Vissza a tartalomjegyzékhez


Kérdések a melegbiznisz -ről

Meglepve olvastam a Hetek augusztus 20-ára megjelenő ünnepi számában a „melegbizniszről” () szóló írásukat. A témaválasztással önmagában még nem lett volna kifogásom, hiszen a lap rendszeresen felvállalja, hogy a „politikailag korrekt” médiában nem, avagy csak egyoldalúan bemutatott témákról tényszerű, ha szükséges morális alapon véleményt formál. Ez a cikk azonban az ellenkezőjére volt példa. 

Kritika nélkül helyet kaptak benne a homoszexuális propaganda olyan hazugságai, mint például az, hogy a melegek egyedül vagy párkapcsolatokban élnek, vagy hogy jobban dolgoznak és így tovább. Ha már ilyen terjedelemben helyt adtak a homoszexuális aktivisták öntömjénezésének, illett volna - nem is erkölcsi okból, hanem a pusztán a kiegyensúlyozott tájékoztatás okán - megszólaltatni olyan szakembereket, akik például a homoszexuális szexturizmus közegészségügyi veszélyeiről, vagy a fiatalokat megcélzó burkolt homoerotikus reklámok hatásáról mondják el véleményüket. 
A cikk szerzői szerint „pezsgő és színes” Budapesten a homoszexuális élet. Kíváncsi lennék azoknak a budapesti lakosoknak a véleményére, akik kénytelenek voltak a Budapest Parádén a lap által polgári vállalkozóként bemutatott bártulajdonos kamionján pózoló neccharisnyás férfiak nyíltszíni üzekedését végignézni, amint az ablakuk alatt végigvonultak, egy hónapon belül immár másodszor. Vagy miért nem kérdezték meg azokat a jóérzésű polgárokat, akik a „pezsgő és virágzó” homoszexuális élet miatt kénytelenek hosszú ideje kerülni a város egyes részeit, a közfürdők többségéről nem is beszélve. A Hetek feladata nem ennek a „pezsgésnek” a reklámozása lenne.
Maroshegyi András
Budapest