Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga József
Eric Lindros a New York Rangers játékosa

Hétfőn bemutatták új klubjában Eric Lindrost, az észak-amerikai profi jégkorong liga egyik legnagyobb játékosát. A Philadelphia Flyers egykori kapitánya 15 hónap kihagyás után tér vissza a jégmezőkre, hogy sérüléséből felépülve bizonyítsa, még mindig meghatározó játékra képes. 


Lindros Rangers mezben, Mark Messier és Mike Richeter között Fotó: Reuters

Az 1999-2000-es szezon rájátszásában megsérült center az egész tavalyi idényt kihagyta, miután összeveszett a Flyers vezérigazgatójával, Bob Clarke-kal. A legendás múlttal és két Stanley-kupa győzelemmel rendelkező Clarke folyamatosan bírálta Lindrost, és többször is áruba bocsátotta a remek centert. 
Az ügy hátterében benne van az is, hogy Eric ügynöke, tulajdon édesapja, Carl Lindros minél nagyobb összeget akart kialkudni a Philly vezetőiből, akik már nem tudták: eladni vagy megtartani lenne érdemes a kiváló centert. A klub utolsó egy évre szóló 8,5 millió dolláros ajánlatát visszautasító Lindros jelezte, mindenképpen távozni akar Pennsylvániából. Erre vártak csak a vetélytársak, a fél liga bejelentkezett az elmúlt év során a keményfejű profiért. 
A legkitartóbbnak a New York Rangers gárdája bizonyult. Glen Sather vezérigazgató három játékost: Jan Hlavact, Kim Johnssont és Pavel Brendlt adta Lindrosért, aki négy évre elkötelezte magát a Parkőrökhöz. Ezen idő alatt 38 millió dollárt fog keresni a manhattani egylet alkalmazottjaként. A fiatal klasszis példaképével, Mark Messierrel játszhat végre együtt, akivel már kilenc éve is majdnem egy csoportban játszhatott. 
Történt ugyanis, hogy az akkor 18 éves Lindros a játékos börze első választottjaként a Quebec Nordiques (azóta Colorado Avalanche) csapatához került volna. Igen ám, de az ifjú titán megtagadta (!) a játékot. Egy év elteltével a Quebec piacra dobta a renitens legényt, és a Philadelphia, valamint a Rangers is szerződtette a támadót. A két csapat között lévő vitát végül bírósági döntés oldotta meg. A Flyers lett a nyertes, aki öt játékost adott a Nordiques-nek Lindrosért cserébe. Lindros 486 mérkőzésen 659 ponttal segítette csapatát, melynek évek óta kapitánya is volt. A legnagyobb siker, a Stanley-kupa elnyerése azonban eddig még nem jött össze Ericknek. Az elmúlt négy évben gyengélkedő Rangers tehát „Nagy Vadat” fogott, aki képes a nyáron alaposan erősödő New Yorkot újra a csúcsra segíteni.