Vissza a tartalomjegyzékhez

Mód Julianna
Játék a labirintusban

Nagy-Britannia a parkok hazája. Főúri parkjaiban kedvelt szórakozási lehetőség a sövényből készült labirintus, melynek fala a két métert is eléri, és az útvesztő központjába való eljutás valóban élvezetes kihívást jelent minden korosztály számára. Az angol nyelvben a kukorica (maize) és a labirintus (maze) szó között csupán egyetlen „i” betű a különbség, beszédben pedig egymástól megkülönböztethetetlenek.


Kukoricás, amelyből van kiút Fotó: Fenyő Sándor

Talán ez adhatta az ötletet Virág Mariannának, aki megalkotta Magyarország első, kukoricatáblába vágott labirintusát az M3-as mentén a Cora áruház mellett, Fót határában. A kéthektáros területen a belépőjegyek árából befolyt összeget a koraszülöttek megsegítésére létrehozott Peter Cerny Alapítványt támogatva műszerek és mentőautó vásárlására fordítják.
Itt minden a játékról szól, a feladat összetett. Egyrészt: ki tudja a kijáratot minél rövidebb idő alatt megtalálni a sárga szalaggal kijelölt utakon - melyekről letérni nem szabad. Ha ezt a feladványt választjuk, az elágazásoknál ne dőljünk be a bejárathoz közeli utaknak, mert azok garantáltan nem fognak visszavinni minket a kijárathoz. Tájékozódásunkat két magasles is segíti, melyekből remek rálátásunk nyílik az előttünk álló feladatra. Egy gyorsasági verseny esetén biztos támpontot nyújthat a széles, kitaposott ösvény, így akár tíz perc alatt is kiérhetünk. Másrészt a szervezők gondoskodtak arról, hogy a labirintust valóban alaposan bejárjuk; zöld és piros táblákat rejtettek el a zsákutcák különböző zegzugos pontjain. A zöld táblákon mondatokat, míg a piros táblákon szavakat találunk. E szavak értelmes mondattá történő összerakásáért a gyerekek a célban apró ajándékokat nyerhetnek.
Utunk során sárga táblákat is találunk - ha végleg kezdenénk elveszni, ezek segítenek a tájékozódásban -, és ha már másodszor botlunk bele a „zsákutca” táblába, ne adjuk fel, mert harmadszorra biztosan kijutunk!
A labirintus az idén a kukorica beérése miatt csak szeptember végéig áll, de a szervezők ígérete szerint jövőre is készül hasonló, tömegközlekedési eszközökkel még jobban megközelíthető helyen.
Ez a program időjárásfüggő. Ha süt a nap, és izgő-mozgó gyerekeinkkel nem tudunk mit kezdeni a városban, vigyük el őket a nagyival, hogy a jó levegőn kirohangálhassák magukat, amíg mi a Corában nyugodt körülmények között bevásárolhatunk. A bejáratnál elhelyezett padoknál a családok piknikezhetnek, a gyerekeket pedig ugrálós légvár várja.
Megközelíthető: autóval - M3-asról a Cora felé. Ingyenes autóbuszjárattal - Újpalota-központtól (Pólus Center) a Corához egész óránként, visszafelé minden óra 45. percében.
Jegyárak: felnőtt 650 Ft, gyerek 450 Ft, 3 éves kor alatt ingyenes. Csoportos jegy (min. 10 fő): 350 Ft/fő.
Érdeklődni a 06(20)922-8322-es telefonszámon, Virág Mariannánál lehet. Nyitva tartás: H-V, 10-20 óráig