Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Mendieta a Laziót erősítheti

Idén nyáron sohasem látott mozgolódás tapasztalható a futballpiacon. A héten újabb szenzációs átigazolásokra került sor. Mendieta a Lazióba igazolt, a tinédzser Saviola bemutatkozott a Barcelonában, míg a brazil Jardelnek, Pablónak és Zanettinek vannak kérői, ám egyelőre bizonytalan, hol folytatják pályafutásukat. Nedved a Juventusszal, Verón a Manchesterrel ismerkedik.

Az olasz SS Lazio és a spanyol BL-döntős Valencia elöljárói megegyeztek a 27 esztendős Gaizka Mendieta átigazolásának ügyében. A középpályás játékjogáért 40 millió dollárt fizetett a római egyesület a spanyoloknak. Jaime Orti, a Valencia elnöke elárulta: Mendietát azért nem engedték el végül a Real Madridhoz, mert nem akarták, hogy egy rivális csapatot erősítsen, annak ellenére, hogy Mendieta mindenképpen Madridban akarta folytatni pályafutását. Mendieta szerződése értelmében hat évig a Lazio játékosa, évente négymillió dolláros fizetést kap. Egy évig biztosan nem igazolhat Spanyolországba (10 millió fontos kártérítés fejében), a Real Madridba pedig azután sem. Lelépési díja 50 millió dollár.
A spanyol bajnokságból nemcsak kifelé tartanak a futballisták. A héten aláírta az argentin Javier Saviola Barcelonához kötődő hatéves szerződését. A 19 éves támadó, aki az ifjúsági világbajnokságon tíz góllal örvendeztette meg szurkolóit, a távozó Alfonso 7-es mezét viseli majd. Saviola a Barcelona ötödik új szerzeménye idén, a svéd Patrik Andersson, a francia Philippe Christanval, illetve a brazil páros, Fabio Rochemback és Geovanni után.
Japán légióssal erősödhet az angol bajnoki címre pályázó Arsenal csapata. Junicsi Inamoto, a Gamba Oszaka középpályása Arsene Wenger menedzser legújabb kiszemeltje. Inamoto jövő héten utazik Londonba, ahol tárgyalóasztalhoz ül az Arsenal vezetőivel. Az Arsenal idáig is jelentősen kibővítette keretét, hiszen Sol Campbell, Giovanni van Bronckhorst, Francis Jeffers és Richard Wright már aláírt az Ágyúsokhoz, összesen 24,5 millió font értékben. Viszszatért az angol Premier Ligába Peter Schmeichel. A 37 éves dán hálóőr 1,5 millió fontért írt alá az Aston Villa csapatához, korábban 292 Premier Ligás mérkőzésen védte a Manchester United kapuját.
Mario Jardel, a török Galatasaray brazil labdarúgója bejelentette, hogy korábbi szándékával ellentétben nem szerződik a Marseille együtteséhez. „Szerettem volna a franciáknál játszani, de nem tudtunk megegyezni az anyagiakban” - nyilatkozta a csatár, aki mindenképpen el akarja hagyni Törökországot.
A Real Madrid a francia Zinedine Zidane leigazolása után védőjátékost szeretne szerződtetni. Az olasz Alessandro Nesta várhatóan csak a 2002/2003-as szezonban költözik a madridiakhoz, a 25 éves Manuel Pablo megvételét azonban már idén nyáron nyélbe akarták ütni a bajnokcsapat vezetői. Pablo árát klubja, a Deportivo La Coruna 56 millió fontra taksálja, ami jóval több, mint Zidane-é volt, így az üzletből valószínűleg semmi sem lesz, míg Javier Zanettinek jó esélye van arra, hogy 20 millió font ellenében a Real Madrid játékosa legyen. A 27 éves Zanetti világklasszis futballista, ennek ellenére nem kapott elég lehetőséget az Internazionale csapatánál, ezért döntött a távozás mellett. Pavel Nedved sajtótájékoztató keretében megkapta a Juventus új, 11-es mezét. „Rómában már nem éreztem azt a bizalmat, mint korábban, ezért új kihívásra vágytam. Meg akarom nyerni a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját, célom eléréséhez azt hiszem a megfelelő csapatot választottam” - mutatkozott be a cseh futballista.
Juan Sebastian Verón szintén hátat fordított Rómának, a centenáriumi évében lévő Manchester United kedvéért. „Nem jöttem volna el Olaszországból, ha nem vagyok benne biztos, hogy új klubom a legjobb akar lenni Európában” - köszöntötte a vörös ördögök szurkolóit Verón. Mindenesetre a Manchester nem fejezi be idei nagybevásárlását, hiszen van Nistelrooy és Verón után hajlandó a Real Madriddal megküzdeni a 25 éves holland csatárért, Patrick Kluivertért is.