Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Újabb Arsenal-botrány

Az elmúlt hetek botrányos viszszaesést hoztak a londoni Arsenal gárdájánál. A tizenegyszeres angol bajnok az UEFA-kupában a döntőig menetelt, és a nyári csapatépítés is tovább erősítette az eddig is jó nevekből álló „Ágyúsokat”.

Mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában látványosan meneteltek. Az októbert veretlenül záró csapat előtt világhírű gárdák (Manchester, Liverpool, Lazio) voltak kénytelenek kapitulálni.
Ekkor azonban történt valami. A BL első fordulójának utolsó találkozóján megalázó vereséget szenvedtek a Donyeck otthonában (0-3). Nem volt tét - gondolták sokan, mivel az Arsenal addigra már biztosította a továbbjutását az első számú kupában. Igen ám, de az angol bajnokságban újabb pofon érte a sztárgárdát. A gyengén muzsikáló Everton pályáján kaptak leckét, és ez már a probléma nagyságát is kezdte körvonalazni. A BL második körében pedig a Szpartak Moszkva alázta meg a piros-fehéreket (1-4). A mélyülő válság következő állomása az Elland Road, a Leeds United pályája volt. Az 1:0-ra elveszített találkozón Arséne Wenger hét játékosa kapott sárga lapos figyelmeztetést.
A francia trénert pár hete szövetségi kapitányként kívánta alkalmazni az Angol Szövetség, de ő köszönettel elhárította a felkérést. Érdekes módon éppen azokban a napokban tiltották el Wengert klubja kispadjától! A méltán elismert tréner már többször nehezményezte, hogy csapatát bírói ítéletek sújtják, és hogy színes bőrű játékosai rasszista bekiabálások célpontjai. Hogy van-e összefüggés abban, hogy nem vállalta el a kapitányi kinevezést, és ezért angol pályákon utaznak rájuk, nehéz lenne bizonyítani. Az viszont tény, hogy az eddig remekül szereplő alakulat játékában is, és morálisan is padlóra került. 
A Leeds elleni produkcióért 25 ezer fontos büntetést szabott ki a szövetség, és Patrick Vieriát, az idén már kétszer is kiállított francia sztárt újabb eltiltás veszélye fenyegeti. Ő ugyan nem sárga lapot kapott, viszont videofelvételek bizonyítják, hogy az ellenfél gólszerzőjét, Olivier Dacourt-t fojtogatta egy ütközés nyomán. Majd később a Leeds norvég játékosával Eirik Bakkéval is összecsapott.
A találkozó játékvezetője, Dermot Gallagher pedig csak erős védelemmel tudta elhagyni az öltöző folyosóját, mivel az Arsenal játékosok hevesen támadták a sárga lapok egyenlőtlen kiosztása miatt.
David O’Leary, a Leeds mestere az Arsenal történetének legjobb hátvédje (721 mérkőzést játszott az „Ágyúsoknál”) egy kiadós verést úszott meg miután az interjú-szobát elhagyva provokálta a londoniak francia játékosait. Thierry Henry nagy nehezen vissza tudta tartani Robert Pirest attól, hogy elégtételt vegyen O’Learyn. 
A nagy múltú egyesület háza táján ebben a pillanatban igen feszült a légkör, és kérdés, hogy a klubvezetés képes-e orvosolni a helyzetet. Arséne Wenger többször bizonyította, hogy nemcsak remek edző, de ért a játékosok fejének helyreállításához is. Most pedig erre van szükség, mivel nehéz mérkőzések várnak a csapatra, és a jó szereplésre mind a Bajnokok Ligájában, mind a Premier League-ban számítanak a klub mellett továbbra is hűségesen kitartó szurkolók.