Vissza a tartalomjegyzékhez

Kárpáti györgy
Kibernő a filmvásznon

Az ember először azért csóválja a fejét, mert nem érti, hogy hogyan válhat egy számítógépes animált figura nőideállá és férfiak titkos vágyává, majd azért, hogy miként mondhatja azt valaki, hogy megfilmesített szupernőnk a játékban szebb, mint a vásznon? Azaz szebb a számítógép álvilága, mint a valóság. Angelina Jolie kisasszonnyal most ez történt. Az Oscar-díjas színésznő ugyanis azt a szemrehányást kapta, hogy a Tomb Raider játék hősnője, Lara Croft, akit neki kell a vásznon megformálnia - szebb, mint ő. Erre mit lehet mondani? Lehet csodálkozni a számítógépes kor ízlésén, vagy elmerengeni azon, hogy újabb és újabb komputeres játékot filmesítenek meg kisebb-nagyobb sikerrel - a Mortal Combattól a Streetfighterig -, azzal a kimondatlan szándékkal, hogy a monitor elől a moziba csalogassák a PC-függő tizenéveseket. A virtuális tér emberdeformáló hatása kapcsán viszont egyelőre mindenki széttárja a kezeit, és kivár.

Én viszont csak a film előtt tárom jó szélesre a kezeimet. A mostanában futó Tomb Raider mozi ugyanis éppen azt nyújtja, amit vártam, azaz semmit. Történet tulajdonképpen nincs, egymás után következő, logikailag minimálisan kapcsolódó jelenetek sorakoznak kilencven percen keresztül, amiben tizedannyi koncepció sincs, mint a legendássá vált játékban. Mert maga a Tomb Raider játék, s azon túl, hogy a készítők jobbára a hősnő grafikai tökéletesítgetésével múlatták az időt, nem is könynyű logikai-ügyességi programot készítettek, ahol nem feltétlenül az ellenfelek megsemmisítése a fő cél. Az erények közül a vászonra pont nem sikerült semmit átmenteni. Nem véletlenek a tesztvetítések kiábrándító eredményei. 
Adva van egy nő, meg néhány férfi, akik bizonytalanul mozognak a vásznon, és elképesztően primitív dialógusokkal - amiket normális ember soha nem mond - próbálnak kommunikálni egymással. Ha ez nem megy, lőnek - amiből következnie kellene, hogy vannak jók és roszszak. Mindezt sok idétlen díszlet között teszik, amit utólag még retusáltak a számítógépen, mintegy triplájává növelve az amúgy érthetetlenül magas költségvetést. A blamázst ellensúlyozandó, borsos áron szerepeltetnek egy neves színésznőt, aki kicsit hasonlít animált elődjére, és szerepénél fogva jobbára természetellenesen gonosz vigyor és bárgyú párbeszédek mellett próbálja megmenteni a világot vagy akármit. Ellenfél van, gagyi, de legalább nem golyóálló. A kilencvenperces klip jó hangos, bugyuta, és elég fárasztó ahhoz, hogy az ember este már ne kapcsolja be a televíziót. Ennyit legalább kap a mozijegy áráért.