Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
Harcban a Mol a PKN-ért

Mérsékelt csökkenést mutattak az amerikai részvényindexek, miután mélypontra süllyedt a fogyasztói bizalom indexe, és az elemzők a gazdaság teljesítményének további romlására számítanak. A japán Nikkei-index 17 éves mélypontra, 11 000 pont alá süllyedt. Eközben Európában mérsékelt optimizmus uralkodott, az Európai Központi Bank jövő heti ülése előtt felerősödtek a kamatcsökkentési várakozások. A BUX ismét egy trend nélküli hetet tudhat maga mögött, nagyon gyenge forgalom mellett minimális, 0,13 százalékos csökkenés után 6349 ponton zárta a hetet.

A legjobb teljesítményt a gyógyszergyárak papírjai nyújtották a cseppet sem pörgős hét során, mind az Egis, mind a Richter 1 százalékot meghaladó emelkedést produkált. Az Egisnek jó hír, hogy jelentős royalty bevételeket hozhat számára, hogy finn partnere megállapodott a magyar cég hatóanyagából készülő új gyógyszer jövőbeli amerikai forgalmazásáról. Hasonló mértékű emelkedést mondhat magáénak a PKN pakettjéért az OMV-vel harcba szálló Mol részvénye is, amely azonban a héten megjelent hírek szerint a Hellenic Petroleum privatizációjában nem vesz részt. 
A BorsodChem Rt. (BC) alaptőkéjének 43,2 százalékát ajánlották fel érvényesen a CE Oil vételi ajánlatára, s e papírokat a CE Oil meg is veszi, ezzel több mint 50 százalékos tulajdonosává válva a BC-nek.
Jövő évtől változnak az amerikai számviteli előírások az akvizíciókhoz kapcsolódó goodwill amortizációt illetően. A Nabi és a Graphisoft eredményében akár kétszámjegyű (százalékos) pozitív elmozdulást eredményezhet az új előírások alkalmazása a jövő évtől.
A közeljövőben újabb két papírral lesz szegényebb a Budapesti Értéktőzsde parkettje, az IBUSZ kivezetése már hivatalos, míg a Csopak esetében ez még csak erősen valószínűsíthető, mivel a cég sajátrészvény-vásárlásra kér felhatalmazást közgyűlésétől, ami a mindössze 5 százalékos közkézhányad esetén nyilván kivonuláshoz vezet.