Vissza a tartalomjegyzékhez

Kapsza Ágnes
Élénk koloritok, meleg tüzű színharmóniák

Január 24-én nyílt kiállítás Budapesten, a Hegyvidéki Helytörténeti Múzeum és Kortárs Galériában Czóbel Béla ritkán látható műveiből, melyeket részben magángyűjtők, részben pedig a szentendrei Czóbel Múzeum anyagából kölcsönzött a galéria.


Önarckép (1903) 

Czóbel Béla életútja méltán válthat ki elismerést és csodálatot napjainkban is, hiszen képeit már életében Tokiótól New Yorkig, Amsterdamtól Velencéig bemutatták a legnevesebb galériák - olyan festők alkotásainak társaságában, mint Picasso vagy Matisse. Emellett Czóbel az első olyan magyar festő, aki megérhette önálló (napjainkban is működő) múzeumának megnyitását 1975-ben, a szentendrei Várdombon.
A 95 életévéből mintegy 75-öt alkotómunkával töltő művész az őt ért hatásokat - a nagybányai művésztelep plain air festészetét, az akadémikus festészet iskoláit Münchenben és Párizsban, a szecessziót, a Fauves csoport („Vadak”) expresszionizmusát - már pályája első időszakában sajátosan „czóbeli” hangvétellé tudta olvasztani. A színek egymáshoz való viszonyával, kifejezési lehetőségeivel is sokat foglalkozott - megpróbálva egyesíteni azok expresszív és dekoratív tulajdonságait.
Czóbel magyar származása ellenére lírai (poszt)impresszionizmusával leginkább a francia művészethez, az „École de Paris”-hoz kötődik. Tanulmányait is részben a francia fővárosban végezte, ahol hosszabb-rövidebb megszakításokkal mintegy 22 évig élt. Az impresszionizmus szülővárosában közel tizenkét galéria tárlatain szerepeltek művei; köztük több is - például a Galérie Zak - rendszeresen kiállította a képeit. A francia művészvilág megbecsülését talán mégis az jelzi leginkább, hogy előterjesztették az „Arany pálmák”-díjra, melynek odaítélése pusztán a művész halála okán hiúsult meg.
Czóbel képeinek közvetlen, megnyerő hangvételén, oldott, dinamikus képszerkezetein nemhogy az öregedés nyomait nem látni - épp ellenkezőleg! Az ifjúkori, komor színek az idő előrehaladtával kivilágosodtak, felélénkültek. Mintha a fiatalos lendület és derű fordított arányban lett volna a művész életkorával.
Schenk Lea művészettörténész szerint „képeit olyan lírai színekkel tölti meg, amelyek nemcsak egymással, hanem a lélek mélyrétegeivel is rezonálnak”. A művész saját szavaival ezt így fogalmazza meg: „A természeti látványra szükségem van. Ez egy kiindulási pont, amire támaszkodhatok… Minél tovább nézem (ami előttem van), annál gazdagabb lesz a látásom, és olyan dolgokat veszek észre, amit mikor kezdtem, nem láttam. Nem a látszat érdekel, hanem ami körülötte, mögötte van. A látszatot lefordítom a festés nyelvére.”
A Városmajor utca 16. szám alatt március 3-ig látható kiállítás egy állomás lehet az érdeklődők számára a „czóbeli világ” megismerésében. A mindössze szűk háromszobányi, gondosan kiválogatott anyag (portrék, aktok, tájképek, grafikák) az ínyenceknek éppúgy, mint a laikusoknak kevés szóval, de annál többet mondhatnak arról a festői látásmódról, amely másodrendűvé fokozza a szigorú realitást a lényeglátással szemben.