Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Edzőcsere az MTK-nál

Elszenvedte negyedik vereségét a tavaszi szezonban az MTK gárdája. A huszonegyszeres magyar bajnok kék-fehérek vezetői változtatásra szánták el magukat. Pölöskei Gábor vezetőedző a továbbiakban mint szakmai igazgató ténykedik tovább a Hungária körúton. Utódja az eddigi szakmai igazgató, Bognár György, a klub egykori játékosa lett. 

Pölöskeire hosszú távon számít az MTK, viszont a változtatás elkerülhetetlen volt. Az Arany Ászok-kupából is kiesett csapat már csak az UEFA-kupában való részvételért küzdhet, és ezért is volt fontos, hogy új ember kerüljön az edzői székbe. Ez az új ember viszont elég régi, hiszen Bognár 1980-tól nyolc éven keresztül szolgálta az MTK-t, és tagja volt az 1987-es Verebes-féle bajnokcsapatnak is. Ezt követően légiós évek következtek. Két év a francia Toulon együttesében, majd újabb két esztendő a belga Standard Liege alakulatánál. Végezetül, hazatérte után a BVSC gárdájával kötött szerződést, és négy évig erősítette a vasutas csapatot. A 97-98-as szezonban mint a Szőnyi útiak edzője kezdte meg szakvezetői karrierjét. A következő bajnokságtól viszont már egykori sikerei színhelyén, a Hungária körúton vállalt munkát, és idén április végéig töltötte be a szakmai igazgatói feladatkört. A következő bajnoki fordulóban az örök rivális Ferencváros látogat az MTK otthonába, és Bognár rögtön a listavezető ellen készítheti fel tanítványait. A két egyesület összecsapásai a pillanatnyi helyezésektől függetlenül mindig nagy érdeklődéssel várt események voltak. A jelenleg öt ponttal vezető Ferencváros ellen nehéz új dolgokkal előállni, mivel a két egylet alaposan ismeri a másikat. Tény, hogy a zöld-fehérek is átmeneti zavarral küzdenek, hiszen egymást követő második mérkőzésükön nem találtak aktuális ellenfelük hálójába. Tiszteletet parancsol viszont, hogy az eddig lejátszott tizennégy fordulóban tizenegyszer gólt sem kapott Csank János legénysége. Kérdés, Bognárnak sikerül-e a rangadóra összekapni „fiait”, mert játékosállománya ennél sokkal jobb játékra képes. Izgalmasnak ígérkezik tehát a vasárnapi összecsapás, és remélhetőleg látványos mérkőzésen dől el a három pont sorsa és az, hogy miként sikerült Bognár bemutatkozása az MTK kispadján.