Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
A jövő megnyerésére készülünk

„A palesztinok két nagy hibát követtek el az elmúlt évtizedekben. Először, amikor 1947-ben elutasították az ENSZ felosztási tervét, a másodikat pedig tavaly Camp Davidben, ahol visszautasították az izraeli ajánlatot a megegyezésre. Kétszer is hibáztak, magam sem tudom, hogy miért”- mondta Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában. Peresz a közel-keleti béke esélyei mellett a 21. század első felének új kihívásairól is beszélt.


Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter Budapesten Fotó: Somorjai László

Simon Peresz előadásának bevezetőjében felidézte, hogy néhány hónappal ezelőtt Oroszországban járt, ahol találkozott Alekszandr Szolzsenyicinnel, aki elmondta: szerinte a huszadik század első fele a két világháborúval, 15 millió fiatal értelmetlen halálával, a holokauszttal az emberi történelem legvisszataszítóbb és legvéresebb fejezete volt. Szolzsenyicin úgy véli, hogy a második világháború után az európai vezetőknek fel kellett volna állniuk, és be kellett volna vallaniuk, hogy tévedésbe sodorta őket a hatalomvágyuk, hamis ambícióik. 
A háborúk nagy része a föld birtoklása miatt robbant ki: a nemzetek újra és újra bővíteni akarták a rendelkezésükre álló területet. Így változott folyamatosan Európa térképe, egészen a második világháború végéig. Abban, hogy Európa néhány évvel később mégis egészen más képet mutatott, az Európai Unió atyjának tartott Jean Monet sokkal nagyobb szerepet játszott, mint a kor politikusai és hadvezérei együttvéve - szögezte le Peresz.
Európa új jövője gazdasági együttműködésként indult el, mivel először a magántőke ismerte azt fel, hogy a nemzetek versengése helyett az emberi tudást és ismeretet egy tágabb keretben sikeresebben lehet összefogni. Arra, hogy egy ország a földrajzi adottságaitól függetlenül is sikeres lehet, nem csak Európában találni példát. A kis országok közül ilyen Japán, amely a világ második legerősebb gazdaságát építette fel, de ilyen Izrael elmúlt ötven évben elért sikertörténete is. „A Szovjetunió annak idején kereken ezerszer nagyobb volt mint Izrael, földjén több tízezer folyóval. Izraelnek csupán egyetlen folyója van, a Jordán, és az is gazdagabb történelemben, mint vízben” - illusztrálta Simon Peresz azt az állítását, miszerint az új korban a nemzetek erejét a területek birtoklása helyett más tényezők határozzák meg. Izrael az első 25 évben változatlan területen tizenhétszeresére növelte a mezőgazdasági termelését, anélkül, hogy több vizet használt volna fel az öntözésre. A növekedés forrása nem a természeti adottságok bővítése, hanem a tudomány lett.


A jordán-izraeli békekötés Washingtonban. A békefolyamat eddigi csúcspontja 

Az izraeli külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a felnövekvő generáció sikerét is új szempontok határozzák meg. „Nem vagyunk igazságosak, amikor a gyermekeink figyelmét a múlt történelme felé fordítjuk. Ahelyett, hogy a régmúlt eseményeit magoltatnánk velük, a jövő történelmére kellene megtanítanunk őket. A mai oktatási rendszer hibája az, hogy sok felesleges ismerettel tölti tele a diákokat, pedig fontosabb lenne inkább a képzeletüket fejleszteni, mintsem az ismereteiket. Ma a jövő felé forduló emberek kerülnek előnybe minden társadalomban” - mondta Simon Peresz.
Peresz a közel-keleti konfliktus fő okát is az elavult gondolkodásmódban látja. Azok a kormányzatok, amelyek hatalmukat a földterület birtoklásából vezetik le, inkább hajlamosak a nacionalizmusra, mint a demokráciára. A palesztinok ismételten hibáztak, amikor elutasították mind az ENSZ, mind később az izraeliek ajánlatát a megegyezésre. Simon Peresz ennek fő okát annak tulajdonítja, hogy ma a palesztinok még inkább egy forradalmi mozgalomban, mintsem egy sikerre törekvő nemzet képében gondolkoznak, egy részük pedig a legvisszataszítóbb eszközöket alkalmazza céljai megvalósítására. Izrael kész arra, hogy a fájdalmas tapasztalatok ellenére újra nekikezdjen a tárgyalásoknak, mivel „célunk nem egy háború, hanem a jövő megnyerése” - szögezte le előadásának befejezéseként az izraeli külügyminiszter.


Simon Peresz

Belorussziában született 1923-ban, ahonnan családjával együtt 11 évesen Palesztinába vándoroltak.
Tel Avivban nőtt fel, egy mezőgazdasági főiskolán tanult, majd több évet kibucokban töltött. 
1943-ban megválasztották a Munkapárt fiatal cionisták mozgalmának titkárává. A negyvenes évek végén csatlakozott a Haganához, ahol fegyverbeszerzésekkel és toborzással foglalkozott.
A függetlenségi háború idején a tengerészet vezetője volt, majd 1952-ben - mindössze 29 éves korában - kinevezték az izraeli védelmi minisztérium főigazgatójává.
1959-ben képviselőnek választották, és 1959-65 között védelmi miniszterhelyettesként nagy érdemeket szerzett az izraeli fegyver - és repülőgépgyártás megszervezésében. Az ő nevéhez fűződik az 1956-os Sínai-félszigeti hadjárat során döntőnek bizonyult „különleges kapcsolat” kialakítása Franciaországgal. Részt vett az izraeli atomprogram elindításában is.
Politikai pályafutása során Ben Gurionnal együtt elérték a szétaprózódott munkapárti csoportok egyesülését. A hetvenes években számos tárcánál - bevándorlási, közlekedési, információs és védelmi - töltött be miniszteri posztot. Kulcsszerepet játszott az emlékezetes entebbei túszmentés megszervezésében.
Először 1977-ben, Jichák Rabin lemondása után lett rövid időre - ügyvezető - miniszterelnök, majd a Munkapárt veresége után pártvezetővé választották. Ezt a tisztét 1992-ig töltötte be, miközben a Szocialista Internacionálé alelnökeként is tevékenykedett.
További két időszakban szolgált miniszterelnökként. 1984-86 között a Jichák Samírral közösen alakított nemzeti egységkormányban volt - rotációs jelleggel Samírral váltva - kormányfő. Ezt követően évekig védelmi, majd külügy - és pénzügyminiszterként dolgozott. Az ő nevéhez fűződik az 1982-es libanoni háború után a hadsereg kivonása és az északi védelmi zóna megszervezése.
Miután a Munkapárt 1992-ben visszatért a hatalomba, Simon Peresz külügyminiszterként meghatározó szerepet kapott az oslói megállapodás előkészítésében, majd az elvi egyezmény 1993-as washingtoni aláírásában. E munkáját 1994-ben Nobel-békedíjjal ismerték el. A kilencvenes évek elején nagy feltűnést keltett az „Új Közel-Kelet” című könyve, amely a térség békében együttműködő államairól szóló - nagyszabású, ám eddig utópisztikusnak bizonyult - mű.
Legutóbb Jichák Rabin 1995-ben történt meggyilkolása után volt miniszterelnök, a hét hónappal később - 1996 májusában - megtartott választáson azonban vereséget szenvedett a jobboldal jelöltjével, Benjamin Netanjahuval szemben. Ezt az időszakot az öngyilkos palesztin buszmerényletek sorozata árnyékolta be.
A Munkapárt élén utódja Ehud Barak lett, akinek 1999-ben megalakított kormányában regionális együttműködési miniszterként szolgált. 2000 őszén eredménytelenül próbálkozott elnyerni az államelnöki tisztet, majd idén februárban a baloldal jelöltjeként nagyarányú választási vereséget szenvedett Ariel Saronnal szemben. Saron a győzelem után meghívta Pereszt a kormányába, amelyben március óta a miniszterelnök-helyettesi és külügyminiszteri posztot tölti be. (Forrás: Izraeli Külügyminisztérium)