Vissza a tartalomjegyzékhez


A ferraris Schumacher Magyarországon ünnepelt

A Ferrari világbajnoki címvédése nem is alakulhatott volna szebben, mint hogy Michael Schumacher és Rubens Barrichello kettős győzelemmel bebiztosítja az egyéni és konstruktőri bajnoki címeket a Magyar Nagydíjon. 1992 óta először újra a Magyar Nagydíjon dőlt el a világbajnoki cím sorsa. 
„Fantasztikus, fantasztikus” - ennyit tudott mondani Jean Todt a rádióba Schumachernek, miközben utóbbi 51. nagydíjgyőzelmét gyűjtötte be, s egyben beállította Alain Prost győzelmi rekordját. „Egyszerűen csodálatos” - válaszolta Michael a csapatnak. „Nagyszerű veletek dolgozni, fiúk. Nem találom a megfelelő szavakat. Szeretlek mindannyiótokat” - tette hozzá. 

Michael Schumacher győzelmét úgy szerezte meg, ahogyan az meg van írva. Tökéletesen rajtolt el pole pozícióból, s már az első kanyarban vezetett. Rubens Barrichello még jobban rajtolt, mivel a rajtrács második sorából indulva elhúzott David Coulthard mellett, és máris a második helyen állt.
Amint rendeződtek a sorok, Schumacher diktálta a versenytempót, akit 1,5 másodperccel lemaradva brazil csapattársa követett. Coulthard többször is megfutotta a leggyorsabb köridőt, de mégsem tudott elmenni Barrichello mellett.
Tíz kör után könnyebb üzemanyagtankkal Schumacher elkezdte növelni a tempót, s majd öt másodperces előnyre tett szert, miközben csapattársa továbbra is maga mögött tudta tartani a helyzetébe beletörődő Coulthardot a harmadik helyen.
A 27. körre az éllovas autók már bementek első bokszbeállásukra. Michael Schumacher egy időre átengedte így a vezető pozíciót csapattársának, aki csak a 31. körben állt be a bokszba. Ezzel átengedte a vezetést Coulthardnak, aki azonban szintén bement a bokszba friss gumikért és üzemanyagért. Annak ellenére, hogy majdnem ugyanannyi időbe tellett a bokszbeállás a két rivális csapat számára, Coulthard Barrichello elé tudott kivágni a bokszutcából, aki így a harmadik helyre csúszott vissza.
Az 52. körben azonban Barrichello és a Ferrari-csapat jól sikerült bokszbeállásának köszönhetően Coulthard elé tudott visszajönni a bokszból a második helyre a helyi Ferrari-rajongók nagy örömére. Tizenhárom másodperccel mögöttük komoly harc folyt a negyedik helyért Häkkinen és Ralf Schumacher között. Előbbi kétségbeesve próbálta megtalálni azt a kis helyet, ahol átférhetett volna az ifjabb Schumacher elé. A pályán azonban elég nehéz előzni, s ez ezúttal a kék-fehér színekben versenyző Ralf Schumachernek kedvezett.
Bár a verseny nem volt unalmas, azért a körmünket nem rágtuk le tövig. Néha-néha adtak a csapatok témát a nézőknek, így a BAR istálló is. Olivier Panis kiállt a bokszba, de nem vette le sisakját (amely a verseny végleges feladását, illetve végét jelenti). A szerelők megpróbálkoztak az autó megjavításával, amely sokáig úgy tűnt, nem sikerül. S bár később mégis visszaállt a versenybe a francia pilóta, de hamarosan fel is adta azt. Fisichella Benettonja is felmondta a szolgálatot, miután felrobbant a motorja.
A Magyar Nagydíjra vasárnap előreláthatólag nagyjából 100 ezer néző jött el. Deutsch Tamás sportminiszter is kilátogatott a Hungaroringre, s találkozott Bernard Ecclestone-nal, akivel arról folytattak tárgyalásokat, hogy 2007-2011 között szervezzenek Magyarországon Formula-1-es futamot. A miniszterelnök elmondása szerint szóbeli megegyezés született, s a szerződést valószínűleg október-november tájékán írják alá Londonban. Így míg más pályák azon vannak, hogy 2002 után is rendezhessenek Formula-1-es futamokat, addig mi magyarok már egy további hosszabbításban gondolkozhatunk. (Amber PR)


Egy magyar versenyző a Hungaroringen

A Főnix Motorsport kiváló gyorsasági autós versenyzője, Hernádi László újabb nagy megmérettetésen vett részt a hétvégén. A mogyoródi Formula-1-es viadalon ő volt ugyanis az egyik biztonsági autós, és egy ezüstszínű Mercedes Medical Carral állt készenlétben. Ez volt a harmadik szereplése a Hungaroringen. Arra voltunk kíváncsiak, mi a dolga a biztonsági szolgálatnak a Formula-1-en.
- A Mercedesszel állok készenlétben, velem együtt van egy orvos, és ha baleset történik, mindjárt oda kell hajtanom. Miközben az orvos megállapítja, nincs-e súlyosabb baja a versenyzőnek, nekem az autóval olyan helyzetben kell állnom, hogy az orvos és a sérült testi épségét védjem, amennyiben nem állítják le a futamot. Öt ilyen biztonsági Mercedes áll készenlétben a Formula-1-es futamon. Én általában a Hungaroring legrizikósabb helyein állok autómmal.
- Honnan tudod meg, hogy baj van a pályán?
- Rádiókapcsolatot tartok fenn egyrészt a toronnyal, a versenyigazgatással, a másik rádió pedig orvosi hullámhosszra van kapcsolva.
- Volt már komoly mentésed?
- Három éve Jean Alesi baleseténél kellett berobognom az orvossal, de szerencsére nem volt különösebb baja. Tavalyelőtt „taxiztam” Jarno Trullit és Pedro Dinizt, amikor kicsúsztak a pályáról. Jókora gyaloglástól kíméltem meg őket. Ekkor a két pilóta lestoppolt, én meg engedélyt kértem a toronytól. Ez nem kötelező, inkább gesztus volt részemről, s persze nagy élmény. Egyébként a Hungaroring nagyon biztonságos, itt ritkán eshet meg nagyobb baleset. (Forrás: Amber PR)