Vissza a tartalomjegyzékhez

Pálinkás Csilla
Ház lesz, más nem

Újabb tízmilliárd forintnyi támogatást ígért az árvíz utáni újjáépítéshez Orbán Viktor a „gördülő kormányülés” következő állomásán, a szintén árvíz sújtotta Csarodán. A miniszterelnök a pénzügyminiszter feladatává tette, hogy átcsoportosításokkal tegye lehetővé az öszszeg felhasználását. A felajánlásra azért volt szükség, mert kiderült, hogy a korábban adott huszonhárom milliárd nem elegendő a teljes helyreállításhoz.


Házfelújítás Csarodán. Hét család már beköltözött Fotó: MTI

Az építkezéseket vállaló Bereg Újjáépítő Közkereseti Társaság képviselője, Felföldi László a Heteknek elmondta, hogy a 48 árvíz sújtotta településen nagyjából 700 magánházat kell teljesen újraépíteniük, 2000-t pedig helyreállítaniuk, valamint 140 önkormányzati épület felépítése is rájuk vár. Azoknak, akiknek az otthonát teljesen tönkretette a víz, egy új, átlagosan 70-80 négyzetméteres, központi fűtéses házat építenek. Az építkezés nagyjából kilencven napig tart, amit többen sátorban, teljesen nomád körülmények között „húznak ki”. A kivitelezők azt ígérik, hogy ha minden jól megy, szeptember végére már minden házon lesz legalább fedél, október végére pedig bizonyos kompromiszszumokkal ugyan, de mindenki beköltözhet.
Az eddig elvégzett munka 2,5 milliárd forintba került, s Felföldi szerint a most felajánlott tízmilliárd forint arra lesz elegendő, hogy befejezzék az építéseket, kártalanítsák azokat, akik inkább az elköltözést választják, valamint külön rész jut az egyházi épületek és a műemlékek javítására.
Továbbra is megoldatlan probléma marad azonban az árvíz időpontjában éppen lakhatatlan épületek ügye, amelyeknek tulajdonosai kártalanítást kapnak, új ingatlant nem, holott a kormány minden kárt szenvedett ingatlan helyrehozatalát ígérte. Még súlyosabb gond a gazdasági épületek és az ingóságok pótlása. A beregi térség ugyanis az egyik legszegényebb része az országnak, az itt élők nem képesek önállóan pótolni ezeket. Az adományok pedig az árvíz és a sajtó elvonultával elapadtak.