Vissza a tartalomjegyzékhez

Tihanyi Péter
A kutyát sem érdekelte a munkám
mondja Doszpot Péter rendőr alezredes yy

El tudod hinni azt, hogy Pintér Sándor mint főkapitány beül a szolgálati kocsijába, lemegy Kecskemétre, és kihoz Nógrádi Zsolttól százötvenmillió forintot egy zacskóban? Ez már fáj, ez elmebetegség.


Doszpot Péter: „Csak számomra volt fontos, hogy a gyilkosokat elkapjam…” Fotó: Somorjai L.

- Mióta bejelentetted, hogy az MSZP támogatásával indulsz a képviselő-választásokon, több lejárató jellegű cikket olvastam rólad. Míg zsaru voltál, viszont egyet sem, sőt! Nem gondolod, hogy ha mondjuk a Fidesz oldalán tűntél volna fel, akkor ilyen anyagok nem jelennének meg?
- Így van. Ha azt mondanám, találkoztam Orbán Viktorral, beszélgettem vele, és azt mondta: „Péter, rossz a rendőrség, válságban van, most akkor hajrá, dolgozz ki egy programot, és csináld végig; legyél a Fidesz támogatásával képviselő, mert mit tudom én, az ötödik kerületben kell egy húzónév” - akkor ilyen jellegű problémáim nem lennének most. A másik meg az, hogy az elmúlt hat évet az éjszakában töltöttem. Ha nem lett volna kapcsolatom a maffiózókkal, akkor nem tudtam volna dolgozni, főleg nem ilyen eredményesen. Ezt egyszer és mindenkor tudomásul kellene már venni. Persze ez a fajta kapcsolattartás teljesen le van szabályozva. A mai napig sok dolog van, amit nem mondhatok el, amiről nem beszélhetek, mert üres fecsegés lenne. Bizonyítékaim nincsenek, legfeljebb sejtéseim, amivel viszont már tele van a hócipőm. A bizonyítatlan állításokból, feltételezésekből adódik ez az iszonyú botránypolitizálás, ami eluralkodott Magyarországon, meg a botrányújságírás is. 
- Elképzelhető, hogy a választások előtti finisben egy-két dolog azért mégis eszedbe fog jutni, amihez hirtelen bizonyítékok is előkerülnek majd? Mondjuk Pintér belügyminiszter úrral vagy például a Békés megyei sorozatos rendőrhalálokkal kapcsolatban.
- Ez részemről elképzelhetetlen. El tudod te hinni azt, hogy Pintér Sándor mint főkapitány beül a szolgálati kocsijába, lemegy Kecskemétre, és kihoz Nógrádi Zsolttól százötvenmillió forintot egy zacskóban? Ez már fáj, ez elmebetegség. Ezeket az állításokat bizonyítani is kell. Az, hogy „azt mondják”, az engem nem érdekel. De ha nincs bizonyíték, akkor ne beszéljenek róla, akkor felejtsük már el ezt az egész elmebajt. Békés megyéhez meg annyit, amíg a környezetedben nem történik tragikus haláleset, addig nem tudod, hogyan változik meg sokk hatására az emberi psziché. Pláne, mikor elkezdesz gondolkodni a miérteken, és egyetlen épkézláb választ sem találsz. 
- Kuzma Vali - a tragikusan elhunyt Kuzma alezredes lánya - nagyon is épkézláb válaszokat adott nekem arra nézvést, hogy édesapját meggyilkolták, nem pedig öngyilkos lett.
- Akkor bizonyítsa is be, és ezt nem cinikusan mondom. Ha netán ilyenkor az illető búcsúlevelet írt, akkor sem hiszik el, hogy saját maga akasztotta fel magát, hogy ő maga húzta meg a ravaszt, vagy hogy magától ugrott a metró alá. Nem hiszik el, hiszen reggel még mosolygott rájuk, még beszélgettek, és egy szót sem szólt semmiről. Azt szoktuk mondani ilyenkor egy általunk használt kifejezéssel, hogy „bekrimiznek” az emberek. Épp ezért igyekszünk még akkor, a tragédia óráiban vagy legkésőbb huszonnégy órán belül kihallgatni a közvetlen szem- és fültanúkat, és a vallomásukat leírni. Tehát rögtön az első nap, és tudod miért? Mert másnap olvasni fog a sajtóban véleményeket, beszélget a szomszédokkal, barátokkal, aztán hall valamit, amit a szomszéd szomszédja mondott, aki pedig a tévében látta, és ezek valahogy beivódnak saját emlékezetként. Olyan erősen, hogy nekünk hónapokig tartó plussz munkát ad, hogy a két dolgot elkülönítsük egymástól. Ott ülünk vele szemben, és azt mondjuk, ez lehetetlen. Ezek a Békés megyei esetek különálló halálesetek, de a hozzátartozók, a megyében lakók fejében vagy például valószínű már a te gondolataidban is ezek az esetek valamilyen módon összefüggenek. 
- Népszerűséged tetőpontján egyszer csak azt mondod: „Köszi fiúk, jó volt, szép volt, de sziasztok, holnaptól politikus leszek.” Miért e látványos váltás, mi van e mögött? 
- Úgy gondolom, az elmúlt években komoly eredményeket értünk el. Egy nagyszerű csapat volt mögöttem vagy mellettem, illetve velem, büszke voltam erre a baráti társasággá kovácsolódott, keményen dolgozó profi csoportra. De körülbelül három éve elkezdett nem tetszeni a vezetésnek a stílusom. Zavarta őket, hogy nem Trabanttal járok, hogy szeretek bőrdzsekiben és farmerban rohangálni. Emlékszel, találkoztunk múltkor a párizsi gépen. Te mentél valakihez interjúra, én meg hétvégére egy kicsit kikapcsolódni. Na, ne tudd meg, milyen szöveget kaptam utána. De hát könyörgöm, miért ne mehetnék akár egy hétre is síelni a családommal, vagy bárhová. Aztán kalkuláld bele azt is, hogy ha leül velem szembe egy bűnöző, akin például egymillió forintos óra és százezer forintos cipő van, akkor bennem az görcsöt okozhat, hogy a ruhámról messziről ordít, hogy a kínai piacon vettem. Elkezdtek cikizni azért is, hogy túl népszerű vagyok. Ha egy szakmai vezetés, egy belügyi vezetés úgy gondolja, hogy ennek a jóembernek a sikere árt a cégnek, ott azért nagy gondok vannak. Rá kellett döbbennem, hogy csak számomra fontos az, hogy a gyilkosokat elkapjam, és kivonjam a forgalomból, számukra nem.
- Akkor számukra mi volt a fontos?
- Az, hogy ebben a nagyon hierarchizált szervezetben, amit létrehoztak, a parancsuralmi rendszer olajozottan működjön. Ha ez működik, akár eredménytelen is lehetsz. Ha viszont vannak önálló elképzeléseid, ami szerint hatékonyan dolgozol, ha kreatív vagy, bátor és netalán sikeres, ez a parancsuralmi rendszerükbe már nem fér bele. 
- Sértődött vagy?
- Csalódott. Hiába is beszélnék mellé. A volt főnökömmel nagyon bírtuk egymást. Olyan típusú ember volt, aki azt mondta, majd én elvégzem a papírmunkát, átnézem az aktákat, te csak menj ki, és dolgozz. Meghalt. Az elmúlt évek gyakorlata meg az eredményeim azt diktálták volna, hogy engem nevezzenek ki helyette. De elkezdtem azt érezni, hogy nem én leszek kinevezve. Így is lett. Az történt, hogy kineveztek egy általam szakmailag teljesen elfogadhatatlan személyt a gyilkossági csoport vezetőjének. Egy-két évig gyilkossági zsaru volt, ennyi. Úgy gondolom, egy szakmai csoport élére szakmai vezetőt kellene kinevezni. Kinevezése után teljesen szétesett a csapat, hatalmas balhék voltak az osztályon. Döntés előtt álltam. Ebben a pillanatban találkoztam Medgyessy Péterrel.
- Ismertétek már egymást?
- Csak látásból. Érdekes, találkozásunk előtt pár héttel már én is kerestem vele a kapcsolatot, egy egészen más ügyből kifolyólag. Így aztán összejöttünk. Mikor leültünk beszélgetni, ő már kész tervekkel, rám szabott feladattal és elképzelésekkel érkezett. Olyan programot és lehetőségeket vázolt fel, amely számomra hallatlanul szimpatikus volt. És tudod, mi a legszomorúbb? Hogy én, akinek az élete volt a gyilkossági osztály, húsz perc alatt eldöntöttem, hogy elfogadom az ajánlatát. A randevú után beültem a kocsiba, és mire a Teve utcához értem, tudtam, hogy otthagyom a rendőrséget. Milyen furcsa az élet, alig egy hét múlva, hogy én felálltam, felfüggesztették az osztályvezetőt. Nem is értem, miért őt helyezték oda: hogy elvégezzen egy piszkos munkát; hogy szétverjen egy életvédelmi osztályt, amit más nem mert; vagy rájöttek, hogy mégsem jó szakmailag? Nem tudom. 
- El tudtál jönni úriemberként?
- Az eljövetelem teljesen kulturáltra sikeredett, közös megegyezéssel jöttem el, ami azt jelenti, hogy megmaradt a fokozatom és a tanácsosi címem, és ha bármikor úgy döntök, hogy visszamegyek, akkor innen indulok. 
- Milyennek látod a bűnüldözés hatásfokát Magyarországon? Mit változtatnál, ha tegyük fel most éppen belügyminiszter lennél?
- Kezdünk sajnos visszatérni egy katonai irányítású rendőrséghez. De ami a legnagyobb hiba: elvonták a lakosságtól a rendőrséget. 
- Ezt hogy érted?
- Hogy ha lemész egy faluba, akkor egyszerűen már nem tudják, mi az, hogy rendőr. A rendőrnek a faluban lassan már csak egy feladata van, hogy megbüntesse azt, aki éjszaka lakott területen gyorsabban halad a megengedettnél. Ezzel szemben minél nagyobb szerepet kellene adni a civil kontrollnak. Szerintem nagyobb szerepet kéne adni például az önkormányzatoknak is, amikor is a szakmai irányítás a kapitányságé lenne, de a munkáltató az önkormányzat maradna. Így a rendőrt lakáshoz juttatod, normális fizetést adsz neki, és visszakerül a lakóhelyére. És ha nem jól dolgozik, föl is állíthatod. Így a polgármester után a második ember lenne a faluban. A képviselőtestülethez tartozna, de független maradna, mint például a jegyző. A munkaadóddal minden nap leülsz, és elmondod, mi történt a faluban tegnap. Légy nyugodt, tudni fogja a rendőr, hogy mit kell csinálnia, mert van egy faluja, érted. Odamehetsz hozzá, és azt mondhatod neki: „Idefigyelj, Pisti, ellopták a kerékpáromat, kerítsed elő a tolvajt!” És neki elő kell keríteni. És tudod mit, elő is fogja keríteni, mert eredetileg erről szól a rendőr. Aztán menjen be a kocsmába, és mondja azt: „Józsi, te most ittál, ugye nem ülsz be a kocsidba.” Ha ismerik, és hiteles személlyé válik, lesz respektje, akkor is, ha csak szól. Légy nyugodt, a rendőrök most is tudnák, hova kell menni, hogy elkapják a bűnözőt. De nem ezt csinálják, mert nem ezt várják el tőlük. A rendőrségi munkát agyonnyomta a statisztikai szemlélet. A munkád végeztével azt kérdezik: hány igazoltatásod volt, hány autót ellenőriztél, hány feljelentést írtál. 
Azt is el kellene dönteni, hogy melyik szintig politikamentes a rendőrség. Vagy ha nem politikamentes, akkor meddig nem az. Legyen mondjuk az országos főkapitány politikafüggő. Ezt talán meg is értem. De az alatta lévő rendszer, a bűnügyi, a közbiztonsági igazgató és a helyettesei már szakmai emberek legyenek, szakmailag legyenek jók, ilyen módon legyenek befolyásolva, érdekelve és motiválva. A magyar rendőrség 1990 óta arról szól, hogy négyévenként, kétévenként struktúrákat, rendszereket, kapitányokat váltanak és próbálgatnak. Mindez két év vagy négy év alatt ki se tudja futni magát. Hisz két év kell, míg rendbe teszed a struktúrát magad alatt, és két újabb év, míg elkezded a munkát. Aztán jön egy kormányváltás, és ki se derült, hogy amit elkezdtél, milyen hatásfokkal tudna működni, mert új parancsnok jön, és vele együtt megint egy új csapat.
- Miért pont Nagykátán indulsz képviselőjelöltként? 
- Nekem nyilván nincs még politikai tapasztalatom, mitől is lenne. De az emberekkel való állandó kommunikáció, az előttük való sokévi szereplés, valamint az, hogy országszerte sokan ismernek, megkönnyíti a helyzetemet. Én Tápiószecsőn nőttem fel, ott jártam általános iskolába, édesanyám és a gyermekeim is ott élnek, és ha bemegyek a kocsmába, még a csapos is a volt osztálytársam. Nagykátán folytattam a középiskolát, rendőrként is ott kezdtem dolgozni, így ebben a választókörzetben vagyok képviselőjelölt. Harminckilenc éves vagyok, nemrég végiggondoltam az életemet, és észrevettem, hogy hétévenként mindig elkezdtem valami egészen mást csinálni, mintha új életet kezdenék. Ezekben a periódusokban mindig jól tudtam pörögni. Úgy érzem, a következő hét évem is ilyen lesz, csak valószínűleg nem a Teve utcában, hanem valahol máshol. Talán a Parlamentben.


Helyesbített a Világgazdaság 

A Világgazdaság szeptember 21-én megjelent, Doszpot Péter ellen nem nyomoztak című cikkében Haiszam Mzaikról valótlanul híresztelte, hogy az arab üzletembert a budapesti arab maffia főnökének tartják. A napilap értesülését másnap a Magyar Nemzet is közölte, így az arab üzletemberről itt is téves információ jelent meg. 
A Világgazdaság említett cikkében egyébként Doszpot Péter, az MSZP képviselőjelöltje cáfolta azokat az információkat, amelyek róla terjedtek el. A volt rendőr így egyebek mellett azon vádakat is alaptalannak nevezte, hogy pénzt fogadott el az ukrán-orosz maffia egyik vezetőjétől. (MN)