Hetek - IV. évfolyam, 47. szám, 2000. november 18

Újra aktuális Marx, az osztályharc és a proletárforradalom - állítják azok a radikális, kommunista ifjúsági szervezetek, melyek a rendszerváltás óta, de még inkább az elmúlt egy-két évben kezdtek el tevékenykedni hazánkban. Vannak köztük „újbalosok”, trockisták, anarchisták, és bár sok mindenben nem, egy kérdésben mégis egyetértenek: a fennálló rendszert alkalmatlannak tartják a XXI. század túlélésére.

A Baloldali Front - Munkás Ifjúsági Szövetség 1999-ben alakult, és a Munkáspárthoz közeli szervezetnek vallja magát. Székely Péter, a Front 26 éves egyetemista elnöke szerint közel tíz éve nincs Magyarországon kommunista ifjúság, ezért ők elsősorban ezt a vákuumot hivatottak betölteni. A másfél év alatt több mint félezerre szaporodott tagság nagy része vidéki, és valamilyen más szervezetből - jobbára a Baloldali Ifjúsági Társulásból (BIT) - érkezett hozzájuk. Megítélésük szerint a bérből és fizetésből élők ki vannak zsákmányolva, ezért nagy teret kellene engedni a szakszervezeti munkának. A november 11-i szakszervezeti tüntetésen is ott voltak, és a Munka Törvénykönyvének megváltoztatását követelték. Próbálkoztak már aláírásgyűjtés kezdeményezésével is, amikor a NATO-rakéták telepítésének „réme fenyegetett”, de kérvényüket elutasították.
Székely szerint a forradalom „az emberben magában kezdődik”. Úgy véli, a XXI. század forradalma nem lesz hasonló a XIX. vagy a XX. század forradalmaihoz, és bár a kapitalizmusnak el kell tűnnie, most, hogy nincs forradalmi helyzet, kár is róla beszélni - a fő téma a mindennapi munka.
Más radikális „balosoktól” az különbözteti meg őket, hogy hajlandók a „roppant gyér marxista műveltséggel rendelkezőket” is felkarolni, oktatni, képezni: az érdeklődőknek a Kommunista Kiáltványt szokták elküldeni. A Kommunista Párt nagy hibájának tartják egyébként, hogy a nyilasmozgalommal ellentétben nem közérthető és egyszerű tételeket fogalmazott meg, hanem egy kétkezi munkás számára gyakorlatilag érthetetlen frázisokat.
A Baloldali Fronttól, ha lehet; még inkább balra egy szintén radikális nézeteket valló szervezet működik: a Forradalmi Szolidaritás Csoportja. Ők 1998 óta aktívak, Szolidaritás című újságjuk viszont már öt éve megjelenik; magukat forradalmi szocialistának és hitvalló trockistáknak tekintik. Nincsenek bejegyezve, informálisan tíz taggal és körülbelül ötven szimpatizánssal rendelkeznek. A tagság nagy része 25 évesnél fiatalabb, részben egyetemisták és dolgozók, de újabban már gimnazisták is felbukkantak. Basa Zoltán, a szervezet vezetője elmondta, hogy elutasítják a kapitalizmust, és azért küzdenek, hogy azt egy valódi szocializmus váltsa fel. Sztálin, Rákosi vagy akár Kádár rendszerét államkapitalizmusnak tekintik azon marxi kitétel alapján, hogy a termelőeszközök nem a dolgozók kezében voltak. A forradalmi szocialisták szerint nem érdemes ölbe tett kézzel várni, hogy eljöjjön az a szép nap, amikor „a Nemzeti Bank elnöke aranytálcán átadja a kulcsot, és mindenki jóllakik”, hanem minél gyorsabban és minél több embert kell meggyőzni nézeteikről, és terjeszteni a gazdasági, szociális jogokért folytatott harcot.
A „dolgozó osztály” - melybe mindenfajta fizikai és szellemi dolgozó is beletartozik, aki bérből és fizetésből él - ereje szerintük folyamatosan növekszik, hiszen fölül egyre kevesebb kézben összpontosul a gazdasági hatalom. Az osztályellentétet, az osztályharcot az eredeti marxista alapon próbálják megfogalmazni, gyűléseiken konkrét témában 20-30 perces vitaindító után parázs vita folyik. Az ismeretlenség fátylát a prágai antiglobalista tüntetés lebbentette fel róluk.
De még a radikálisok között is ultraradikálisnak számít egy budapesti székhelyű, úgynevezett anarcho-kommunista csoport, mely nem szervezi önmagát, kerüli a nyilvánosságot, és elsősorban kiadványain keresztül fejti ki nézeteit. Újságjuk az Anarcho-kommunista Akció, székhelyük egy antikvárium. Azt a klasszikus anarchista nézetet vallják, mely szerint nem kell beleszólni a dolgok alakulásába, nem kell szervezetbe tömöríteni az embereket, hanem meg kell várni, míg mindenki magától rádöbben a tragikus valóságra. Általában nem működnek együtt más „balos” szervezetekkel, de például Prágába kimentek az antiglobalista tüntetésre, és többüket három hétnél is tovább tartották fogva. Külföldi kapcsolataikat folyamatosan ápolják, de semmiféle alternatív elhajlás, „népfront” nem lehetséges közöttük.
Nem értenek egyet semmiféle szindikalizmussal, szociáldemokráciával, így természetesen semmiféle demokráciával sem. Elvetik a népfrontot, elvetik az antifasizmust. Elvetnek mindent. Szerintük ugyanabban a világban élünk, amiről Marx is írt, ezért kell a harcot folytatni. Céljuk a parlamenti pártok felszámolása és a tömegek meggyőzése arról, hogy ne új rendszert kiáltsanak ki, hanem szüntessék meg az összes meglévőt. Ez egyébként az anarchizmus lényege, amelyben az emberek saját magukat centralizálják, szervezik meg, vagyis nem rendelik alá az életüket semmilyen hatalomnak. Persze - mint mondják - ez nem olyan, hogy mindenki megy a maga feje után, ugyanis az anarchiát is pillanatnyi diktatúrák tartják fent. A válsághelyzetben egy aktuálisan kinevezett hozzáértő irányítja annak elhárítását, de amint visszaáll az eredeti állapot, megszűnik a megbízatása. Nem kolóniákban gondolkodnak, hanem globális, Föld-méretű átalakulásban.
Számukra egy kapitalista társadalommal nem létezik békés együttélés. A proletárforradalom minden nap aktuális, és minden nap zajlik is, formái az egyéni és kisebb szabotázsakciók. Olyanok például, hogy nem vesznek buszjegyet, ami - elmondásuk szerint - „egy kapitalista vállalat elleni lázadás”. Elképzeléseik szerint a „látványtársadalmaknak egy világforradalom, egy totális felszabadulás fog véget vetni”, amely a dialektika elvei alapján magától fog létrejönni minden országban.

Lázadás és baloldal

Gábor Kálmán, az Oktatáskutató Intézet ifjúságkutató csoportjának vezetője lapunknak arról számolt be, hogy a 90-es évektől kezdődően a lázadás egészen más tényezőkhöz kapcsolódik, mint korábban. Ebben az individualizációs, önállósodási folyamatban rendszerint konfliktusok jöttek létre bizonyos hierarchikus viszonyokkal, akár a családon, akár az iskolán belül, melyek az érintett fiatalok cselekvésének radikalizálódásához vezettek. A 90-es évek elején ez elsősorban a kevésbé iskolázott, erőszakos, főleg jobboldali ifjúsági csoportokhoz való kötődést jelentette, viszont 96-97-től megfigyelhető egy fordulat, amelyben a radikalizálódás áttevődött a gimnazisták, majd napjainkra az egyetemisták körébe is. A globalizáció elleni fellépések elszaporodásával pedig felerősödtek az anarchista és a baloldali törekvések. A szakember pár hónapja kezdett felfigyelni erre a „balos” elmozdulásra, és a tapasztalatok fényében azt sem tartja kizártnak, hogy bizonyos értelemben „baloldali reneszánsz” van kialakulóban.

A marxi projekt még nem támadt fel

Interjú Tamás Gáspár Miklós filozófussal

- Minek köszönhető Ön szerint a „forradalmi mozgalmak” világméretű megújulása, megerősödése?
- Ezelőtt néhány évvel még úgy nézett ki, hogy a radikális baloldal nem fog újra felbukkanni, legalábbis mint gazdasági rendszer semmiképpen. A washingtoni, prágai antiglobalista tüntetések és a radikális baloldal ezek körül tapasztalható megélénkülése azonban kétségkívül megváltoztatta véleményemet. Mindezzel összefügg a szakszervezeti mozgalom világméretű radikalizálódása is.
- Mi a közös ezekben a mozgalmakban?
- Nem egy internacionálé készülődik, hanem sokszólamú összmozgalom, ahol a tüntetések is sokszólamúak, a résztvevők sem ugyanazt mondják és ugyanazt akarják, tehát „szivárványkoalíció” jön létre, amely környezetvédő, antikapitalista és antirasszista. Továbbá erőteljesen szolidáris a harmadik világ legszegényebb országaival.
- Mennyire radikálisak, mennyire marxisták?
- Az antiglobalista mozgalmak nem marxista jellegűek, hiszen alapvetően nem a rendszer megdöntésére, hanem annak humanizálására, persze radikális humanizálására törekszenek. Nem tervezik a magántulajdon megszüntetését, hanem csak erőteljes korlátozását. Egyébként a szociáldemokrácia liberálissá változása következtében ma már maguk a szociáldemokrata jelszavak is forradalminak tűnnek. Az egész politikai spektrum annyira jobbra tolódott, hogy ezeket az egyébként - a huszadik század mércéjével mérve - egyáltalán nem radikális célkitűzéseket is radikálisan lehet csak képviselni. Amit, mondjuk, a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején egy mérsékelt szociáldemokrata párt képviselt, azt ma eltakart arcú anarchisták Molotov-koktélokkal kénytelenek képviselni.
- Sokan mégis újra elővették Marxot…
- Ami Marxot illeti, természetesen bizonyos elemzések aktualitása megnő, de a marxi program aktualitásáról, időszerűsítéséről nem vagyok meggyőződve. Természetesen a trockisták és a radikális kommunisták fönntartják, terjesztik. Ezeknek a csoportoknak a hatása ma nagyobb, mint a jelentősége, persze Magyarországon még nem annyira, mint Nyugaton. A vallástörténetben azonban azt tapasztaltam, hogy azok a kis csoportok, amelyek önfeláldozóan, hosszú időn keresztül következetesen ragaszkodnak valamihez, hosszú távon nagy hatást érnek el, akkor is, ha elszigeteltek.
A marxi elemzéseknek meglepő aktualitást ad a kapitalizmus legújabb hulláma, amely két sávon zajlik: az informatika és a genetika ipari felhasználása területén. Ez megint föleleveníti azokat a marxi elemzéseket, amelyek egy mesterséges, második valóság kialakulásáról szólnak. Az informatika és a szórakoztatóipar összeolvadása új életet ad a kapitalizmusnak, és ezzel együtt újjáéleszti a vele szemben lévő ellenállást is, mivel új területekre terjeszkedik át. Itt forradalom és ellenforradalom, ellenforradalom és forradalom összefonódnak. Angliában, a minden évben megrendezett marxista tanulmányi napokon ezelőtt öt évvel 200-300 ember lézengett, most meg tízezrek vannak. Franciaországban ugyancsak: pusztán marxizmussal foglalkozó tudományos folyóiratok jelennek meg egyre nagyobb példányszámban, tehát az érdeklődés nő. Valószínűleg könnyelműség volt temetni. Mindennek ellenére azt hiszem, hogy maga a marxi forradalom-projekt még nem támadt föl, és nem is biztos, hogy valaha föltámad. Marxnál azért összefonódik egy filozófiai, egy gazdasági és egy politikai elképzelés, pont ez az újdonság benne. Ennek csak egymástól elszakított, elszigetelt elemei támadtak eddig föl, amit azért nem lehet marxizmusnak nevezni. (Hazafi Zsolt)