Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Azbeszt a BS-ben

Két héttel ezelőtt hírt adtunk arról, hogy elkezdődött a leégett BS romjainak bontása, de az épületben található azbeszt szakszerű bontása kérdéses volt. A Hetekben megjelent cikk után az egyik napilapnak Szikra Sándor, az építkezés műszaki ellenőre úgy nyilatkozott, hogy az azbeszt bontásánál az előírásoknak megfelelően fognak eljárni. Az elmúlt két hét azonban nem erről győzte meg a környék lakóit. Az azbeszt világszerte veszélyes hulladéknak minősül, ezért annak lebontása, tárolása, szállítása és végleges elhelyezése is szigorúan szabályozott. Nyugaton ezeket a szabályokat be is tartják vagy betartatják. Ennél a közpénzekből finanszírozott projektnél nem így történt. 

A sportcsarnok küzdőtere alatti helyiség mennyezetére annak építésekor az egyik legveszélyesebb egészségkárosító anyagot, a kék azbesztet szórták hőszigetelésként, amelynek alkalmazását nem sokkal a csarnok építésének befejezése után egyébként Magyarországon is betiltották. A bontási terv elkészültekor ennek a szakszerű eltávolításával is számoltak, de miután a helyiség födémét megbontották, láthatóvá vált, hogy sok tonnányi beton keveredett össze az azbeszttel, és ezért lehetett rá számítani, hogy a beruházó igyekszik majd olyan megoldást találni, amely a lehető legolcsóbb és a legkevésbé szakszerű. Hatóságként az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ), valamint a területileg illetékes Környezetvédelmi Felügyeletnek kellett volna az előírásokat betartatnia, ám erre valamiért mégsem került sor. A 2300 négyzetméternyi, körülbelül 70 köbméter azbesztet a több száz tonna betonnal együtt óriási tempóban munkagépek bontották le, rakták teherautókra és hordták el Dunaújvárosba, egy olyan hulladéklerakóba, amely egyáltalán nem alkalmas az azbeszt tárolására. A munkavégzés során sem az ott dolgozók, sem a környék lakóinak egészségét nem védte speciális légzőkészülék. A Hetek információi szerint a Magyar Azbesztszövetség is vizsgálatot tart az ügyben. 
Szakszerű azbesztmentesítéskor egyébként a munkaterületet teljesen légmentesen le kell zárni, hogy a külső levegőbe azbesztpor egyáltalán ne kerülhessen. A bontási munkát végzőknek szigorú munkavédelmi előírásoknak kell megfelelniük: speciális légzőkészülékben, ruházatban kell dolgozniuk. A lebontott azbeszthulladékot többrétegű zsákokba rakják, és Magyarország egyetlen erre alkalmas, Aszódon található veszélyeshulladék-tárolójába szállítják, ott olyan földalatti tároló silókba helyezik, hogy az azbesztpor ne kerülhessen többé a levegőbe. Még a munkaruha és a kesztyű is, amelyet a munkások az azbesztbontás során használnak, veszélyes hulladékká válik, és a földalatti silóba kerül. De a munkavégzés után a kézmosásra használt víz is csak speciális szűrés után kerülhet a csatornába.