Vissza a tartalomjegyzékhez

Polovitzer Edina
Dédanyáink Barbie babái

Babatár - Ruhatár címmel élményszámba menő kultúrtörténeti babakiállítással várja látogatóit az óbudai Textilmúzeum szeptember 23-áig.
A kiállításon 19-20. századi, különböző országokból és korokból származó játékbabákkal és azok változatos öltözetével, aprócska kiegészítő kellékeivel ismerkedhetnek meg a gyermekek és az őket kísérő szülők, pedagógusok egyaránt. A kiállított tárgyak közt kortárs művészek munkái is helyet kaptak. 


Babatár a Textilmúzeumban Fotó: Somorjai

Kevesen tudják, hogy a babák már a 16. századtól a „divat nagykövetei” voltak. Ez a szerepük a 18. századtól, amikor is tömegméretekben kezdték őket gyártani, különösen fölerősödött: a divatlapok megjelenését mintegy megelőzve a babák a felnőtt világnak is hírt vittek a különböző országokban aktuális divattrendekről, a módiról. A 19. század második feléig ezek a játékok felnőtteket formáztak. Ruházatuk az adott kor divatirányzatait, kelméit, szabásvonalait miniatürizálta. Különböző anyagokból készült fejek, a kor szokásai szerint modellált frizurák, nyúlánk, karcsú derekú, s így igen könnyen öltöztethető, bőrből készült testek jellemezték ezeket a babákat. Finom vonású, fehér arcukkal, nyurga testükkel mai szemmel nézve kevéssé tűnnek realisztikusnak, de a maguk idejében a kialakulóban lévő polgári gyermekvilág jellegzetes hírnökei lettek. 
A babák mindig is a kislányok felnőtt életre felkészítő játékos nevelőeszközeinek számítottak. Öltöztetésükkel az ízlésüket, kézügyességüket, alkotó fantáziájukat fejleszthették. „A tűvel való bánást mindig szívesen tanulja - mondta Rousseau 1762-ben -, már jó előre azt képzeli, hogy felnőtt, és örömmel gondol rá, hogy ez a képessége egyszer majd arra szolgál, hogy önmagát ékesítse.” A kiállított francia, német, olasz, orosz, magyar babák, művészbabák a maguk módján ezt az ábrándképet illusztrálják. A sok érdekesség között megtaláljuk Blaha Lujza unokájának Lujza nevű babáját, Anna Margit német babáját, varrószobát 1900-ból, középen Lili babával, de éppúgy tucatszámra láthatunk felújított kiskötényt, fehérneműt, zoknit, cipellőket, tavaszi, téli kalap- és kabátkollekciót, valamint bébisarkot is. Mívesek, kedvesek, ízlésesek a Götz-babák, mulatságosak Tóthné Fábián Eta Hurrá nyaralunk, valamint Házmesterné 2000 című kollekciói is. Az alkotások több neves iparművész, művészettörténész, grafikus, dekoratőr munkáját dicsérik. Itt minden korosztály hosszú ideig elidőzhet, s a kiállítás után a nézők többségében szinte bizonyosan feléled a kreatív hajlam, hogy aztán az otthoni rongyoszsák környékén aktív ténykedésbe fogjanak. A kiállítás ideje alatt iskoláskorú gyermekeknek viselettörténeti és gyermekfoglalkozásokat is tartanak a szervezők. 
(Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10-16 óráig. Hétfő szünnap, Belépő: 200 Ft; kedvezményes: 100 Ft, Textilmúzeum 1036 Budapest, Lajos u. 138. Tel: 367-5910)