Vissza a tartalomjegyzékhez

Grüll Tibor
Rabbi, hol laksz

Ebben a zsinagógában prédikált a legtöbbet. Itt űzte ki az első démonokat, és számos gyógyító csodát tett, úgyhogy ezrével hozták elé a betegeket. Innen hívta el leghűségesebb tanítványait. Itt jelentette ki magáról, hogy ő az Élet Kenyere. Jairusnak, az itteni zsinagógafőnek leányát feltámasztotta a halálból. Egyetlen érintésével meggyógyította Péter beteg anyósát, és egyetlen szavával visszaadta a római százados szolgájának egészségét. Mindezt Jézus Kapernaumban tette, amelyet nem véletlenül választott magának állandó lakóhelyül. Egy több száz évvel korábban elhangzott Ézsaiás-próféciát teljesített be ezzel: „a nép, amely sötétségben járt, lát nagy világosságot”.


A IV. századi kapernaumi zsinagóga 

„Pogányok Galileája”

Galileát nemcsak történelme, hanem sajátos etnikai, vallási és szociális berendezkedése is némileg megkülönböztette az ókori Izrael többi részétől. Galíl héberül „körzetet” jelent, s Ézsaiás nyomán nem véletlenül nevezték a területet „pogányok körzetének” (galíl ha-gójim). Az északi országrész elpusztítása és Izrael tíz törzsének deportálása (i. e. 722) ugyanis alapvetően megváltoztatta Galilea népességének összetételét. Az asszírok a vidéket gyakorlatilag kiürítették, a zsidók helyébe pedig vegyes összetételű lakosságot telepítettek Mezopotámiából. A zsidóság jelenléte azonban sohasem szűnt meg teljesen Galileában. A Hasmoneus Simeon ugyan erőszakkal áttelepítette a zsidó lakosokat Júdeába, de nem férhet kétség hozzá, hogy a zsidó szabadságharc győzelmét (i. e. 164) követően nagyobb részük visszatért szülőföldjére. Galileában Jézus idejében és később is számos zsidó lakott, amint azt a területen nagy számban feltárt zsinagógák is igazolják. Sőt mi több, a „pogányok körzete” a zsidó nacionalizmus legradikálisabb irányzatának, a zélótizmusnak legfőbb fészke lett, miután a rómaiak Júdeát provinciává szervezték (i. sz. 6). Az evangéliumok és a kortárs történetírók egyértelműen tanúságot tesznek arról, hogy a júdeai hierokrácia (papi tekintélyuralom) ferde szemmel nézett az általa mélyen lenézett, „bugrisnak” tartott galileai népességre. A farizeusok Jézust és az apostolokat lekicsinylő módon „galileaiaknak” nevezték, amivel egyrészt hírhedten rossz arám nyelvükre, másrészt a rabbinikus előírásokra vonatkozó tudatlanságukra utaltak. Mikor Fülöp apostol Kapernaum környékén találkozott Natanáéllel, és örömmel újságolta neki, hogy megtalálta „Aki felől Mózes írt a Törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát” - a derék, törvénytisztelő zsidó csak annyit válaszolt neki: „Názáretből támadhat-e valami jó?” Natanáél szkepticizmusát nagyrészt a „main-stream” judaizmus Galileával szembeni általános szkepticizmusával magyarázhatjuk.

Ahol a Messiás lakott

Ezek után jogosnak tűnhet a kérdés, hogy vajon a Közép-Galileában felnőtt, s éppen ezért széles körben csak „Názáreti”-nek nevezett Jézus miért éppen a tartomány egyik déli városát, Kapernaumot választotta magának lakóhelyül? Ennek megválaszolásához vissza kell nyúlnunk az ószövetségi próféciákhoz. Ézsaiás könyvében olvasható az a kijelentés, amely a Messiás megjelenését „Zebulon és Naftali földjére, a pogányok határára”, vagyis a római kori Galileába helyezi. „S a nép, amely sötétségben járt, lát nagy világosságot, s akik lakoznak a halál árnyékának földjében, fény ragyog fel fölöttük.” A prófétai kinyilatkoztatás tehát egyrészről igazolta a Jézus korabeli közvéleményt, amely Galileát a „halál árnyékának földjeként” tartotta számon, ám homlokegyenest ellenkezett Natanáél előítéletes szkepticizmusával. Máté evangéliuma külön is megerősíti, hogy Jézus tudatosan Ézsaiás próféciájának beteljesítése miatt választotta Kapernaumot lakóhelyéül: „És odahagyva Názáretet, elment és lakozott a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott…” Jézus helykiválasztását befolyásolhatta még a város nevének jelentése is: a héber Náchúm ugyanis magyarul „vigasztalást” jelent; valamint az, hogy Jézus már alámerítkezése után kapcsolatba került az idevalósi Péterrel és Andrással, akiket apostolainak hívott el. A hagyomány szerint Péter anyósának meggyógyítása után Jézus az ő házukba költözött be „albérletbe”, egyes bibliakutatók viszont Lukács egy utalása alapján nem zárják ki, hogy saját házzal is rendelkezett a városban. Máté evangéliuma „Jézus városá”-nak nevezi Kapernaumot, Márk pedig külön is hangsúlyozza, hogy Jézus „itt volt otthon”. Egyetlen olyan város sincsen Izraelben, ahol Jézus többet prédikált vagy több csodát tett volna, mint Kapernaumban és környékén. Innen hívta el leghűségesebb tanítványait; ennek a városnak a zsinagógájában tanított rendszeresen szombatonként; itt űzte ki az első démonokat; ebben a zsinagógában jelentette ki magáról, hogy ő az Élet Kenyere. Itt borult eléje a zsinagógafő, Jairus, akinek a lányát feltámasztotta a halálból. Egyetlen érintésével meggyógyította Péter beteg anyósát, és egyetlen szavával visszaadta a római százados szolgájának egészségét. Nemcsak a szomszédos názáretiek hallottak Jézus hatalmas csodáiról, hanem még a távoli, pogányok lakta vidékekről is tízezrével jöttek ide a gyógyulni vágyók, akik közül a legelszántabbak egy ízben még házának tetejét is megbontották, hogy béna barátjukat hordágyon leereszthessék a Mester elé. Nem csoda hát, hogy a helybeliek „elálmélkodtak az ő tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók”. Jézus azonban nem volt elragadtatva a kapernaumiak képmutató, farizeusi magatartásától, sőt rendkívül kemény szavakkal bélyegezte meg hitetlenségüket: „Ekkor elkezdé szemükre hányni ama városoknak, amelyekben legtöbb csodái lettek, hogy nem tértek meg: Te is Kapernaum, aki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni, mert ha Szodomában történtek volna azok a csodák, amelyek tebenned lettek, mind e mai napig megmaradt volna.”

Kapernaum emlékei


Mai halászok Kapernaum környékén 

A görögül Kapernaumnak, héberül Kfar-Náchúmnak, vagyis „Náhumfalvának” mondott városka helyét először 1838-ban a híres amerikai régész, Edward Robinson azonosította, bár tagadta, hogy annak köze lenne a Jézus korabeli városhoz. A bizonytalanság oka az volt, hogy a település neve az évszázadok során megváltozott. A rabbinikus hagyományból tudjuk, hogy itt volt Náhum próféta sírja, a falu neve azonban később már nem őrizte ezt. Először 1866-ban vizsgálták át alaposan a rommezőt a kutatók, ahol egy zsinagóga maradványaira leltek, amit első felbuzdulásukban a „kapernaumi százados zsinagógájával” azonosítottak. A terület feletti gyámkodást 1894-ben a ferences szerzetesrend szerezte meg, s ettől kezdve német régészek vették át a kutatás irányítását, amelyet 1914-ben fejeztek be; Kapernaum lakónegyedeinek feltárása azonban még a hatvanas évek végén is zajlott. Az ásatások feltárták, hogy Kapernaumot valamikor az i. e. II. században alapíthatták. Mivel az erődítés és városfal nélküli jelentéktelen település nem vett részt a rómaiak elleni felkelésekben, a légiók nem rombolták le. Sőt, a város az i. sz. IV. században virágzásnak indult: északon és keleten is új lakónegyedei épültek, s az itteniek tehetős vagyoni helyzetét mutatja, hogy zsinagógájukat (amely nem azonos a Jézus korabeli zsinagógával) nem a helyi fekete bazaltból, hanem messziről ideszállított fehér homokkőből építették. Kapernaum az iszlám uralom alatt indult hanyatlásnak. Egy XIII. századi zarándok már csak ennyit jegyzett fel róla útleírásában: „Kapernaum szomorú látványt nyújt, mindössze hét szegényes halászkunyhó van benne.”
De milyen lehetett Kapernaum Jézus korában? Mai szemmel nézve minden bizonnyal szegényes, jelentéktelen település, amelynek lakói többnyire halászatból és mezőgazdaságból éltek. A kor viszonyaihoz képest azonban Galilea meglehetősen fejlett területnek számított. A Jézus korabeli Kapernaumra erősen rányomta bélyegét az „ideiglenesen Júdeában állomásozó” VII. római légió, melynek azonban pozitív kihatása is volt a terület fejlődésére: a zsinagógát ugyanis az a százados építtette, akinek szolgáját Jézus meggyógyította. A település szerepét még az is kiemelte, hogy itt haladt át az Egyiptomot és Szíriát öszszekötő úgynevezett „Királyok útja”, amely állandó kereskedelmet és idegenforgalmat jelenthetett a városnak, nem is beszélve a vámbevételekről. Nem véletlen, hogy Jézus innen hívta el Lévi Mátét, az Alfeus fiát, aki kapernaumi vámszedő volt. 
Jézus Krisztus halála és feltámadása után, melynek során Galileában is többször megjelent, Kapernaumot nagy számban lakták zsidó-keresztények. A II-III. században egyik fontos gyülekezőhelyük lehetett Péter és Jézus hajdani háza. Egy 383-ban kelt útleírásban így említik meg a helyet: „Az apostolfejedelem házából templomot építettek, amelynek falai mindmáig állnak.” A régészek 1921-ben valóban meg is találták egy 22,5 méter átmérőjű, nyolcszögletű templomépület alapjait, amelyet az V. században, tehát már a bizánci korban építettek. A szentélyépület alól pedig egy bizonyíthatóan I. századi lakóház romjai bukkantak elő, amelynek hétszer 6,5 méteres belső helyiségét már ebben az időben gyülekezőhelynek használták! Bizonyíték erre a vakolaton előkerült több száz graffiti, amelyek legtöbbje Péter és Jézus nevét említi, sőt valaki egy halászcsónakot is belekarcolt a falba. Ezt a valaha a tóparton álló, bazaltkövekből épített házat - amely szemmel láthatóan nagyobb és szebb volt a környező lakóépületeknél - már az első századi keresztények is istentiszteleti helynek használták, míg valamikor az V. század első felében Galileában is a pogány hátterű keresztények kerültek túlsúlyba, s a kis imaterem eltűnt a ráépített bizánci bazilika alatt.
(A szerző történész)