Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Korszakváltás Wimbledonban

Vége szakadt a Sampras-„érának”. Mint mondani szokták, Wimbledonban a második héten, a vasárnapi pihenőnap után újból kezdődik a verseny, ekkor kerülnek össze az igazán nagy riválisok, a kiemelt versenyzők, amennyiben „túlélik” az első hét fáradalmait. 

Miként az első, a második hét is meglepetésekkel indult, most azonban férfiágon. A negyedik fordulóban távozni kényszerült trónjáról az eddigi wimbledoni király, Pete Sampras, hétszeres wimbledoni első, aki 97 óta veretlen a brit gyepen, 31 mérkőzését nyerte itt zsinórban. Ebben egyedül a svéd Björn Borg előzi meg őt, aki egyhuzamban 46 mérkőzésen keresztül tudott Wimbledonban talpon maradni. A dolog pikantériája, hogy Samprast nem a nagy kihívók, hanem az ifjú, 19 éves svájci tehetség, a 15. helyen kiemelt Roger Federer kényszerítette térdre a centerpályán, egy maratoni, ötszettes játszmában. Az ötödik szettben Samprasnak több alkalommal is lehetősége nyílt breakre, azonban ezeket sorban elmulasztotta, és 5:7-re bukta a döntő játszmát. A fiatal svájci azonban nem tudott sokáig örülni a pályafutása eddigi legnagyobb győzelmének, mert a következő fordulóban a britek legjobbja, a kétszeres wimbledoni döntős Tim Henman kerekedett fölé négy szettben. A brit az első hét könnyed pengeváltásai után igazán nagy erőfeszítésre eddig csak a negyedik fordulóban kényszerült a bődületes szerváiról híres amerikai veterán, Todd Martinnal szemben. A brit az elődöntőben a horvát Goran Ivaniseviccsel, a korábbi háromszoros wimbledoni döntőssel mérkőzik a döntőbe jutásért. A szervakirály Ivanisevics idén mondhatni előzmények nélküli, hatásos berobbanása nagy meglepetést keltett a publikum körében. Nem kisebb neveket küldött a pálya szélére, mint a korábban világelső Carlos Moyát, az amerikai Andy Roddickot, a brit Greg Rusedskit, majd a 4. kiemelt orosz Marat Safint. Ő az egyedüli kiemelés nélküli játékos az elődöntőt játszók közül. 
Az elődöntő igazán teniszcsemegének ígérkező másik ágát a 2. helyen kiemelt, 92-ben győztes amerikai André Agassi, valamint a tavalyi döntős, 3. kiemelt ausztrál Patrick Rafter játszszák. Bár a döntő összetétele meghatározhatatlan, az azonban biztos, hogy nagy csatára lehet számítani, hiszen a végső győzelemre kellően motivált (kiéhezett) játékosok sorakoztak fel a finishez. 
A hölgyeknél Wimbledon eddig egyértelműen az amerikai fölényről szól, aminek esetleges megtörésére az elődöntőben már csak a belga, 8. helyen kiemelt Justin Heninnek maradt esélye. A felső ágon a belga lány, aki korábban Wimbledonban csupán az első fordulóig jutott, az idei Austral Open- és Roland Garros-győztes Jennifer Capriattival játszik.
Az alsó ágon két amerikai, a 99-es egyéni és páros győztes, 3. kiemelt Lindsay Davenport és a 2000-ben ugyancsak egyéni és páros győztes, 2. kiemelt Venus Williams mérik össze tudásukat.