Vissza a tartalomjegyzékhez


Programajánlat

A festők városa lesz Kaposvár május utolsó hétvégéjén. Rippl-Rónai Józsefről, a századforduló kiemelkedő magyar festőjéről születésének 140. évfordulójához kapcsolódóan emlékezik meg szülővárosa, melynek sétálóutcáját a három nap során képzőművészek veszik birtokba festőállványaikkal. Ez alkalomból nyitják meg a Rippl-Rónai József ismeretlen rajzai című kiállítást a múzeumban, és egy másikat a Vaszary Képtárban, amely a művész által tervezett üvegtárgyakat mutatja be. 

Öt külföldi, valamint tizenöt magyarországi bábtársulat mutatkozik be az immár XII. Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál június 21-én kezdődő négynapos programsorozatában. 1969 óta két-, majd 1989 óta háromévenkénti rendszerességgel találkoznak a műfaj jeles hazai és külföldi képviselői a mecseki városban. A rendezvény házigazdája a működésének negyvenedik évfordulójához érkező Bóbita Bábszínház.

Kisebbségek és bevándorlók a mozivásznon címmel retrospektív filmsorozatot rendez a budapesti Francia Intézet május 11 és június 5 között. 

A bot szeme - kiállítás Borgó képeiből az Ernst Galériában. Megtekinthető május 16-áig. (VI., Nagymező u. 8. Tel.: 341-4355)