Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Több tucat hamis riasztás

Lapzártánkig negyven bejelentésre vonultak ki, fertőző baktériumot tartalmazó küldeményt azonban eddig nem találtak az országban - tájékoztatta lapunkat Dobson Tibor, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Az infantilizmus, vagy épp a bosszúvágy termelte gyanús küldemények azonban komoly zavarokat eredményeztek.

A Magyar Posta Keleti pályaudvari elosztójában kibomlott csomag okozta az egyik legnagyobb feltűnést. Itt a szortírozó gép naponta akár 40 ezer küldemény szétválogatására is képes. Előfordul hát, hogy a vastagabb borítékokat néha elszaggatja a szerkezet, most azonban egy kibomlott levélből nejlonba csomagolt fehér por hullott ki. A Hetek információi szerint a címzett egy magyarországi zsidó szervezet budapesti központja, a feladó helyén arab betűkkel írt felirat.
A dolgozók először tréfának vélték a dolgot. Hülyéskedtek, egymásnak mutogatták a levelet, végül a diszpécser értesítette a rendőrséget, az a polgári védelmet, amelynek emberei „űrhajósruhában” szállították el a küldeményt. A többiek - mintegy ötvenen - tovább dolgoztak, mintha mi sem történt volna. A történtek után három órával azonban egy tucat dolgozót szirénázva vittek megfigyelésre a Szent László Kórházba, a polgári védelmisek pedig négy óra múlva fertőtlenítették az egész helyiséget. 
„A hírekben azt mondták, hogy minden oktatást, minden védőfelszerelést megkaptunk. Mindenki azt szajkózta, hogy mi gumikesztyűben dolgozunk. Ezzel szemben gumikesztyűt még fotón se láttunk a postán. Csupán a levélbombáról okítottak minket, a vegyi, illetve biológiai jellegűről nem - mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő postai dolgozó. - A történtek után nyomatékosan felhívták a figyelmünket, hogy se tévéseknek, se újságíróknak ne nyilatkozzunk. Próbáltak megnyugtatni bennünket. Mintha a második világháború idején élnénk: amíg fel nem robban a bomba, addig nincs semmi baj. Ettől a nyugtatástól akadtam ki, ettől lettem ideges.”
A fenti történettel egy napon a Magyar Hírlap két munkatársa ezzel a szöveggel kapott névre szóló leve-
let: „Forduljanak bizalommal szakértőjükhöz a Szent László Kórházban.” Egy fejjel lefele írt mondatban pedig apró betűvel ez állt: „Köszönjük, hogy jól megfogták, és most már minden bizonnyal magukévá tették a levelet.” Aláírás: „al-queda”. Feladóként az MH-conquest, 1052 Budapest, Kristóf tér 6. fsz. szerepelt. A levelet 31 forintos bélyeggel adták postára, rajta vasárnapi bélyegző található. A szerkesztőség ismeretlen tettes ellen tett büntetőfeljelentést a rendőrségen.
Balatoni Mihály, fővárosi helyettes tisztiorvos arról tájékoztat bennünket, hogy a „kacsát” is komolyan kell venni addig, míg ki nem derül a tényállás. „A polgári védelem feladata a begyűjtés, ezután a mi autóink szállítják a gyanús küldeményt a Gyáli útra, az Országos Epidemiológiai Köz-pont III. kategóriájú bakteriológiai laborjába.” Eddig tizenhét anyagot továbbítottak, bakteriológiai szempontból minden vizsgálat negatív eredménnyel zárult. 
Balatoni Mihály tisztiorvos elmondta, hogy a lépfene mindhárom kategóriája sikeresen gyógyítható antibiotikumokkal, amennyiben időben elkezdik a kezelést. A tüdőanthrax a legveszélyesebb, ebben az esetben vénásan adják az antibiotikumot, a bőr- illetve bélanthrax esetén nincs szükség ilyen drasztikus beavatkozásra. Betegségre utaló jelek: bőranthrax esetén jól látható kiütések, gennyesedések, bélanthrax esetén a láz mellett bélvérzés. A tüdőanthrax magas lázzal járó, gyors lefolyású betegség.
Ha valaki netán gyanús csomagot kapna, akkor értesítse a rendőrséget vagy a huszonnégy órás ügyeletet tartó Polgári Védelmet - telefon: 06(1) 318-2218. Amíg az illetékesek megérkeznek, addig a küldeményt zárja el úgy, hogy se ember, se háziállat ne férjen hozzá. „Ha valaki ilyen port talál a környezetében, ne próbálja meg összesöpörni, öszszegyűjteni, az ablakokat zárja be, a szellőzőberendezést kapcsolja ki, és ha véletlenül hozzáér, azonnal mosson kezet, és lehetőleg fertőtlenítő szert is használjon hozzá” - egészítette ki a mondottakat Bíróné Ősz Julianna a tisztiorvosi szolgálattól.