Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Rasszizmus-ellenes rajzok

A Belügyminisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Irodája gyermekrajz- és irodalmi pályázatot hirdetett „A rasz-szizmus, a faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet és az intolerancia ellen” címmel, mellyel az ENSZ kezdeményezéséhez kíván csatlakozni. A kiállítás ünnepélyes megnyitójára és a díjak átadására január 18-án került sor a BM Duna Palotában.


Pintér Sándor belügyminiszter és az egyik nyertes, a 17 éves Soós Zsuzsanna (Bornemisza Péter Általános Iskola és Gimnázium) Fotó: Maklári Péter

Az ENSZ a harmadik évezred első évét a rasszizmus, a faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet és az intolerancia egyéb megnyilvánulásai elleni nemzetközi évnek nyilvánította. Stefan Berglund, az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának képviselője, aki Pintér Sándor belügyminiszterrel együtt átadta a rajzpályázat díjait, bizakodóan tekint az új évezredre. Mint mondta: „Magunk mögött hagytuk a nemkívánatos időket - a gyerekek képviselik az új jövőt”. Berglund rámutatott arra is, hogy ez már a harmadik évtized, amelyben az ENSZ óriási erőfeszítéseket tesz azért, hogy a sajnos továbbra is létező problémára, a rasszizmusra, faji megkülönböztetésre, idegengyűlöletre, intoleranciára gyógyírt találjon. A nemzetközi kiállítás anyagát a tervek szerint először New Yorkban, majd a Georgia állambeli Atlantában - a Martin Luther King Emlékhelyen - mutatják be. Ezt követően a gyermekrajzok augusztus 31. és szeptember 7. között az ENSZ Dél-Afrikában megrendezésre kerülő rasszizmus elleni világkonferenciáján lesznek kiállítva. Hazánk ifjai 25 rajzzal, illetve festménnyel, valamint egy prózai művel képviseltetik magukat, melyek a többi díjnyertes rajzzal együtt a Duna Palotában tekinthetők meg.
A Belügyminisztérium által meghirdetett gyermekrajz- és irodalmi versenyre hazánk megközelítőleg 2500 iskolájából 31 általános és középiskola 236 tanulója küldte el pályaművét. A BM Duna Palotában megnyíló kiállításon az irodalmárokból és közéleti személyiségekből álló értékelő bizottság által legjobbnak ítélt alkotásokat január 18. és február 7. között tekinthetik meg az érdeklődők. (P. I.)