Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Módosul az szja-törvény

A gazdaság szereplőinek csak kis hányada hitt abban a kormányzati ígéretben, hogy az adótörvények 2002 végéig változatlanok maradnak. Lehet, hogy a Pénzügyminisztériumban (PM) már ez év elején hozzá is láttak az akkor még friss szja-törvény módosításához. Az mindenesetre tény, hogy a rosszul megfogalmazott repiadó, a nyugdíjrendszer tervezett módosítása, a fellendülő lakásépítkezések adóvonzatai, valamint a Budapesti Értéktőzsde iránti hónapok óta tartó siralmas érdeklődés külön-külön is arra ösztönözte a kormányzatot, hogy feladja korábbi elképzeléseit, és az Országgyűléssel idén ősszel „hozzányúljon” az szja-törvényhez.

A tervezett nyugdíjreform nyomán - számítások szerint - mintegy 15 milliárd forintos szja-bevétel csökkenéssel számol a PM: a nyugdíjat ugyanis nem számítják majd be az összevont adóalapba. (Ezt az összeget úgy kalkulálták ki, hogy a 320 ezer nyugdíjas mellett is dolgozó munkavállaló jelenlegi járadékának mértékét vették alapul, de valószínűleg - a kormányzati szándéknak megfelelően - nőni fog a nyugállományú dolgozók száma, és ezáltal a be nem fizetett jövedelemadó is. A munkaadóknak ismét érdemes lesz nyugdíjasokat teljes munkaidőben foglalkoztatniuk.) 
Változás még, hogy a repiadó is részben újra adómentes lesz. Megszűnik az a nevetséges szabály, hogy egy üzleti ebéd után - elméletileg - a magyar résztvevőknek szja-t kell majd fizetniük. Elsősorban a nonprofit szervezetek - alapítványok, egyesületek, pártok - járnak majd jobban, mert a felmerült költségeiknek legfeljebb 10 százalékát felszámolhatják majd repi címén, ugyanakkor az ajándék egyedi értéke a 10 ezer forintot nem haladhatja meg. A módosítás nyomán évi 6-8 milliárd forintos adóbevétel esik ki.
Az ősszel tehát módosul az szja-törvény, a legfontosabb változások azonban elmaradnak. A tervezett infláció mértéke, és ezzel együtt a jövedelmek kiáramlása némileg növekszik, az szja sávjai azonban nem követik ezt a változást. Így végeredményben túladóztatásról van szó, hiszen a személyi jövedelmek adóterheit még a valamivel „jobb” pénzre kivetett adóalapra vonatkoztatják.