Vissza a tartalomjegyzékhez

Balázs Júlia
Zs. V., azaz zsebre váglak

Idén harmadik évadjába lépett a Rokonok budapesti előadása. A sorozatos belpolitikai viszontságok közepette a Móricz-regény, illetve annak színházi adaptációja meglehetősen érzékletesen szembesíti a kicsit sem gyanútlan nézőt a valóval. Nevezetesen azzal a ténnyel, hogy kapitalizálódás ide, nyugatosodás oda, a magyar társadalmi viszonyok alapvetően több évszázados mélystruktúrák mentén szerveződnek: továbbra is együtt él egymással a keleties, hűbéres-fiskális szemléletmód és a nyugatias polgári mentalitás. Igen kényszeres ez az együttélés, hiszen mostanság mind a színház, mind a külvilág a mélyülő balkáni realitást tükrözi. 

Mert hát ugye adva van egy vidéki, jogvégzett főhős, Kopjáss István, aki a regényben (1932) még szilárd erkölcsi alapokról indul, majd elmerülve a helyi politikai elitben, szükségképpen korrumpálódik és „értékeket veszít”, majd a legvégén öngyilkosságot követ el. A Radnóti Színház adaptációjában ez a karakter annyiban különösen mainak hat, hogy már kezdetben sem rendelkezik szilárd erkölcsi normákkal, s ezért sem gyötörhetik súlyos belső konfliktusok; könyedén lemond azokról az ideákról, amelyeket valaha a magáénak érzett. A jelenkori Kopjáss (Szervét Tibor) hétköznapibb, képlékenyebb jellem, az eredeti figuránál könnyebben sodródik lefelé, s a sülylyedést kísérő erkölcsi dilemmák szükségképpen rajta kívül jelennek meg: a mind súlyosabb kompromisszumok során felvetődő morális kérdések és (a könyvben még belső) vívódások most feleségének (Söptei Andrea) a monológjaiban térnek vissza, amelyekben Söptei a lelkiismeret nagyon finom hangjait egyszerű, érzékeny beleéléssel hozza a felszínre. Ugyanez a helyzet egyébként más téren is: Kopjássnak a móriczi regényben oly érzékletes lelki tusái, a folyamatos vibrálás, amelyet egy környezetebeli nő varázsa idéz elő, a szerelmi vágy a színpadon a szó szoros értelmében női testet ölt.
Ami pedig a darab kellő atmoszférájának megteremtését illeti - értve ezalatt a jellegzetes provinciális mentalitást, a mindent átható pénz- és pozícióharcokat, a hatalom- és kapcsolatépítés évszázados módszereit - igazán érdemes külön figyelemmel kísérni Kállai Ferenc és Bálint András valóságidéző játékát.
Persze mindez túlmutathat a rendező szándékain. „Sajnos olyanok a magyar viszonyok - mondta ugyanis egy éve, nem sokkal a darab premierje után a rendező, Jordán Tamás -, hogy ez a darab minden korszakban aktuális volt, de nagyjából időszerű lehetne a világ minden táján. A hatalom ugyanis mindenhol összefonódik, vannak panamák, vannak olyan ügyek, amelyek hatalmi berkekben játszódnak le. Tehát ez nem rendszer- és nem országfüggő.” 
Mindenesetre Móricz regényének elolvasása világunk - és benne a színdarab - könnyebb megértésében csak segítségünkre lehet.