Vissza a tartalomjegyzékhez

Márer György, New York
Ki hitte volna

A szeptember 11-ei tömeggyilkos terrortámadást követően New Yorkban az élet nem tud igazán visszatérni a rendes kerékvágásba. Mindenki igyekszik ugyan a régi mederbe terelni dolgait, de ez bizony csak keveseknek sikerül, jóllehet a vezetők állandó jelleggel erre ösztönzik a polgárságot. Az ember úgy érzi, mintha Damoklész kardja a levegőben lógna, csak éppen nem lehet tudni, mikor csap le. Érdekes módon az amerikaiak nagy része nem a következő repülőgéprablástól tartott és tart, inkább az illetéktelen kezekbe került nukleáris vagy biológiai fegyverek alkalmazásától. Megdöbbentő volt, amikor a hírközlő szervek beszámoltak a floridai lépfene-esetekről, de még fonákabbnak tűnt, hogy az emberek vártak valami ilyenfajta fejleményt. 

Hiszen ki hitte volna, hogy ebben a békés metropoliszban, amelyet gyakran a világ fővárosaként is emlegetnek, „űrruhába” öltözött emberek jelennek majd meg az utcákon, és látványuk nem is lesz feltűnő. A figyelmeztető levelek egymást érték, felszólítván a címzetteket, hogy semmiféle ismeretlen postai küldeményt ki ne nyissanak, mert abban fertőző anyag lehet, ám senki sem tudta még elképzelni sem, hogy a lépfene-fenyegetés valódi lehet.
Az aggodalom járványa persze sokkal gyorsabban terjed, mint a betegségé, amely Florida, majd New York és Washington után immár Nevada államba is eljutott. Kézbesítenek viszont sok olyan gyanús levelet, amelyeknek tartalma valamiféle fehér por, de a vizsgálat során nem mutatnak ki semmiféle fertőző anyagot. No de jobb félni, mint megijedni - tartja a mondás, és ezeket inkább kétszer átszűrik, minthogy egyszer is tévedést kövessenek el. 
Egyelőre még nincs ok komolyabb aggodalomra, bár a terroristák megkísérlik, hogy a lehető legnagyobb pánikot keltsék, míg a hatóságok természetesen mindent megtesznek a veszély megelőzése és a lehető legcsekélyebbre csökkentése érdekében. Az amerikaiak még nem verik félre a harangot, és igyekeznek nem bedőlni a kósza rémhíreknek. Lassan megszokottá válik, hogy a hidakon a közlekedés egy sávra szűkül, és rendőrök, valamint nemzeti gárdisták ellenőrzik a gépkocsikat, megállítva a gyanúsakat. Az emberek lassan, de biztosan alkalmazkodnak a szokatlan jelenségekhez. Mindenki tudja, hogy a veszély fennáll, de nem rendelhetjük alá az életünket az aggodalom érzetének. Már kaptunk ugyan hazulról hívásokat, amelyekből megtudtuk, hogy Amerikában, de főként New Yorkban pánik uralkodik. Megköszöntük, hogy bennünket is értesítettek erről, hiszen jó megtudni, milyen légkörben is él az ember. Mi vasárnap táncos teadélutánon voltunk, kedden egy kedves kis vendéglőben vacsoráztunk. A pánik akkor tört ki a társaságban, amikor megtudtuk, hogy elfogyott a rántott borjúláb. Bizonyára felvásárolták a terroristák. „Így élünk mi, idegünk rángó háló” - mondaná József Attila, bár meg kell vallanunk, hogy ez utóbbi nem jellemzi a New York-i életet, illetve a város mindig mosolygó, jó kedélyű lakóit, akik minden körülmény ellenére igyekeznek normális életet élni.