Vissza a tartalomjegyzékhez


Németh Miklós megsértődött

Németh Miklós sem egyéni választókerületben, sem listán nem indul képviselőjelöltként a jövő évi országgyűlési választásokon. Németh ezt levélben jelezte Szabó Györgynek, az MSZP borsodi elnökének, azt követően, hogy a borsodi szocialisták felvetették neki: szívesen látnák a következő országgyűlési választásokon képviselőjelöltként, vagy akár a megyei lista élén. Közben felröppent a hír, miszerint Németh Miklós külön pártot alapít. 

„A híresztelések a kacsa műfajába tartoztak” - kommentálta egy olvasói kérdésre válaszolva Kovács László, az MSZP elnöke az Index internetes újság online fórumán. Kovács ugyanitt mondta el azt is, hogy választási győzelmük esetén a MIÉP-pel és a Fidesszel biztosan nem lépnek koalícióra. Ugyanakkor nyitva hagyta a lehetőséget minden olyan bal- vagy jobbközép párttal való koalíció előtt „amelynek programja a miénkkel összeegyeztethető, hozzánk hasonló nézeteket vall szociális kérdésekről, a demokráciáról, a politikai kultúráról és az ország modernizációjáról”. Kovács kiemelte: hatalomra jutásuk esetén „boszorkányüldözés nem lesz, de elszámoltatás igen”.
Medgyessy Péter volt pénz-ügyminiszter az MSZP közgazdasági tagozatának rendezvényén az ország gazdasági helyzetét elemezve elmondta: Magyarországon jóléti rendszerváltásra van szükség. Az MSZP miniszterelnök-jelöltségre aspiráló vezetője szerint a gazdaságpolitika középpontjába az oktatást, a képzést, az átképzést kell állítani, ugyanis az Európai Unióba elsősorban emberi tudást és teljesítményt tudunk bevinni. Medgyessy Péter kiválónak nevezte a magyar gazdaság elmúlt ötéves teljesítményét. A gazdaság gyengéi közé sorolta ugyanakkor az infláció csökkenésének megtorpanását és a vállalkozói bizalom csökkenését, amelynek kapcsán szólt arról, hogy a kormányzati inflációs prognózisok például tavaly elfogadhatatlan nagyságrendű eltérést mutattak a valós számoktól. „A bizalomcsökkenés inflációgerjesztő hatást fejthet ki” - mutatott rá az expénzügyminiszter. Neuralgikus pontnak nevezte a tőzsde helyzetét, a problémák között említve a tőzsdei forgalom csökkenését, ami szerinte szintén a bizalom megingásának köszönhető. Ez szerinte a piaci viszonyoktól idegen kormányzati beavatkozások eredménye. (MTI-Hetek)