Vissza a tartalomjegyzékhez


Gondolával a La Manche csatornán

Kétségbeesett menekülési kísérletnek vetett véget hétfőn a brit és a francia parti őrség: orosz és litván illegális bevándorlók egy csoportja gyermekeknek szánt felfújható játékcsónakokon próbált átkelni Franciaországból a La Manche-csatornán Nagy-Britanniába. A brit parti őrség doveri központjának szóvivője az eset után azt mondta, hogy a menekülők által használt eszközöket „inkább gumimatracnak, semmint gumicsónaknak” nevezné. A szóvivő szerint ez volt az egyik legkétségbeesettebb menekülési kísérlet, amelyet a brit parti őrség valaha is látott. 

A csoportot akkor fedezték fel, amikor már hét órája hánykolódtak a világ legforgalmasabb hajózó útvonalán, és 11 kilométerre voltak a francia partoktól, vagyis a 35 kilométeres táv közel harmadát megtették. A menekülőket a P and O Stena Line brit kompvállalat egy éppen arra járó átkelőhajója vitte vissza Franciaországba. Ha sikerült volna a vállalkozás, az 24 órán belül a második rekord lett volna a La Manche csatornán. Előző nap ugyanis két vállalkozó szellemű velencei hajós - először a történelemben - gondolán kelt át a csatornán Nagy-Britanniából Franciaországba; igaz, ez teljesen legális és főleg sikeres vállalkozás volt, a brit és a francia hatóságok jóváhagyásával. 
A Nagy-Britanniába készülő illegális bevándorlók kedvenc útvonala eddig a brit és a francia partok között közlekedő Le Shuttle-vasútvonal volt. Az üzemeltető Eurotunnel cég azonban újabban erősen megszigorította calais-i termináljának ellenőrzését, miután a brit kormány megfenyegette, hogy havi 2 millió font büntetést kell fizetnie, ha nem vet véget a vonatain érkező menekültáradatnak. (MTI)