Vissza a tartalomjegyzékhez

Földvári Katalin
Kötelességből optimisták

Az évezred első éve fordulatot jelent majd a parlament életében is - hallhatjuk a médiában napok óta a miniszterelnök és a kormány többi tagjának konszolidációt ígérő szavait. A 2000-es „botrány-krónika” után ez minden bizonnyal egybecseng a választópolgárok óhajával is. A Hetek megpróbálta befogni 2001 előszelét, ezért négy meghatározó párt négy meghatározó politikusát kerestük meg kérdéseinkkel az új évre vonatkozóan.

Mátrai Márta, a Fidesz-MPP parlamenti frakcióigazgatója a sikertörténet folytatását várja 2001-ben is. „Azt gondolom, példátlan volt az az időszak, amelyet maga mögött hagy Magyarország. 2001-től a költségvetés cél-kitűzéseinek megvalósítását várjuk, nevezetesen az életszínvonal növelését, a családtámogatás tovább folytatását, otthonteremtést, a kis- és középvállalkozások mozgásterének bővülését.” A költségvetési vitákat Mátrai szerint nem fogják hiányolni, így is feszített munka várható a parlamentben. „Nagyon sok törvényalkotási feladat vár ránk. Itt van például a kormány által beterjesztett nemzeti földalap, az egyházakról szóló törvény módosítása, az alkotmánymódosítás, ami maga után vonja például a haderőreformot, és várható a médiatörvény módosítása is.” Nehézségekre nem számít a Fidesz-MPP politikusa, ha újabb katasztrófa nem sújtja az országot. Véleménye szerint tavaly is csupán ezek a külső körülmények gátolták a kormányt. Lapunk kérdésére, hogy a parlamentben eluralkodott radikális hangnem változni fog-e, Mátrai Márta kifejtette: reméli, hogy az ellenzék felhagy a tagadás módszerével, és a kétharmados törvények tekintetében konstruktív együttműködés alakul majd ki.
Kiszely Katalin, a Független Kisgazdapárt parlamenti képviselője, a jövőt illetően 
kifejezte: nem tart pozitív változásoktól. Az eddig kialakult tendenciák szerinte folytatódni fognak, beleértve a botrányokat és az eldurvult parlamenti hangnemet is. Azért hozzátette: politikusként kötelességből optimista.
Szentiványi István, az SZDSZ új frakcióvezetője a Hetek kérdésére leszögezte: optimistán látja a jövőt. „Azt remélem a következő évtől, hogy az SZDSZ népszerűsé-gének növekedése töretlenül folytatódni fog, s hogy az SZDSZ 2001 végére már egyértelműen egy harmadik középerőként fog megjelenni, amelyik komolyan esélyes arra, hogy a választások egyik fontos szereplője legyen.” A frakcióvezető elmondta: ehhez a frakció tagjai részéről aktív részvétel szükséges a választókörzetek, a különféle civil szervezetek munkájában, és fontosnak tartja még a médiával való szorosabb együttműködést is. A parlament működésével kapcsolatban az SZDSZ politikusa kifejtette: véleménye szerint a kormány tudatosan korlátozza a parlament szerepét, erre irányult a kétéves költségvetés megszavazása is. „Nem vagyok optimista abban, hogy e téren bármi változás történne” - mondta Szentiványi. A durva parlamenti hangnem szerinte sem enyhül majd 2001-ben. „Sőt, ahogy közelednek a választások, a Fideszben is tudják, hogy nagy a tét, és nem csak az, hogy hatalmon maradnak-e. Egyesek számára többről is szó van. Nem lesz semmi a kormány által beígért konszolidációból - egy nagyon kemény és nem túl gusztusos választási harcra kell felkészülni. A mi választási kampányunk nem fog alkalmazkodni ehhez a sárdobálós és útszéli hangnemhez” - ígérte végezetül az SZDSZ frakcióvezetője.
Az MSZP-ben szintén a közelmúltban választottak új frakcióvezetőt. Nagy Sándor ellenjelöltje Lamperth Mónika volt, aki lapunknak elmondta: az új vezetővel minden bizonnyal új elgondolások fognak megvalósulni a frakció munkájában. Lamperth Mónika azt várja az új évtől, hogy az MSZP-frakció Nagy Sándor frakcióvezetővel együttműködve meg fogja valósítani az elképzeléseit. Ahhoz azonban, hogy az együttműködés a kormánypártokkal is megvalósuljon, véleménye szerint nem nekik kell megtenni az első lépést. „Nem mi voltunk azok, akik a parlamentben férgekkel és nyüvekkel hozakodtunk elő, tehát én úgy gondolom, hogy ebben a kormánypár-toknak van adósságuk a magyar közélet felé.” A kormány konszolidációs, megegyezős ígéreteire reagálva elmondta: „Eddig is voltak kétharmados törvények, és mi eddig is nyitottak voltunk arra, hogy erről tárgyaljunk, nem kell ehhez most a Fidesznek és Szájer Józsefnek feltalálni a spanyolviaszt.” Arra a kérdésre, hogy hol vannak elrejtve a 2001-es esztendő „aknái”, az MSZP politikusa kifejtette: kevés figyelem fordítódik az emberek mindennapi problémáira. „Szeretném, ha ezzel törődne a kormány, és nem azzal, hogy a 2002-es koalíciós szövetségek hogyan alakulnak a kisgazdapárt, a Fidesz, az MDF között. Több mint egy év van hátra a választásokig, és én egy kicsit ízléstelennek tartom, hogy a kormány számára csak a hatalmi kérdések fontosak.”