Vissza a tartalomjegyzékhez


Dán romantika

A dánok és a hollandok a legkevésbé romantikus lelkületűek Európában, legalábbis Bálint-, avagy Valentin-napi aktivitásuk alapján. A két náció 15-35 év közötti fiataljainak alig fele felelte azt a felmérés során, hogy tervez valamilyen kedveskedést február 14-ére. Ezzel az aránynyal az európai mezőny legalján állnak. 
Ráadásul elég fukarok is, mivel a kedveskedő dánok és hollandok más nemzetekhez képest még kevesebbet is költenek ilyen célra. Inkább megússzák az ügyet egy levelezőlappal vagy internetes üzenettel, semmint hogy ajándékot vegyenek. Ebből következően a dánok a legszorgosabb e-mail küldők Európában, másodikok a hollandok, a harmadik helyen pedig a norvégok állnak. 
A Reuters jelentése szerint a felmérést egy holland és egy brit piackutató cég végezte. 
Értékelésükben megjegyezték, hogy a dánoktól és a skandinávoktól élesen különböznek a kelet-európaiak, akiket sokkal jobban foglalkoztat a Bálint-nap. (MTI)