Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Sorozatgyilkos ukrán áldozatokkal

Lapzártakor még mindig szabadlábon van az az ukrán férfi, akit várandós felesége, fia és négy további rokona meggyilkolásával vádol a kaliforniai rendőrség - jelentette a CNN hírtelevízió.

A 27 éves Nikolai Soltyst hétfőn látták utoljára, amikor reggel 8 órakor édesanyja otthonából elvitte hároméves kisfiát. Az édesanya elmondása szerint „normális volt, semmi aggasztó nem volt sem a viselkedésében, sem pedig a megjelenésében” - jóllehet pár órával előtte mészárolta le feleségét és négy másik hozzátartozóját. A három hónapos terhes feleségre a rendőrség a család szomszédjának háza előtt talált rá. A nagynénit és a nagybácsit Soltys a saját otthonától több kilométerre található lakásukban szúrta le. Az idős házaspár unokáit, a tízéves Dimitrijt a ház melletti kerti ösvényen, a kilencéves Tatjánát pedig az utcán találták meg. A házban talált nyomok dulakodásról tanúskodnak. A kislány megpróbált elmenekülni - így került az utcára -, ám a kórházba szállítás közben belehalt sebeibe. 
A rendőrség pár nappal később megtalálta Soltys autóját: a hároméves kisfiúra az autóban levő fényképek segítségével sikerült rátalálni. Az egyik fénykép hátuljára ugyanis Soltys egy mezőt és egy út végén álló tévétornyot rajzolt. A rendőrség kedden átvizsgálta a környéket, és egy kartondobozban rábukkant a holttestre. A többi áldozathoz hasonlóan a fiú fején is súlyos, kés által ejtett sebek voltak. 
A kocsiban talált további fénykép a többi gyilkosság „megfejtéséhez” nyújtott adatot. A Soltys feleségét ábrázoló kép hátuljára írt orosz nyelvű magyarázat szerint a nőnek „a nyelve miatt” kellett meghalnia, éppen úgy, mint Soltys nagynénjének és nagybátyjának. 
„A fényképekre írt feljegyzések a kívülálló számára azt jelenthetik, hogy családi ügyről van szó - nyilatkozta Ron Garverick nyomozó -, de nem tudhatjuk biztosan. A kulturális különbségek miatt elképzelhető, hogy az üzenetnek más értelme van”. A nyomozást nagymértékben hátráltatják a nyelvi és a kulturális különbözőségek. A zárt ukrán közösség meglehetősen vonakodva segíti a rendőrség munkáját, aki egyelőre nem tudta kideríteni, mi lehetett a gyilkosság motívuma. Soltys valószínűleg nem hirtelen felindulásból követte el a gyilkosságokat, ám a rendőrség azt sem állítja biztosan, hogy részletesen kitervelt tettről lenne szó. Annyit lehet még tudni, hogy Soltys munkanélküli volt, ám nemrégiben iratkozott be az American River College-ba. A rendőrség arról is tudomást szerzett, hogy Soltys mentális problémákkal küzdött, és előző feleségét is bántalmazta Ukrajnában.