállalási kedvet, és a már meglévő gyermekek is jobban ki vannak téve annak a veszélynek, hogy csonka családban kell felnőniük. Érdekes, hogy a házasodási kedv csökkenését nem lehet „csípőből” azzal magyarázni, hogy a fiatalok elutasítóak lennének a házasság intézményével szemben. Mint Pongrác Tiborné elmondta, szociológiai felmérésekből kiderül, hogy száz megkérdezett közül nyolcvan nem tartja elavult együttélési formának a házasságot. A gyakorlati kivitelezést azonban már csak töredékük vállalja, és ennek okaiként a szakértő szerint a posztmodern értékrend terjedésén túl elsősorban a negatív példák látványát, illetve a felelősségvállalástól való félelmet lehet megnevezni.
„Az emberek egyszerűen nem tudják, hogy mire való a házasság - állítja Betlen Anna, a Szociális és Családügyi Minisztérium szakértője. - Statisztikai felmérések alapján állítható: a házasságok minimum húsz százaléka a fizikai és lelki terror következtében maga a pokol, és további negyven százalékuk is csupán üres, sivár együttélés” - mondja Betlen, aki szerint a gyermekeket már az iskolában meg kellene tanítani az együttélés és konfliktuskezelés alapvető szabályaira. A szakértő egyébként nem tartja szerencsésnek, ha az állam központi, direkt intézkedésekkel próbálja fokozni a házasodási és családalapítási kedvet. Az állam nem tehet különbséget a házasság és az élettársi kapcsolat között, ugyanis ezzel megsértené az érintettek személyes szabadságjogait. A jó, sikeres házasságok számának csökkenése a népesség számának alakulásában is lecsapódik: az élveszületések száma szinte egyenesen arányos a házasságkötések számával, vagyis a házasodási kedv csökkenése erősíti a népességfogyást.