Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Viharos múltú hercegnő

Királyi esküvőre került sor szombaton az északi Norvégia fővárosában, ahol Haakon koronaherceg vezette oltár elé menyasszonyát, aki három nappal az esküvő előtt újságírók előtt könnyek között számolt be „vad” múltjáról.


Haakon norvég trónörökös menyasszonyával. Bocsánatos múlt Fotó: Reuters

Szombaton Haakon norvég koronaherceg oltár elé vezette menyasszonyát, a gyermekét eddig egyedül nevelő huszonnyolc éves Mette-Marit Tjessem Hoibyt. Norvégiában 1968 óta nem került sor hasonló eseményre, amelyre most szerte Európából érkeztek királyi méltóságok. 
Az újdonsült ara egészen eddig a hétig nem volt hajlandó a múltjáról beszélni. Az, hogy gyermekét egyedül neveli, nem igazán zavarja az alattvalókat, hiszen Norvégiában a gyermekek 50 százaléka házasságon kívül születik. A médiát azonban a jövendőbeli királynő más irányú kicsapongásai aggasztják; Hoiby kisasszony ugyanis a hét közepén könnyek között beismerte, hogy fiatalabb korában sok hibát követett el. „Túlléptük a korlátokat” - mondta azokra a kábítószerpartikra utalva, amelyeken oly gyakorta részt vett. Négyéves kisfiának apját szintén kábítószerrel való visszaélés miatt ítélték el. Hoiby kisasszony a riporterek előtt mindenesetre elítélte a drogfogyasztást. „Remélem, hogy nem kell többet a múltról beszélnem, és a sajtó tiszteletben tartja a kívánságomat”- fejezte be beszédét. 
Az antropológiát hallgató, s részállásban pincérnőként dolgozó Hoiby 15 hónappal ezelőtt találkozott a koronaherceggel, és Norvégiában nem kis felháborodást váltott ki, amikor a pár már a jegyesség bejelentése előtt összeköltözött. A család, V. Harald király, és különösen Sonja királynő kiáll az ifjú pár döntése mellett. V. Haraldnak annak idején ugyanis kereken tíz évébe tellett meggyőznie apját, az akkori Olav királyt, hogy feleségül vehesse Sonját - egy üzletember lányát. 
A háromnapos eskövői ünnepség valószínűleg nem sokat tud javítani az uralkodócsalád imázsán, amely sokak szerint különösen az idősebbek körében fakult meg. A fiatalok azonban továbbra is hűséges támogatói a norvég királyi háznak - írta a The Daily Telegraph.