Vissza a tartalomjegyzékhez

Márer György, New York
Romhalmaz Clinton után

Bill Clinton volt elnök minden bizonnyal járatlan útra lépett, amikor órákkal hivatali időszakának vége és az új államfő beiktatása előtt jóváhagyta az azóta szinte állandó jelleggel vitatott kegyelmi kérelmeket. Az ügyiratok jó része ugyanis nem jutott el a megszokott fórumokhoz véleményezésre, köztük az igazságügyi minisztériumhoz sem. Így történhetett meg, hogy olyan személyek is amnesztiát nyertek, akiknek ügye esetleges összeköttetéseik révén kaphatott kedvező elbírálást. Az amnesztia azóta a támadások kereszttüzében áll, miközben neves intézmények sorra mondják le a volt elnöknek szóló meghívásaikat a botrány miatt. 


George W. Bush amerikai elnök feleségével. Nem érinthetetlen az előd Fotó: Reuters

Az elmúlt hónap folyamán az Egyesült Államok történetében példa nélkül álló helyzet alakult ki. Washingtonban egy jelképes többséggel megválasztott elnök lépett hivatalba, aki azóta várakozáson felüli teljesítményt nyújt. Ugyanakkor New Yorkban igyekszik otthonra találni egy volt államfő, aki pályafutásának utolsó perceiben minden igyekezetét latba vetette, hogy olyan mélyre süllyedjen, ami még legádázabb bírálóinak képzeletét is felülmúlja. A Fehér Ház új lakója ugyan szeretné már rácsukni az ajtót a Clinton-korszakra, de ez szinte lehetetlen, amíg az ország nem tudja végképp eltakarítani azt az erkölcsi, jogi és polgári romhalmazt, amelyet a volt elnök örökül hagyott. 
Nem elég egyszerűen tudomásul venni, hogy Marc Rich, az adócsaló, avagy Almon G. Braswell, aki postai úton követte el szélhámosságait, és jelenleg is vizsgálat alatt áll, kegyelmet kapott, ami még Clinton saját pártjának jóérzésű tagjait is felháborítja. Dan Burton republikánus képviselő, a szóban forgó amnesztiaügyekben meghallgatásokat folytató Képviselőházi Kormányreform Bizottság elnöke kijelentette: „Véleményem szerint az amerikai nép tudni akarja, hogyan is történtek ezek a dolgok.”
A kérdés voltaképpen túlmegy az emberi kíváncsiság határán. Az ország népe szeretné egyszer és mindenkorra maga mögött látni a Clinton-korszak botránysorozatait. Az ügy jogi része azonban, épp a képviselőházi bizottság meghallgatásai következtében, ennél sokkal bonyolultabb. Rich ügyvédeinek és üzlettársainak e-mailjei olyan beható pénzügyi és politikai tevékenységről adnak bizonyságot, amely képessé tette a Svájcban élő Rich washingtoni jogtanácsosát, hogy előmozdítsa a kegyelmi kérelmet, ugyanakkor az egész folyamatot titokban tartsa a szövetségi ügyészek előtt. A dráma főszereplője, Rich elvált felesége, Denise közvetlen kapcsolatban állt az elnökkel. 2000-ben több mint egymillió dollárt adott a Demokrata Párt különböző kampányai számára, valamint, ügyvédjének bevallása szerint, hatalmas összeggel járult hozzá a megalakítandó Clinton-könyvtárhoz. New York déli kerületének ügyésze, Mary Jo White egyébként bűnügyi nyomozást rendelt el az ügyben annak kiderítésére, hogy szerepet játszhatott-e a kampánypénzek átutalása Marc Rich utolsó pillanatban megszületett amnesztiájában. 
A kongresszus voltaképpen az a szerv, amelynek át kellene tekintenie az egész folyamatot, majd közölni a történteket és a tényállást az amerikai néppel. A Szenátus Igazságügyi Bizottsága lenne talán a leghivatottabb erre a feladatra, amelynek tagjai között van néhány volt állami főügyész. A legcélravezetőbb lenne, ha meghívnák vallomástételre magát Bill Clintont, hiszen ő a legjobb ismerője azoknak a kapcsolatoknak és tárgyalásoknak, amelyek az amnesztiákhoz vezettek. Az ilyenfajta tanúságtételre már volt példa, nevezetesen Gerald Ford elnök esetében, aki önként felajánlotta vallomását, amikor a Szenátus Igazságügyi Bizottsága meghallgatást folytatott a Richard Nixonnak adott kegyelem ügyében. A kulcskérdés, amelyet a törvényhozásnak ki kellene derítenie: vajon Mark Rich volt-e a forrása annak a pénznek, amelyet volt felesége a Demokrata Pártnak adott. Ő ugyanis nem amerikai állampolgár, és minden tőle származó adomány egy amerikai politikai kampány számára törvényellenes. 
A kérdésre, hogy a dolognak lesz-e következménye, nem egyszerű a válasz. Az alkotmány kimondja, hogy az elnöki kegyelem nemcsak azonnal hatályba lép, amint az államfő aláírja, de megmásíthatatlan és visszavonhatatlan. Arra sem lehetne felelni, hogy történt-e törvénysértés, és ha igen, milyen megtorlást von maga után, ha egyáltalán ilyen lehetséges. Clinton maga is teljes felmentést kapott, és tiszta lappal indult mint egyszerű polgár. Nem vitás, hogy a kegyelmi döntésekkel visszaélést követett el, de mint elnöknek, végeredményben joga volt hozzá. Más lapra tartozik, hogy cselekedete milyen hatást váltott ki a polgárság, a jogászok, sőt saját pártjának tagsága körében. 
Egy bizonyos: a történelemkönyvek nem fogják kedvező színben feltüntetni sem az elnöksége alatt, sem a végső órákban elkövetett cselekedeteit, amelyeknek következményeit máris viseli Clinton. A közelmúltban több helyen is nemkívánatos személlyé vált botrányosnak nevezhető búcsúja miatt. A londoni UBS Warburg Befektetési Bank például lemondott arról a tervéről, hogy meghívja az exelnököt New York-i konferenciája előadójául. A hetvenezer dolláros szerepléstől Clinton egyértelműen a távozása körülményei által kiváltott felháborodás miatt esett el. Szintén alig néhány napja, hogy a Morgan Stanley Bank elnöke bocsánatkérésre kényszerült ügyfelei előtt, amiért ugyanennyit fizetett Clintonnak a bank éves konferenciáján elmondott beszédéért. A Credit Suisse First Boston Bank és az Oracle software cég szintén kritikát kapott az exelnök tervezett meghívásáért.