Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Postabank saga

Az Orbán-kormány 1998-ban úgy államosította viszsza 99,9 százalékos mértékben a Postabankot, hogy ezzel a magánbefektetők részvényeit elértéktelenítette, a tízezer forintos névértékű papírok a hitelintézet közgyűlésének döntése értelmében csak öt forintot értek. (A dolog érdekessége az, hogy az osztrák ,,Postabank”, az Österreichise Sparkasse, amely ugyancsak nagy vesztes lett részvényesként - egy másik osztrák bankkal együtt - soha nem sérelmezte az eljárást.) 

A látszólag régi történet az országgyűlés múlt keddi ülésnapján is szóba került. Bauer Tamás (SZDSZ) képviselő azt kifogásolta, hogy a kormány 170 milliárd forintot költött a Postabank konszolidációjára, majd - mint az közismert - a legnagyobb kereskedelmi bank, az OTP számára ajánlotta fel a pénzintézetet, amely - kiszivárogtatott hírek szerint - 27 milliárd forintot ajánlott fel érte. A képviselő ismét felhívta a figyelmet arra, hogy pályáztatás, versenytárgyalás után kellene értékesíteni a pénzintézetet. Varga Mihály, az ifjú pénzügyminiszter - védve a mundér becsületét - arra hivatkozott, hogy a megelőző kormányok, köztük a Horn-kabinet idején nagy mértékű pazarlás történt a Postabankban. Most pedig egy nemzetközi tanácsadó cég javaslata alapján döntöttek a pénzintézet ügyében. Álláspontja szerint a Horn-kormány úgy adott tőkeinjekciót a társaságnak, hogy hozzá sem nyúltak a menedzsmenthez. Varga tőle szokatlanul keményen fogalmazott: Nem fogadok el ilyen kioktatást olyan képviselőtől, akinek pártja kormányzása idején a VIP-hitelek emlékezetes ügyei fordultak elő.
A Postabank-ügy természetesen szóba került azon a tájékoztatón is, amelyen Csányi Sándor, az OTP Rt. elnök-vezérigazgatója értékelte pénzintézete 2000. évi eredményeit. Az elnök arról nem beszélt, hogy a sajtó által kiszivárogtatott 27 milliárd forintos vételár nyilvánosságra kerülését követően megtorpant az OTP-részvények árfolyamának tartós növekedése, de egyértelművé vált, hogy a befektetők világa rossz hírként értékelte a Postabank esetleges akvizícióját. Az OTP - a lakás-takarékpénztári üzletágtól eltekintve - általában mérsékelte piaci részesedésének részarányát a különböző üzletágakban. A befektetők számára úgy tűnik, hogy a Postabank lehetséges felvásárlását követően az anyabank némileg leértékelődik. A részvényeseket elbizonytalanítja, hogy Csányi rendkívül rugalmasan bánik azzal a kérdéssel, hogy milyen forrásból fedezik majd a vételárat. Lehet ez ugyanis készpénz, elsőbbségi vagy törzsrészvény is. Mivel idén a részvényesek arra számíthatnak, hogy OTP-papírjaik után a névérték húsz százaléka lesz a tavalyi esztendő eredménye után fizetendő osztalék - amennyiben az évi rendes közgyűlés is jóváhagyja majd az igazgatóság javaslatát -, így attól félnek, hogy 2001-ben leértékelődhet a papírjuk. Ezért csak a könyv szerinti árat adnák szívesen a Postabankért. A tulajdonosok félelme nem is alaptalan, ugyanis a Postabank jelenlegi fő tulajdonosa, az év során ebben a formájában megszűnő ÁPV Rt. kevesli az OTP Rt. által javasolt vételárat, ugyanis tízmilliárddal többre gondoltak a Pozsonyi úton. (Arról már álmodni sem mernek, hogy a Postabankba ölt százhetven milliárd forint megtérül.)
Annak idején az ÁPV Rt. azért az OTP-t javasolta a Postabank új tulajdonosának, mert arra hivatkozott, hogy ennél a hitelintézetnél bonyolítható le a leggyorsabban az ügylet. A tények azonban nem vették figyelembe ezeket az optimista várakozásokat. A Postabank kockázatai mögött ugyanakkor megfelelő tartalék áll, sőt nem kizárt, hogy a konszolidáció során némileg túl is tartalékolt az állam. Csányi nagy kérdőjelnek nevezte, hogy a Postabank termékeinek forgalmazásában oroszlánrészt vállaló, ugyancsak ÁPV Rt. tulajdonú Magyar Posta Rt.-vel milyenek a közlekedési tárca stratégiai tervei. Mindamellett most márciusra tervezik a frigy megkötését, ami nem lesz egy könnyű dolog, s nem lenne meglepő, ha elmaradna a házasság. Pénzpiaci szakértők szerint nem kizárt, hogy az OTP-Postabank-ügylet sérti mind a privatizációs, mind a versenytörvényt.