Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Kutyából is lehet szalonna

B. István egyenes tekintetű, szikár ember. Három szakmája révén - szakács, kőműves és ívláng-hegesztő - jól megállta a helyét régi munkahelyén, egy építőipari cégnél, de tíz éve megszűnt a vállalat, és azóta máról holnapra él. Alkalmi munkákból tartja el három gyermekét - igaz, élettársa is keres valamennyit. „Mindent csináltam már, csak még akasztott ember nem voltam” - mondja. A tél közeledtével egy üresen álló lakást tört fel, ott élnek öten, ki tudja, meddig - a szomszédok egyelőre megtűrik őket. A családfő meglehetősen apolitikus ember. A rendszerváltás óta soha nem ment el szavazni, egyetlen vágya csupán, hogy megfelelő munkát, normális megélhetést találjon. Mindennap kijár a Moszkva térre, és ha felveszik napszámba („fekete munkára”), este boldogan jön haza. Ilyenkor van hús is vacsorára, meg cigire is jut - kell neki ennél több? Ha nincs munka, akkor ingyenkonyhákra jár, 1990 óta kiismerte a segélyszervezeteket, népkonyhákat.

Istvánnal december végén a Deák téren találkoztam, ahol a Hites Adakozók Hálózatának (HAH) menedékszolgálata minden kedden ingyen kosztot, alkalmanként használt ruhát kínál. Emberünk nem szokott idejárni, de most úgy hallotta, hogy ruhát is osztanak, és nagy szüksége lenne egy meleg pulóverre.
A téren mintegy száz hajléktalan várakozik béketűréssel: száz férfi és nő, száz különböző emberi sors és százezer megoldásra váró probléma. Este kilenckor megérkezik a vacsora: kínai leves lencsetésztával és virslivel, chili annak, aki kéri, és sütemény. A várakozással járó feszültség kienged, amint a sorbanállók megkapják a vacsorát, az újságíróval is közlékenyebbek már. Ma repeta is jut, mert kevesen jöttek. A leleményesebbje csavaros fedelű uborkásüvegben is hazavisz egy adagot. Miért járnak pont ide kedd esténként? - kérdezem tőlük. K. Béla azt feleli, hogy az étel ízletes, laktató, mások azt mondják, azért, mert „tiszta a kaja”, és rendes adagot adnak.
Ilonka néni nagykabátban fogyasztja el a vacsorát, de kap az ötleten, jövő héten majd ő is szerez uborkásüveget. Évek óta rendszeres látogatója a szolgálatnak. Hatvannégy éves, jelenlegi otthona egy sörözőnek átalakított vasúti kocsi alatt található. Többen körbeálljuk, csodáljuk. Nem fázik? „Hogy is fáznék? Éjszaka úgy begubódzok, mint a selyemhernyó” - feleli. Tizenkét év óta lakik az utcán, nincs nyugdíja, sem jövedelme. Abból él, amit kap, azt eszi, amit adnak, de arra is nagyon kell vigyáznia, mert a múltkor ellopták a kaját a feje alól. „Hajléktalanszállóra miért nem megy?” - tudakolom, de Ilonka néni jobban szereti a függetlenséget, mint hogy közel száz kétes személlyel egy szobában aludjon. Ráadásul egyszer nagyon megrémítették egy éjszakai szálláson, amikor egy ismeretlen alak éjszaka az ágya végében telepedett le. „Ez volt az utolsó alkalom, hogy szállóra menjek” - magyarázza az idős hölgy.
A hajléktalanok természetesen ismerik a nappali melegedők, ingyenkonyhák címét, illetve az éjszakai szállások helyét. Reggeltől estig megvan a menetrendjük, ingajáratban közlekednek a Keleti pályaudvar, Moszkva tér, Damjanich, Dobozi, Tömő, Homok utca és még vagy fél tucat hely között, ki-ki ízlése szerint. K. Béla általában a Keleti környékén alszik, és itt kezdi a napját. Reggel 6 óra 20-kor a Vöröskereszt oszt zsíroskenyeret, ingyen teát. Onnan átmehet a Moszkva térre, ha éhes maradt, mert ott az Üdvhadsereg tízóraival várja. Délben, mint a kiskirály, válogathat, hiszen több helyen is osztanak ebédet. Dönthet, hogy a Damjanich utcát választja, vagy éppen a Dobozi utca szimpatikusabb, esetleg a Tömő utcai apácákhoz, a Móricz Zsigmond körtéri máltaiakhoz, vagy éppen a Dankó, illetve a Homok utcába húzza a szíve. Este a XI. kerületben egy önsegélyző egyesület várja meleg étellel, vagy pedig a Batthyány téren a Szépvölgyi úti pékség által felajánlott péksüteményeket eheti 20 és 21 óra között. Az esti választékot növeli egy kisiparos, aki a Baross szobornál levest oszt bögrében, zsíroskenyeret lila hagymával, de szerda esténként angolul beszélő egyetemisták, valami amerikaiak is megjelennek hasonló szándékkal a Keleti aluljárójánál - mondja.
Mit csinálnak, ha unják a teát, unják a zsíroskenyeret? „Megszerezzük magunknak, amit akarunk. Összelopjuk, az az igazság. Vagy ha cigire van szüksége, azt könnyen ki lehet hozni a közértből, de a hajléktalan kollegától is lop, aki tud” - feleli egy srác meglepő őszinteséggel. Börtönviselt ember, onnan hozta a filozófiáját. Három társa, életerős fiatalok, szintén megjárták a börtönt, mégis csak részben értenek vele egyet. „Aki kijön a börtönből, segítség nélkül hajléktalanná lesz. Kitörési lehetőségeik egyenlők a nullával” - mondják mind a négyen, mert azt tapasztalják, hogy priusszal becsületes munkát szerezni igen nehéz. „Ha bűncselekményt követsz el, amin nagyot akasztasz, és nem buksz meg rajta, onnantól kezdve megszűnik a csöves élet” - magyarázza másikuk. „Az is jó, ha visszamész a börtönbe, főleg télen, csak okosnak kell lenned. Rendőr előtt elkövetett könnyű testi sértéssel négy-öt hónappal megúszod, és kapsz kaját, szállást, ellátást. De ha a bíró vagy az ügyész rájön arra, hogy turpisság van a dologban, akkor megnézheted magad, fel is függeszthetik az ítéletet.” 
Sz. András, a harmadik a négy közül azonban nem tenne ilyet. Szerencsésnek érzi magát, mert egy radiátor társaságában töltheti az éjszakáit, egy háromemeletes ház padlásán.
J. István, a negyedik fő a csapatban másként látja a helyzetet. „Én még szeretnék talpra állni, de nem tudok” - magyarázza. „Az előítéletek a sár alá nyomnak. »Kutyából nem lesz szalonna« mondják, és nem kapok lehetőséget a bizonyításra: pedig a kutyából igenis lehet szalonna. Lakásra és munkára is szükség van ahhoz, hogy az ember tudjon bizonyítani. Ha valaki az utcán alszik, és a munkaadója ezt megtudja, másnap már mehet új munkahelyet keresni” - avat be a részletekbe. István úgy érzi, a politikusok részben az ő pénzén járnak fényes autókon, vagy építenek luxusvillákat. „Miért nem épít a kormány szükséglakásokat, mint ahogyan ezt régebben tették?” - teszi fel a kérdést. Pénzbeli segélyt elvileg kaphatnának - háromhavonta négy - hatezer forintot -, de ez nehéz ügy, azt mondják, 22-es csapdája. Mert a hajléktalanoknak szóló pénzsegélyhez kell a bejelentett lakcím, de egy hajléktalannak hol lenne ilyen?
„Amíg brahisan fogjuk fel az életet, addig jó. Reménykedünk, és nem leszünk annyira magunk alatt, mint az öregek, akik már beletörődtek a sorsukba” - állítják mind a négyen.