Vissza a tartalomjegyzékhez

Mondovics L. Gábor
Forró, nyári tenisz

Megkezdődött az új évezred első rangos teniszeseménye, az ausztrál nyílt bajnokság. A nyílt versenyre 1987 óta az év elején kerül sor - előtte a december volt a választott hónap (eme váltás miatt 1986-ban nem is volt verseny). Ez könnyen érthető, ugyanis a távoli kontinensen ilyenkor van a nyár közepe. Az ottani szabadságolások csúcspontjára is kell egy rangos sportesemény, ez ne csak az európaiaknak jusson. 


A Williams testvérek Melbourne-ben. Egymást erősítik Fotó: Reuters

Szóval az ausztráliai nyárban 1905 óta űzik ezt a nemes sportot. A tenisz kedvelői 1969-től a mai néven kiírt versenyeket nézhetik, de nem ez volt az első év más nemzet fiai és lányai számára. Tengerentúli férfi először 1908-ban, hölgy 1935-ben vihette ki a bajnoki címet az országból. A háborús éveket ott is ki kellett hagyni, ezért a mostani megmérettetés a nyolcvankilencedik. A versenyeknek eddig hat különböző helyszín adott otthont, Melbourne (45 alakommal), Sydney (17), Adelaide (14), Brisbane (8), Perth (3), és igen régen, de akkor kétszer is Új-Zéland (1906, 1912). Nem akármilyen díjazással rendelkezik a versenyt. Összesen 13,86 millió ausztrál dollárt osztanak szét a versenyzők között, magyarul van miért izzadni. A verseny érdekessége, hogy amióta van díjazás, most fordul először elő, hogy mindkét nem versenyzői ugyanakkora összeget vihetnek haza. Az egyéni győztesek 830 500 helyi pénzegységgel többet tudhatnak a számlájukon. A párosokban diadalmaskodók 345 400-zal, míg a vegyes párosok kicsivel több, mint százezerrel lesznek honorálva. Azoknak sem kell nagyon elkenődni, akik a selejtezőkön esnek ki, már az első kör után búcsúzók is közel kétmillió forintot kapnak a részvételért. Ugyan ez nem túl nagy vigasz a Melbourne-be érkező és így kicsit hamarabb távozó versenyzőknek, de csak a legjobbak maradhatnak talpon.
A férfiaknál tavaly Jevgenyij Kafelnyikov - 1999-ben ő volt a bajnok -, és Andre Agassi találkozott a döntőben, a címvédés nem sikerült. Az 1995-ös győztes Agassi örülhetett a duplázásnak. A nőknél a háromszoros címvédő Martina Hingis (1997, 1998, 1999) menetelését Lindsay Davenport állította meg 2000-ben. Hingis idén az első helyen kiemeltként érkezett a versenyre. Marosi-Aracama Katalin már az első meccsén meggyőződhetett róla, Hingis nem véletlenül lett kiemelve, a sérült magyart 38 perc játék után búcsúztatta. Kuti Kis Rita a második fordulóban volt kénytelen megválni a versenysorozattól, őt a nyolcadik helyen kiemelt Anna Kurnyikova győzte le. Egyelőre még nem vagyunk tenisz-nagyhatalom, ehhez mérten viszont ezek is igen remek teljesítmények.
A mezőnyt nézve ettől függetlenül lesz miért egy-két pillantást vetni a mérkőzésekre. A nőknél és férfiaknál szinte a teljes élmezőny képviselteti magát. Azaz nem csak a döntő miatt érdemes a sporteseményt közvetítő televíziós csatornák műsorait figyelni - az összefoglalókat biztosan megéri megnézni.